Virtuális térben játszódó krimi elkészítését is támogatja az NFI

Hét televízió és stream szolgáltatásra készülő film gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI), összesen több mint félmilliárd forintot kapnak az alkotók. A támogatott alkotások között szerepel egy, Magyarországon eddig még nem alkalmazott formátumban készülő krimi, továbbá a Kaláka együttesről, és a filmplakátjairól ismert képzőművész, Rényi Katalinról szóló filmek, illetve két, magyar,- és cigány meséken alapuló animáció is - olvasható az NFI honlapján.

Az NFI 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet Döntőbizottsága ezúttal három televíziófilm- és két animációs alkotás, valamint egy kisjátékfilm és egy dokumentumfilm gyártására szavazott meg támogatást.

Egész estés film készül a kétszeres Kossuth-díjas és Prima Primissima díjas Kaláka együttesről. Az alkotásban a több mint fél évszázada muzsikáló együttes közösségteremtő erejét és a magyarság kulturális életében betöltött meghatározó szerepét mutatják be az alkotók, Pigniczky Réka és Gellér-Varga Zsuzsanna. A film gyártója a FilmProjekt Kft., az NFI 60 millió forinttal támogatja a produkciót.

Én könnyel festek címmel dokumentumfilm készül a Munkácsy Mihály-díjas festőművész és tervezőgrafikus Rényi Katalinról. A „lélek festője” alkotó képen, szövegben, lírában és szoborban – a szerteágazó művészi életútját bemutató filmet Baska Balázs rendezi, az alkotók 9,8 millió forintos támogatásban részesülnek.

Brusznyainé Honti Ilona férjét 1958-ban igazságtalanul végezték ki Veszprém megye bosszúálló vezetőjének, Pap Jánosnak a közbenjárására. A huszonnyolc éves korában megözvegyült asszonyt ezt követően barátok, kollégák és rokonok segítették. Az ő történetét dolgozza fel Novák Tamás kisjátékfilmje, Az özvegy, a film elkészítésére 15,61 millió forintnyi támogatást adott az NFI.

Egy gyógyszergyártó cég kifejleszti az okoseszközt, ami végleg legyőzheti a szenvedélybetegségeket. A tesztelés közben azonban végzetes tragédia történik, a tesztalany édesapja pedig a felelős nyomába indul. A Kontrollcsoport című alkotás a Magyarországon korábban még nem alkalmazott, innovatív, úgynevezett „screenlife” formátumban készül, vagyis a cselekmény a virtuális térben bontakozik ki, rendezője a FOMO– Megosztod, és uralkodsz című film forgatókönyvét és az első „Sziget-filmet”, a Free Entry-t is jegyző Kerékgyártó Yvonne. A film gyártója a Screenlife.hu Kft., a produkció 150 millió forintos támogatáshoz jut.

 

Nagy Anikó Mária 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című tévéfilmje két fiatal történetét meséli el, akiket 1968-as találkozásukat és szerelembe esésüket követően a diktatúra titkosszolgálata elszakít egymástól. Miklós azonban nem felejt: vajon megtalálja 50 évvel később Alexandrát? Ez az alkotás szintén 150 milliós támogatásban részesül.

Nyolc epizódból álló folytatás készül a Cigánymesék című animációs sorozathoz Balajthy László és Tóth-Pócs Roland rendezésében. A 2014-ben debütált, nagy sikerű sorozat célja a cigányság színes meséinek, kultúrtörténeti és néprajzi hagyományainak bemutatása. A Kecskemétfilm által készített produkcióhoz 102,4 millió forintot ad az NFI.

Lucaszék címmel animációs rövidfilmet rendez a díjnyertes Hortobágyi darumese és Ne bánts, Apa! című filmek alkotója, Lugosi István, a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A téli boszorkányűző népszokásra utaló címet viselő rövidfilm a magyar babonák világáról és a háború borzalmairól szól, az alkotás 19,5 millió forintos juttatást kap.