- Hirdetés -

Újított a kifli.hu

|

- Hirdetés -

Az élelmiszer kiskereskedelemben elsőként lépte meg a kifli.hu, hogy a vásárlók által visszautasított termékeket automatikusan visszatéríti ügyfeleinek, hacsak azok úgy nem döntenek, hogy jótékony célra használják fel az adott összeget.

Nem szükséges e-mail-ezésbe, chatelésbe bonyolódni, vagy az ügyfélszolgálattal telefonon beszélni: pár kattintással el lehet intézni a visszatérítést, akár a honlapon, akár az applikáción keresztül. A vásárló rendelése után 72 órán belül online tudja intézni a problémát, és egyből levásárolható kredit jóváírást kap, pillanatok alatt.

„A Kiflinél, ha hibázunk, vállaljuk. Legfontosabb számunkra, hogy vásárlóink elégedettek legyenek. Mi sem természetesebb, hogy ilyen esetben bizalommal kezeljük a helyzetet, és kérdés nélkül kompenzálunk” – mondja Makkay János a kifli.hu ügyvezetője.

Alapítványnak segít a Kifli

A vásárlók választhatnak is, hogy nem kérik a kredit jóváírást, hanem inkább felajánlják azt jótékony célra a TündérPakk Alapítványnak, amelyet két anyuka működtet szabadidejében, és adományokkal segítenek a krízishelyzetbe került, rászoruló gyermekeknek és családoknak. „Mottónk: Tündérek márpedig léteznek, és a kifli.hu és vásárlóik is közéjük tartoznak! Köszönjük, hogy az online kompenzáción keresztül támogattok minket, hogy még több családnak tudjunk segíteni!”- mondja Szomolányi Tímea, a TündérPakk Alapítvány alapítója.

A Kiflin az online kompenzáción keresztül benyújtott kreditek azonnal jóváíródnak a Tündérpakk kiflis fiókjában – 1 hónap alatt már 125 000 Ft gyűlt össze számukra, melyből még több családnak tudnak támogatást nyújtani.

A hatalmas minőségi választék mellett az akár 3 órás kiszállítás is olyan különlegesség, ami egyedivé teszi a Kiflit a nagy áruházláncok online kiszállítási szolgáltatásaival szemben.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kommunikációs királynők

Úgy tűnik, a marketinges és kommunikációs szakma igazán fekszik a nőknek, mivel huszonhárom hölgy képviselteti magát aMarketing&Media magazin idei TOP50-es listáján. A dobogón két hölgyet is találhatunk, a tavaly szintén második Bánhegyi Zsófia, a...

Reklámpiac: szebb képet festenek az adatok

Az idei reklámköltési adatok sokkal szebb képet festenek, mint az egy évvel ezelőttiek. A 2020. tavaszi pánikot követően a hirdetők láthatóan megtanultak együtt élni a járványhelyzettel. Sok hirdetői szektornál még a 2019-es év hasonló...

Nem csökken a magyarok utazási kedve

A főszezon lezárultával sem csökken a magyarok utazási kedve – derül ki a Reacty Digital nyár végi felméréséből. Idén a hazai célpontok kerültek előtérbe, elsősorban pihenésre vágytak a nyaralni indulók és kocsival vágtak neki...

Egymásra talált a LifeMax és az Armadillo

Számos idős ember életét mentheti meg a LifeMax kis készüléke, amivel segítséget hívhatnak baj esetén. A szolgáltatás kapcsán az arculat kialakítása mellett a brand felépítése, a kampány tervezése és kivitelezése is a Római-parton található...

A Bátor Tábornak gyűjt a Fókusz Plusz

Adománygyűjtő különkiadással jelentkezik szeptember 18-án az RTL Klub Fókusz Plusz című műsora a Bátor Tábor 20 éves születésnapja alkalmából. Az élő adás két házigazdája Barabás Évi és Tokár Tamás lesz. A műsorban – melynek során...

