- Hirdetés -

Váratlan helyről kaphatnak támogatást az önkormányzatok

|

Megérkezett a KoncertBooking.com szponzorációs funkciója.

„A helyi önkormányzatok 2023-ban – hitelforrások nélkül – várhatóan mintegy 3 703,6 milliárd forinttal gazdálkodhatnak, melyhez a központi költségvetés a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetben mintegy 975,7 milliárd forintot biztosít” – áll az alkalmazaskozpont.asp.lgov.hu összefoglalójában. Az elhúzódó háború, az infláció, a költségvetéstervezés nehézkessé válása miatt olyan, a kultúra felől érkező és/vagy alulról szerveződő projektek támogathatják az önkormányzatokat, mint például a KoncertBooking.com nevű koncertfoglaló platform és annak szponzorációs funkciója.

Az elmúlt időszakban, de főleg a COVID-19 után, a különféle zenei rendezvények, fesztiválok és falunapok új erőre kaptak. Ezek az események azonban jelentős költségekkel járnak, így az önkormányzatoknak gyakran a helyi vállalkozások és szolgáltatók támogatására is támaszkodniuk kell, hiszen alapbevételeik összege és összetétele jelentősen eltérhet a gazdasági és demográfiai jellemzők alapján is.

Ezzel összefüggésben a KoncertBooking.com nevű digitális koncertfoglaló alkalmazás bevezetett egy forradalmi funkciót, amellyel az önkormányzatok költségvetésének kiegyensúlyozásában vesz részt.

Egységben az erő

A szponzorációs funkció gyorsan és egyszerűen, digitális úton teszi lehetővé az önkormányzatok számára, hogy szolgáltató partnereket találjanak és versenyeztessék azokat, ezáltal gazdaságosabbá téve maguk, valamint sokoldalúbbá a közönség számára a különböző rendezvényeket. A KoncertBooking.com alapítói (Tabár Zoltán és Tabár-Halász Mariann) szerint a vidéki, kisebb zenei rendezvények sikeréhez elengedhetetlen, hogy a helyi vállalkozások és szolgáltatók palettája sokszínűbb képet mutasson.

„Egy fesztiválon, falunapon általában az tapasztalható, hogy számtalan vállalkozás kínálja a portékáit, szolgáltatásait a fast foodtól kezdve a bérelhető eszközökig. Ezek a cégek egytől-egyig hozzájárulnak a fesztivál költségvetéséhez, így támogatva annak gazdaságosságát. Szintén nem meglepő ma már, hogy egy adott márka uralja a rendezvényt (például az alkoholos italok, üdítők tekintetében). Ezt a szolgáltatásportfóliót hivatott szélesíteni szponzorációs funkciónk az ország minden pontján, minden nyilvános eseményen.” – magyarázta a funkciót Tabár Zoltán.

A platform segítségével a szűkös anyagi lehetőségekkel zenei eseményt szervező települések is széles szolgáltatói bázist versenyeztetve képesek a legkevesebb tőkéből a legjobb rendezvény megszervezésére.

A vidék helyzetbe hozása

Az önkormányzatoknak fontos szerepe van a helyi, kisebb közösségek életének gazdagításában, valamint a helyi kulturális események előmozdításában, és a zene kiemelkedő szerepet játszhat ebben a folyamatban.

Az új funkció által a KoncertBooking.com küldetése, hogy erősítse a lokális gazdaságot, elősegítse az üzleti kapcsolatok épülését, továbbá csökkentse a helyi önkormányzatok terheit. A platform lehetővé teszi az önkormányzatok, a szervezők és a vállalkozók közötti hatékony kommunikációt és kapcsolatteremtést. A szponzorációs választék sokfélesége révén az önkormányzatok amellett, hogy a legjobb ajánlatot választhatják ki a lehetőségek közül, a rendezvényükhöz leginkább illő partnereket alkalmazhatják.

„A visszajelzések alapján a KoncertBooking.com új funkciója ígéretes lehetőségeket kínál a fesztiválok és falunapok világában, és a jövőben a vidéki eseményszervezés új paradigmáját teremtheti meg, ami számunkra kiemelten fontos cél” – emelte ki Tabár-Halász Mariann társalapító.

A KoncertBooking.com-ról

A KoncertBooking.com egy olyan platform és mobilalkalmazás, amely asszisztensként elvégez mindent, ami a koncertszervezés kapcsán felmerülhet. Az oldalon a dátum, az időpont és a lokáció kiválasztása után az érdeklődő előadót szűrhet a találatok közül, majd műfajok és árak alapján is listázhat. A rendszer kiajánlja a produkciót, kiszámolja az árat, szerződést és számlát készít, ridert és sajtófotót küld a megrendelő számára, de személyzet vagy akár session zenész is foglalható a segítségével. A program direktben köti össze a megrendelőt és az előadót vagy a menedzsert, leegyszerűsítve a szerződéskötés folyamatát is.

Nemrégiben közel 200 jelentkező közül választotta a legjobbnak a KoncertBooking.com oldalát az Ecommerce Hungary elektronikus kereskedelmet támogató szövetsége. A Szórakozás-Művelődés kategória győzteséről az e-kereskedelmet kereskedelmet jól ismerő, az iparág iránt elkötelezett vállalatok elismert tagjai döntöttek.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Tovább nőtt a topvezetők aránya a digitális TOP50-ben

Az idén is helycsere történt a digitális szakembereket összegyűjtő rangsorunk élén. Bán Zoltán Net Média Zrt.-vezérigazgató – a tavalyi listavezető – a második helyen végzett, a partizános Gulyás Márton pedig a harmadikról az elsőre...

Összefogott a SkyShowtime és a Magyar Telekom

Európa legújabb streaming-szolgáltatója, a SkyShowtime tovább bővíti szolgáltatás-kínálatát és szórakoztató tartalmai elérhetőségét: az első magyarországi együttműködése keretében egyesíti erőit a Magyar Telekommal, az ország vezető távközlési szolgáltatójával.Először lesz elérhető a SkyShowtime hazánkban TV előfizetéssel...

Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból

A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán - amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg - Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő...

Látványos 3D-kampánnyal erősít a Red Bull

Még megtekinthető a XIX. kerületben az a térhatású digitális plakát, amely a Red Bull Winter Edition idei Jeges áfonya & Vanília termékét hirdeti. Az energiaitalgyártó Magyarországon először jelentkezik nagyszabású, addicionális és innovatív digitális citylight...

Komoly elismerést kapott a K&H jövő gyógyítói díj

A kommunikációs szakma is elismerte a K&H jövő gyógyítói díjat, amely most bronz díjat nyert a Prizma Kreatív PR verseny CSR megoldások kategóriájában. A tavaly indult kezdeményezés célja, hogy elismerje a szívvel-lélekkel gyógyító és...

Hivatalos Binance-csatorna indult a WhatsAppon

A kereskedelmi volumen és felhasználók száma alapján a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance az iparágon belül az elsők között csatlakozik a WhatsApphoz. A több mint 2 milliárd ember által használt üzenetküldő alkalmazásban mostantól egy...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változás az autópálya-matrica vásárlásoknál

Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól...

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...