- Hirdetés -

Új vezetők a Turbó Diétánál

|

- Hirdetés -

Új szakemberekkel és új arculattal indítja 2020-at a Turbó Diéta. A terméket forgalmazó 15 éves cég célja, hogy tovább növelje részesedését a hazai piacon, emellett az, hogy nemzetközi porondon is megismertesse, valamint elérhetővé tegye az étkezéshelyettesítő fehérjeturmixokat. A marketing és kereskedelmi területre érkező két szakértő igazolásával az ismert fogyókúrás brand a fejlődést, továbbá a terjeszkedést kívánja hatékonyabbá tenni.

A hazai sikereket követően a családi vállalkozásként működő, a Turbó Diéta termékeket is forgalmazó Idealbody Kft. 2020-ban a részesedése növelését, valamint a nemzetközi terjeszkedést tűzte ki célul. A fejlődés egyik komoly részét képezi, hogy két szakemberrel, Seregi György kereskedelmi vezetővel és Kállai Annamária, brand managerrel bővült a csapat, emellett a fogyókúrás márka arculata, csomagolása, továbbá a kommunikációs platformok és eszközök is megújultak.

Seregi György több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik az FMCG piacon, az értékesítés minden szintjét bejárta, emellett néhány évig marketing, trade marketing területen is dolgozott. Multinacionális cégeknél és magyar tulajdonú vállalatoknál, számos kategóriában (Pharmavit, Sara Lee Hungary, Bonbonetti, Vajda Papír) foglalkozott többek között kozmetikumokkal, kávé-teával, édességekkel, háztartási papíráruval, de még OTC termékekkel is.

„Látszólag sok, a Turbó Diétához hasonló célt szolgáló termék van jelenleg a piacon, de azt gondolom, hogy a fogyasztók számára gyakran nem egyértelmű, hogy az egyes szerek valójában miben különböznek, mire jók, és mennyire hatékonyak. A vevők edukálásában, valamint a termékfejlesztés területén is komoly fejlődési lehetőséget látok, hogy szélesebb kínálattal, azon kívül a tudatosabb termékválasztást támogatva még jobban kiszolgáljuk a vásárlók jelenlegi és jövőbeni igényeit. Elsődleges célom, hogy az eddig megszerzett tapasztalataimmal és tudásommal segítsem az Idealbody Kft.-t növekedési szándékának elérésében. Hosszabb távon bízom benne, hogy egy regionálisan is sikeres és fontos piaci szereplője leszünk a fogyókúrás készítmények szegmensének” – mondta Seregi.

A márka külső megújulása, illetve a honlap restrukturálása a hatékonyabb elérést, továbbá a célcsoport-specifikus kommunikációt helyezi a középpontba, amelyért Kállai Annamária, brand manager felel. A szakértő érkezésével új lendületet kapott a cég, a frissebb és modernebb megjelenés, az arculatváltás teljes projektmenedzsmentje, valamint a marketing folyamatok teljes körű tervezése is az Ő nevéhez fűződik. Az új irány a sales stratégiának megfelelően került kialakításra, ennek legfőbb előnye, hogy egy olyan szinergikus rendszert teremt, amely lehetővé teszi, hogy a Turbó Diéta a fogyasztót minden élethelyzetben megszólíthassa.

„Az új image kialakítása csak az első lépcsőfoka a brand átalakulásának. A jövőben bővíteni kívánjuk a szortimentet, emellett további kiszerelésekkel fogunk megjelenni az üzletekben, webshopokban. Mivel nem titkolt szándékunk a vevőkör kiszélesítése belföldön és külföldön egyaránt, továbbá a fiatalabbakhoz is el szeretnénk érni, újrapozicionáltuk a Turbó Diéta márkát, amely azt üzeni, hogy egy új külső új élményeket tartogat. A két új kolléga szakértelme hozzájárul ahhoz, hogy terveink teljes mértékben megvalósuljanak” – tette hozzá Handl J. Attila, ügyvezető igazgató.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jótékony akcióban a Wolt

Milliós értékben vásárolhat a János Kórház gyermeksebészeti osztálya eszközöket abból a felajánlásból, amit a Wolt Magyarország juttatott el számukra. A Wolt közel 200 irodai munkatársa Mikulás napján futárnak állt néhány órára, az általuk kézbesített...

Fákat ültet Budapesten a Főtaxi

A 10 millió Fa Alapítvánnyal együttműködve folytatja több éve futó faültetési programját a Főtaxi, ezúttal kifejezetten Budapest legforgalmasabb területeire koncentrálva. A szervezet szakmai irányításával olyan koros, azaz előnevelt, lombos fák ültetésére kerül sor, amelyek...

Csúcson a családi vállalkozások

Az egészségügyi vészhelyzet ellenére továbbra is a gazdaság kulcsszereplői maradtak a családi vállalkozások – derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss Global Family Business Index rangsorából. A világ 500 legnagyobb...

