- Hirdetés -

Zöld díjat nyert a GreenDependent és az E.ON programja

|

- Hirdetés -
Az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások terén elért innovatív megoldásokat, a témában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket és projekteket ismerték el a rangos nemzetközi díjjal.

Az EnergiaKözösségek program – mely 2011-ben indult Európai Uniós támogatással, 2013 óta pedig az E.ON Hungária Csoport támogatásával valósul meg – immár tizedik éve ösztönzi energiatakarékosságra, háztartásuk zöldítésére a környezetükért tenni akaró embereket. A több hónapon át tartó, komplex versenyen a résztvevők kis közösségekbe szerveződve, anyagi beruházás nélkül, viselkedésük megváltoztatásával csökkenthetik energiafogyasztásukat, és így karbon-lábnyomukat. Az évről évre nagy sikerrel zajló EnergiaKözösségek program az Európai Fenntartható Energia Díj (EUSEW Award) átadóján a „Bevonás-Szerepvállalás” (Engagement) kategória díját nyerte el.

A díjazottakat az év legsikeresebb, tiszta, biztonságos és hatékony energiával kapcsolatos projektjei közül választotta ki a neves szakértői zsűri. Az Engagement kategóriában azt a tevékenységeket jutalmazták, amelyik a leghatékonyabban ösztönzi és motiválja a polgárokat arra, hogy változtassanak energiafelhasználási szokásaikon. Az EnergiaKözösségek kategóriája mellett még négy kategóriában osztottak díjakat: Innováció (Innovation), Nők az energiaiparban (Woman in Energy), Ifjú energiabajnokok (Young Energy Trailblazer) és Közönségdíj (Citizen’s Award).

A GreenDependent Intézet tizedik éve zajló EnergiaKözösségek programja 5-10 családból álló kis közösségek számára tűzte ki célul, hogy legalább 9 százalékos energiamegtakarítást érjenek el bárki számára teljesíthető, egyszerű módszerekkel. A résztvevők tippek, képzések, kihívások és szakmai anyagok segítségével útmutatást kapnak ahhoz, hogy mit tehetnek különösebb befektetés nélkül saját otthonaikban úgy, hogy közben megszokott életszínvonaluk se változzon. A lezárt 9 évad tapasztalata alapján az EnergiaKözösségek versenyében résztvevők átlagos energiamegtakarítása 7-10% között mozgott, de az igazán elkötelezettek 15-30%-ot is csökkenteni tudtak előző évi fogyasztásukhoz képest.

„Segítjük az embereket életmódjuk megváltoztatásában, az energiával való takarékoskodásban és karbonlábnyomuk csökkentésében, ezáltal csökkentve az éghajlatváltozásban játszott szerepüket. Az elmúlt 10 évben több mint 5000 emberhez és 1000 háztartáshoz jutottunk el Magyarországon. Több mint 230 személyt képeztünk ki arra, hogy úgynevezett klímakoordinátorként együttműködjenek kis közösségekkel” – mondta Vadovics Edina, a GreenDependent Intézet szakmai vezetője.

A program nemcsak egyéni előnyökkel jár az energiaszámlákkal kapcsolatos megtakarítások és a zöldebb életmódból származó egyéb előnyök révén. Az ország végső energiafogyasztásának egyharmadáért felelős magyar háztartások jelentős szerepet kaphatnak az ország karbonlábnyomának csökkentésében és az éghajlatpolitikai célok elérésében is.

„Ennek a programnak az ereje igazán a közösségekben, az összefogásban rejlik. Saját magunkon is tapasztalhatjuk az élet számos területén, hogy ha összefogunk, együtt sokkal könnyebb változást elérnünk, vagy egy hosszú távú életmódváltást elindítanunk. Nagy örömmel figyelem évről évre ezt a versenyt, és látom azt, hogy elkötelezett kis közösségek, csapatok mennyire tudják egymást lelkesíteni, inspirálni, erősíteni a közös munka során. A mi együtt ereje adja meg a program sava-borsát, a tartós eredmények elérésének kulcsát, ezért is támogatjuk immár nyolcadik éve ezt a kiváló kezdeményezést” – mondta Pál Norbert, az E.ON Hungária Csoport gazdasági igazgatója.
A program idei évada már elindult, jelenleg az önkéntes klímakoordinátorok képzése zajlik, majd még idén, decemberben elkezdődik az energiamegtakarítási verseny a csapatok között.
Az E.ON EnergiaKözösségek program védnöke Dr. Ürge-Vorsatz Diána, a CEU professzora, az IPCC Mérséklési Munkacsoportjának alelnöke és Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...

Megoldaná a repohár-problémát a Mastercard

Bér és borravaló küldése közvetlenül a személyzet kártyájára, beszállítók kifizetése, vagy akár a repoharak betétdíjának kártyára történő utalása néhány másodperc alatt – néhány példa arra, hogy a Mastercard Send hogyan teheti gyorsabbá, gördülékenyebbé és...

Tűpontos célzás a másodpercek töredéke alatt – Hogyan működik a Teads mesterséges intelligenciája? (x)

A digitális reklámpiac régóta egy nehéz választás előtt áll: minőség vagy széles elérés? Az elmúlt néhány évben, ahogy a vásárlás egyszerűbbé és gyorsabbá vált, a reklámipar konszolidálódott, a hirdetők egyre nagyobb közönséget szerettek volna...

