- Hirdetés -

Új korszak az e-sportban

|

- Hirdetés -

2021-ben új időszámítás kezdődik a League of Legends történetében, amely az új évtizedre az egyik legnépszerűbb szórakoztató sporttá nőtte ki magát. Minden korábbinál többféleképpen lehet elmerülni a LoL univerzumában, legyen szó e-sportról, baráti közösségről, vagy a mindennapi játékélményről.

A League of Legends e-sport világszerte elérhető a rajongók számára, és reális életcéllá vált a profik közé való bekerülés. 2021-ben két új régió (Brazília, Korea) is átáll a franchising alapú bajnokságra, amely stabilitást és kiszámíthatóságot jelent minden, a ligában résztvevő szereplő számára. 2021-ben a legnagyobb európai bajnokság, az LEC magyar nyelven is közvetítve lesz. A Riot Games a League of Legends mellett az új játékaira is kiterjeszti e-sport tevékenységét, így 2021 hosszabb Teamfight Tactics szezont, új Legends of Runeterra versenyeket, valamint a nemrég megjelent mobiljáték, a Wild Rift e-sport vonalának beindítását hozza majd magával.

A LoL univerzum már nem csak egy MOBA

2021-ben immáron négy különböző játékban merülhetnek el a LoL világ rajongói: a már jól ismert League of Legends mellett a Teamfight Tactics auto battler stratégiai játék, a Legends of Runeterra digitális kártyajáték, valamint a nemrég megjelent Wild Rift, ami a League of Legends mobilos verziója, is lehetőséget ad arra, hogy a már jól ismert fantáziavilágban többféle módon töltsük el a szabadidőnket.

Új év, új tartalmak, új lehetőségek a League of Legendsben

A Riot Games az év első nagy újdonságaként bemutatta a LoL Árny-szigetek nevű területéről származó Viegot, aki január második felében kerül be a játékba. A letaszított királyt egy magyarok által készített animációs videóval leplezték le. A videó megtekinthető itt.

A fejlesztők arra is lehetőséget adnak, hogy a játékosok döntsék el néhány alkalommal, hogy milyen hőskinézeteket és már létező, de “elavult” hősök újragondolását szeretnék látni.

Írd újra a sorsod a Teamfight Tactics következő Sorsok frissítésével

A már mobilon is játszható auto battler stratégiai játék ebben a hónapban egy új tematikus frissítést kap, amellyel új hősök érkeznek, és általánosságban frissül a játékmenet. Az év első Teamfight Tactics versenyére tavasszal kerül sor, a selejtezők már el is kezdődtek. Újdonságként érkezik továbbá 2021-ben egy gyorsabb lefolyású játékmód is, amely tökéletes arra az esetre, ha csak maximum 20 perc szabadidőnk van.

A zsebre vágható LoL, avagy a Wild Rift első szezonja

A League of Legends: Wild Rift december elején vált elérhetővé Magyarországon is, azóta pedig kiemelkedő népszerűségnek örvend. A játék egyelőre nyílt bétafázisban van. A Riot Games idei célja, hogy minél több régióban jelenjen meg a játék, és folyamatosan érkezzenek hozzá új tartalmak. A League of Legends korai éveihez hasonlóan havonta két új hőst fognak betenni a játékba, illetve hamarosan játszhatóvá válik a League of Legendsben már évek óta jelenlévő, a játékosok egyik kedvencének számító ARAM játékmód is. 2021-ben a Wild Rift is megkapja az első versenyeit, januárban pedig elindul az első rangsorolt szezon!

Új lapot húz a Legends of Runeterra

A LoL univerzumának kártyajátéka még több tartalmat ígér a játékosoknak, további hősök csatlakoznak a League of Legends csatateréről, az új kiegészítőkkel pedig friss mechanizmusokat is elhoznak a fejlesztők: érkeznek az elásott ereklyék, a jövendőmondás és a Felemelkedettek félisteni hatalma. A következő kiegészítő Shurimára, Runeterra ősi, rejtélyekkel teleszőtt sivatagi területére fókuszál.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ennyit költünk idén karácsonykor

A magyarok ajándékozási kedve újra töretlen: átlagosan nyolc embernek terveznek idén karácsonykor ajándékot vásárolni. A meglepetésekre szánt összeg a GKI Digital adatai alapján 15 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor és meghaladja a 60 ezer...

Kiderült, mennyire zöld a magyarok karácsonya

A magyarok nagy része műfenyővel készül az ünnepekre, nem jellemző az ételpazarlás, és a húsmentes karácsonyi menüre is egyre nagyobb a nyitottság. Ám a kézzel készített, illetve másodkézből beszerzett ajándékok még kevésbé vannak előtérben,...

Újabb kihívásokat hozhat a Brexit

Bár az érdekelt gazdálkodók többsége úgy gondolta, hogy sikerült kezelnie a Brexit által okozott adminisztratív és operációs kihívásokat, az érintetteknek 2022. január 1-től újabb változásokra kell felkészülnie. A BDO Magyarország jogi szakértői összegyűjtötték a...

