- Hirdetés -

Vloggal bővül a WMN kínálata

|

- Hirdetés -

Tovább bővíti audiovizuális műsorkínálatát a WMN: Szentesi Éva író, újságíró és Borbély Alexandra színművész a magazin YouTube-csatornáján folytatják vlogjukat. A két szókimondó barátnő csupa olyasmiről beszélget majd, ami nemcsak nekik, hanem mindannyiunk számára ismerős, mindenkit érintő, megosztó téma.

Fotó: WMN/Kerepeczki Anna

A Nem mondod?! premieradásában, amely már elérhető a videómegosztón, az elmúlt több mint egy év közös megéléséről lesz szó: arról, hogyan hatott a koronavírus-járvány az életükre, személyes veszteségeikről is beszélnek, de arról is, milyen pozitív hozadékai voltak számukra ennek az embert próbáló időszaknak.

Mint kiderült, mindkettejük életét nagyban átalakította a Covid: Szandrának színészként hónapokig nem volt munkája, az egzisztenciális bizonytalanság ellenére – pláne mert egy lakásfelújításba is belekezdtek – azonban sokat adott neki a karantén. Élvezte, hogy végre lelassulhat, hogy párjával, Nagy Ervin színművésszel szabadok az estéik. „Most már tudom, milyen érzés, amikor este a család együtt ül asztalhoz” – mondta.

Szentesinek ezzel szemben nehéz volt az elszigeteltség, hiányzott neki a társaság. Ám ennek hatására azt is megtapasztalta, mennyire meg tudja erősíteni egy ilyen krízishelyzet az emberi kapcsolatokat. Persze ez az új helyzet új hobbikat is magával hozott számukra, Szandra úgy sütött, Éva pedig úgy rendelgetett online, „mintha nem lenne holnap”.

A járvány egészségügyi fenyegetését azonban mindketten másképp élték meg. Szandra iszonyúan aggódott Szlovákiában élő szüleiért, ezért kezdetben megpróbálta kontroll alatt tartani őket. Egy idő után azonban rá kellett jönnie, hogy nem engedheti ennyire elhatalmasodni magán az aggódást értük, hiszen „mindenkinek a saját felelőssége, mennyire veszi komolyan az egészet”.

Vele ellentétben Szentesiben semmiféle félelemérzet nem volt a vírus miatt. „Ha a rákot túléltem, mit nekem egy hülye vírus? Nem volt aggódás a szüleim felé sem, mert az anyámról is úgy tartottam, elpusztíthatatlan” – mondta. Sajnos nemcsak ő, hanem az édesanyja is megfertőződött a vírussal, akit elvesztettek a járványban. „Az egész egy istenverte rémálom volt, mindenkit gyűlöltem, mindenkire haragudtam (…) A mai napig azt érzem, hogy ez az egész nem történt meg, hogy ez csak egy sztori, amit elmesélek, és majd bejön, és röhög egyet, hogy ez egy poén volt.”

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így védhetjük a szemünket mobilozás közben

A jó idővel jön a napsütés is, amitől gyakran nehezebb látni a kijelzőnket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk felhúzni a fényerőt, ami azonban hosszútávon káros lehet szemünknek. A HONOR összeszedett pár általános tippet arról, hogy –...

Új kreatív platformot kapott az Euronics

Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül,...

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Új éttermet nyitott a Burger King

Második éttermét nyitja a Burger King Zala vármegyében, Zalaegerszeg mellett most már Nagykanizsán is élvezhetik a burger rajongók az eredeti WHOPPER élményt. A belvárosban található étterem fejlesztése tavaly júliusban indult, a közel 1 milliárd...

Így védhetjük a szemünket mobilozás közben

A jó idővel jön a napsütés is, amitől gyakran nehezebb látni a kijelzőnket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk felhúzni a fényerőt, ami azonban hosszútávon káros lehet szemünknek. A HONOR összeszedett pár általános tippet arról, hogy –...

Új kreatív platformot kapott az Euronics

Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül,...

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...