Idén sem lesz Kevin nélkül karácsony

Családi filmek a közös tévénézős estékhez, karácsonyi mesék, romantikus és lebilincselő mozik, klasszikusok, akció, szerelem, humor – ez mind-mind megtalálható a TV2 Csoport csatornáin, és persze jön a Reszkessetek betörők a TV2-n.A TV2 -...

Díjazták Magyarország legbátrabb nőit

„A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk. Hanem hogy a félelem ellenére megyünk tovább” – mondta D.Tóth Kriszta, a díjat alapító WMN magazin tulajdonosa az ötödik SzuperWMN-gálán, amit a Nemzeti Táncszínházban rendeztek meg...

Milliós kárt okoz a Facebook-letiltás

A hazai kkv-k harmadát tiltotta már le a Facebook, ezeknek a cégeknek az 55 százaléka semmilyen magyarázatot nem kapott, miközben egy letiltás által okozott átlagos kár közel 1,2 millió forint volt – derül ki...

Foci, COVID és Squid Game – ezekre kerestek a magyarok

Ismét kiadta az év keresési trendjeit felsorakoztató listáját a Google, amiből kiderül, hogy idén a foci, a koronavírus, és egy dél-koreai sorozat mozgatta meg leginkább a hazai netezőket, legalábbis ezekre kerestek rá legtöbben. A...

Így vásárolnak a magyarok karácsonyra

A lakosság több mint 61 ezer forintot költ idén karácsonyi ajándékokra – ez derül ki a Magyar Bankholding által készített piackutatásból. 2021-ben a vásárlók csaknem 40 százaléka hitelből finanszírozza a karácsonyi ajándékokat, 38,5 százalékuk...

Így lehet biztonságos a netes vásárlás

Az ünnepi időszak lehetőséget biztosít a zavarosban halászó bűnözőknek, hogy egy kis extra bevételhez jussanak, ezért ilyenkor megszaporodnak az adathalász e-mailek és az átverős oldalak is – figyelmeztet a G DATA.A Black Friday őrület...

Új részekkel jön az UniCredit podcastja

Pénzügyekről, nyakkendő nélkül címmel indított podcastot az UniCredit Bank 2021 első felében, mely most egy második évaddal folytatódik. A sorozat célja, hogy a fenntarthatóság vállalati szempontú megközelítését, az ESG szemléletmódot közelebb hozzák a hallgatókhoz.A...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Rengeteg karácsonyi film készült idén

Rekordszámú, több mint 200 új karácsonyi mozifilm és televíziós produkció készült idén. Az imdb.com nemzetközi filmes adatbázis szerint 2016-ban csupán ennek fele, 2011-ben pedig negyede született. A rengeteg karácsonyi film jórészt annak köszönhető, hogy...

Jótékony akcióban a Wolt

Milliós értékben vásárolhat a János Kórház gyermeksebészeti osztálya eszközöket abból a felajánlásból, amit a Wolt Magyarország juttatott el számukra. A Wolt közel 200 irodai munkatársa Mikulás napján futárnak állt néhány órára, az általuk kézbesített...

Fákat ültet Budapesten a Főtaxi

A 10 millió Fa Alapítvánnyal együttműködve folytatja több éve futó faültetési programját a Főtaxi, ezúttal kifejezetten Budapest legforgalmasabb területeire koncentrálva. A szervezet szakmai irányításával olyan koros, azaz előnevelt, lombos fák ültetésére kerül sor, amelyek...

Csúcson a családi vállalkozások

Az egészségügyi vészhelyzet ellenére továbbra is a gazdaság kulcsszereplői maradtak a családi vállalkozások – derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss Global Family Business Index rangsorából. A világ 500 legnagyobb...

Idén sem lesz Kevin nélkül karácsony

Családi filmek a közös tévénézős estékhez, karácsonyi mesék, romantikus és lebilincselő mozik, klasszikusok, akció, szerelem, humor – ez mind-mind megtalálható a TV2 Csoport csatornáin, és persze jön a Reszkessetek betörők a TV2-n.A TV2 -...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A bolygónkért kampányolnak az influenszerek

A magyar háztartásokban keletkező újrahasznosítható hulladék több mint fele műanyag. Egy korábbi felmérés szerint az emberek többsége tisztában van az újrahasznosítás fontosságával, azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem mindegyik csomagolóanyag alkalmas a maradéktalan,...

Zöld Bank Díjat nyert az MKB

A Magyar Bankholding csoport tagja, az MKB Bank kapta az MNB 2021-es Zöld Bank Díját. A jegybank a Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézményeknek osztja ki...

Elismerték a Coop energiatudatosságát

A 2018-2019-2020-as évek után idén ismét Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a Coop Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar...

DATA