Komoly előnyhöz juttathatnak a robotok

Előnyt jelent, ha az egyszerű és repetitív feladatokat átadhatjuk a gépeknek, legyen szó privát vagy üzleti feladatokról, hogy érdekesebb és hasznos dolgokkal foglalkozhassunk. A Gartner becslése szerint például egy vállalat pénzügyi osztálya akár 25...

Új üzletágat indít a Futureal

A Futureal elindította ingatlanbefektetési és vagyonkezelési üzletágát. A Futureal Investment Partners magas értéknövekedési potenciállal rendelkező befektetésekre összpontosít Európa-szerte.A Futureal Investment Partners célja, hogy meghatározó befektetési és vagyonkezelői társasággá váljon. Ennek eléréséhez kiemelkedő intézményi és...

Nem lankad a magyarok vásárlási kedve

A Black Friday kampány idén is hatalmas sikereket hozott az e-kereskedelem piaci szereplői számára. A magyar vásárlók rekord mennyiségű online rendelés leadásával használták ki a kampány miatti leárazások előnyeit. A magyarok vásárlási kedve azonban...

A befektetőknek is fontosak az ESG tényezők

A megkérdezett befektetők csaknem fele hajlandó megválni olyan vállalatoktól, amelyek nem tesznek megfelelő lépéseket a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) tényezők kapcsán – derül ki a PwC 2021-es globális befektetői ESG-felméréséből. A válaszadók több...

Új trendek a turizmusban

A koronavírus jelentős csapást mért a turisztikai szektorra, de a Szallas Group és a Nielsen IQ legfrissebb közös kutatásából úgy tűnik, a járvány az utazási kedvet a vártnál kevésbé vetette vissza: 2022-ben a COVID...

A bolygónkért kampányolnak az influenszerek

A magyar háztartásokban keletkező újrahasznosítható hulladék több mint fele műanyag. Egy korábbi felmérés szerint az emberek többsége tisztában van az újrahasznosítás fontosságával, azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem mindegyik csomagolóanyag alkalmas a maradéktalan,...

Növekvő profitra számítanak az autóiparban

A világ autóipari vezetői a szektor nyereségének növekedését várják a következő években – derül ki a KPMG Global Automotive Executive Survey éves felmérésből, amelyet idén már 22. alkalommal készített el a KPMG. Bár a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Elrajtolt az Ország Boltja 2021 verseny! (x)

A legtöbb hazai webáruházat megmozgató megmérettetés iránt már most nagyobb az érdeklődés mint egy évvel ezelőtt. Az Árukereső.hu szervezésében 2010-ben útjára indított Ország Boltja – a hazai webáruházak egyik legrangosabb versenye – már a...

Ennyit költünk idén karácsonykor

A magyarok ajándékozási kedve újra töretlen: átlagosan nyolc embernek terveznek idén karácsonykor ajándékot vásárolni. A meglepetésekre szánt összeg a GKI Digital adatai alapján 15 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor és meghaladja a 60 ezer...

Kiderült, mennyire zöld a magyarok karácsonya

A magyarok nagy része műfenyővel készül az ünnepekre, nem jellemző az ételpazarlás, és a húsmentes karácsonyi menüre is egyre nagyobb a nyitottság. Ám a kézzel készített, illetve másodkézből beszerzett ajándékok még kevésbé vannak előtérben,...

Újabb kihívásokat hozhat a Brexit

Bár az érdekelt gazdálkodók többsége úgy gondolta, hogy sikerült kezelnie a Brexit által okozott adminisztratív és operációs kihívásokat, az érintetteknek 2022. január 1-től újabb változásokra kell felkészülnie. A BDO Magyarország jogi szakértői összegyűjtötték a...

Komoly előnyhöz juttathatnak a robotok

Előnyt jelent, ha az egyszerű és repetitív feladatokat átadhatjuk a gépeknek, legyen szó privát vagy üzleti feladatokról, hogy érdekesebb és hasznos dolgokkal foglalkozhassunk. A Gartner becslése szerint például egy vállalat pénzügyi osztálya akár 25...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A bolygónkért kampányolnak az influenszerek

A magyar háztartásokban keletkező újrahasznosítható hulladék több mint fele műanyag. Egy korábbi felmérés szerint az emberek többsége tisztában van az újrahasznosítás fontosságával, azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem mindegyik csomagolóanyag alkalmas a maradéktalan,...

Zöld Bank Díjat nyert az MKB

A Magyar Bankholding csoport tagja, az MKB Bank kapta az MNB 2021-es Zöld Bank Díját. A jegybank a Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézményeknek osztja ki...

Elismerték a Coop energiatudatosságát

A 2018-2019-2020-as évek után idén ismét Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a Coop Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar...

DATA