Eredménytelen lett a gyöngyösi pályázat

A Budapest 105,9 MHz-es frekvencia pályázata hiánypótlással folytatódik, a gyöngyösi kisközösségi rádiós tender viszont eredménytelenül zárult. A Médiatanács a Budapest 105,9 MHz körzeti médiaszolgáltatási lehetőség közösségi jellegű használatára kiírt pályázati eljárásában a beérkezett egyedüli...

Ilyen lesz a megújult Budapesti Őszi Fesztivál

Több mint százötven programmal, harminc helyszínen várja a közönséget a Budapesti Őszi Fesztivál. A fővárosi rendezvény megújult formában valósul meg szeptember 26. és október 10. között. A fesztiválon a "Kik vagyunk mi, budapestiek?" kérdésre sűrű...

Jubilál a Magna Global Hungary

Idén 20 éves a Magna Global Hungary, az Interpublic Group of Companies (IPG) magyarországi ügynökségei 2001-ben alapították meg a céget, ami az IPG hazai médiavásárló szervezete. Az Interpublic a világ egyik legnagyobb ügynökségi csoportosulása. 1902-ben...

Taxis projektben a Positive Adamsky

A Főtaxi és a Budapest Taxi közösségi médiás csatornáinak kezelésére kapott megbízást a Positive Adamsky digital&social tagügynöksége. Budapest legrégebbi taxitársasága a márkaarculat fiatalítását tűzte ki célul.A Stelius Befektető Zrt. mindkét taxis tagvállalata, a Főtaxi...

Itt a legújabb TOP50, Szabó Béla vezeti a marketingesek rangsorát

A Marketing&Media magazin idei, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató listáján szereplők több mint a harmada cserélődött 2020-hoz képest, nagyon sok esetben személyi változások mozgatták a Top 50 összetételét. Évről évre igazolódik, hogy messze nem...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Marketinges állócsillagok

Az idei Top 50-ben szereplők 24 százaléka az eddigi összes rangsorban szerepelt. Ráadásul ennek a „kemény magnak” a többsége már a 2016-os első toplistánk összeállításakor is ugyanannál a cégnél és ugyanabban a pozícióban dolgozott,...

Kommunikációs királynők

Úgy tűnik, a marketinges és kommunikációs szakma igazán fekszik a nőknek, mivel huszonhárom hölgy képviselteti magát aMarketing&Media magazin idei TOP50-es listáján. A dobogón két hölgyet is találhatunk, a tavaly szintén második Bánhegyi Zsófia, a...

Reklámpiac: szebb képet festenek az adatok

Az idei reklámköltési adatok sokkal szebb képet festenek, mint az egy évvel ezelőttiek. A 2020. tavaszi pánikot követően a hirdetők láthatóan megtanultak együtt élni a járványhelyzettel. Sok hirdetői szektornál még a 2019-es év hasonló...

Nem csökken a magyarok utazási kedve

A főszezon lezárultával sem csökken a magyarok utazási kedve – derül ki a Reacty Digital nyár végi felméréséből. Idén a hazai célpontok kerültek előtérbe, elsősorban pihenésre vágytak a nyaralni indulók és kocsival vágtak neki...

Egymásra talált a LifeMax és az Armadillo

Számos idős ember életét mentheti meg a LifeMax kis készüléke, amivel segítséget hívhatnak baj esetén. A szolgáltatás kapcsán az arculat kialakítása mellett a brand felépítése, a kampány tervezése és kivitelezése is a Római-parton található...
- Hirdetés -

CMO

Szabó Béla

Növekvő stratégiai tudás

Szabó Béla Magyar Telekom, márka- és lakossági kommunikációs igazgató – Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? – Rengeteg mindenre: a purpose alapú működésünk és stratégiánk mind üzletileg, mind márkaépítés szempontjából kiemelkedően teljesített. Olyannyira, hogy több márkát...