Felújított okosmobilokat értékesítő startup indult

A világ négy vezető telefonmárkájának (Apple, Samsung, Xiaomi és Huawei) mintegy 300 különböző modellje érhető el nagyon kedvező áron a Rejoy.hu-n, a felújított telefonok újonnan indult piacterén. Ezek nem egyszerűen használt telefonok, a szigorú...

Inspiráló embereket díjaz az InStyle

Első alkalommal adják át az InStyle magazin #képesvagyok díját, az elismerésben olyan emberek részesülhetnek, akik átlépték saját korlátaikat és történetük inspirációként szolgálhat mindenki más számára. A szerkesztőség hírességeket és civileket egyaránt jelölt hét kategóriában....

Díjat nyert a Danone Műanyag Kisokosa

A bolygónk jövője egyre égetőbb kérdés mindennapjainknak. A zöldebb megoldások kapcsán azonban nem csak a különböző szervezetekre kell számítanunk, hanem önmagunkra is, hiszen immár elengedhetetlen, hogy háztartásonként is lépéseket tegyünk a fenntarthatóságért. A Danone...

Elviszi az infláció a készpénzes megtakarításokat

A jelenlegi piaci környezet egyértelműen azt mutatja, hogy a készpénzes megtakarítás tévút: az infláció emelkedése miatt, csak Magyarországon közel 1000 milliárd forint tűnhet el. A K&H alapok kezelőjének szakértői ezért olyan megoldáskereső stratégiákat javasolnak,...

3 milliós fizetés gazdáját keresi az RTL

Az álommeló című új műsorban egy üzletember keresi az elnöki asszisztensét, aki havi bruttó 3 millió forintos fizetésért dolgozhat majd. A világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az Apprentice megérkezett Magyarországra (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), Az...

Az üzleti szektort is meghódította a TikTok és a LinkedIn

Virágkorukat élik a közösségi platformok, korosztálytól, funkciótól függően szinte mindenki megtalálhatja a kedvére valót. A Facebook van legrégebb óta velünk, tréfásan azt is szokták mondani, hogy aki nincs fent rajta, az nem is létezik....

Így spórolhatunk a fűtésen

A rezsicsökkentés módosításáról szóló júliusi kormánybejelentést követően szinte azonnal, már a nyári hőségben reagált a lakosság. A Praktiker áruházlánc országos adatai alapján gyorsan megindult, és azóta is folyamatosan tart a fűtéshez kapcsolódó termékek, köztük...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Még több sportot nézünk a tévében

Nőtt a sportközvetítések népszerűsége a tévénézők körében, az Altman Solon felmérése során vizsgált 8 ország mindegyikében béővült az ilyen műsorokat is nézők aránya az elmúlt két évben. Az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Franciaországban mértek...

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...

Megoldaná a repohár-problémát a Mastercard

Bér és borravaló küldése közvetlenül a személyzet kártyájára, beszállítók kifizetése, vagy akár a repoharak betétdíjának kártyára történő utalása néhány másodperc alatt – néhány példa arra, hogy a Mastercard Send hogyan teheti gyorsabbá, gördülékenyebbé és...

Tűpontos célzás a másodpercek töredéke alatt – Hogyan működik a Teads mesterséges intelligenciája? (x)

A digitális reklámpiac régóta egy nehéz választás előtt áll: minőség vagy széles elérés? Az elmúlt néhány évben, ahogy a vásárlás egyszerűbbé és gyorsabbá vált, a reklámipar konszolidálódott, a hirdetők egyre nagyobb közönséget szerettek volna...

Felújított okosmobilokat értékesítő startup indult

A világ négy vezető telefonmárkájának (Apple, Samsung, Xiaomi és Huawei) mintegy 300 különböző modellje érhető el nagyon kedvező áron a Rejoy.hu-n, a felújított telefonok újonnan indult piacterén. Ezek nem egyszerűen használt telefonok, a szigorú...
- Hirdetés -

Don't Miss

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...

Felveszik a versenyt a helyi rádióadók

Mennyien hallgatják a helyi rádiókat, milyen lehetőségeik vannak a reklámpiacon ezeknek az adóknak – többek között erről is beszélt Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) elnöke. - Jelenleg a teljes napi rádiós elérésnek...

Nem szabad leírni a rádiózást

A rádió népszerűsége töretlen és a reklámbevételei is folyamatosan növekedtek. Persze nem olyan ütemben, ahogy a teljes piac nőtt, ezért a teljes piaci share összességében csökkent, de a rádió messze nem a haláltusáját vívja...

Ha szabad a kezünk, vásárolunk

Most már sehol nem húzzák fel a szemöldöküket a boltosok, ha a telefonomat, netalántán az órámat érintem oda a fizetésnél a terminálhoz – mondta el Mondovics Péter az mmonline.hu-nak adott interjúban. A Mastercard marketing...
Samu Tímea

Az out-of-home-nak van egy szuperereje

A mi területünkön kreativitással és innovációval tudunk úrrá lenni a helyzeten, amelyet edukációs funkciónak is ki kell egészítenie, különösen a digitális felületeken – állítja Samu Tímea. A JCDecaux Hungary vezérigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Díjat nyert a Danone Műanyag Kisokosa

A bolygónk jövője egyre égetőbb kérdés mindennapjainknak. A zöldebb megoldások kapcsán azonban nem csak a különböző szervezetekre kell számítanunk, hanem önmagunkra is, hiszen immár elengedhetetlen, hogy háztartásonként is lépéseket tegyünk a fenntarthatóságért. A Danone...

Tovább zöldült a SPAR

A SPAR Ausztria csoport országaiban (Magyarország, Észak-Olaszország, Szlovénia, Horvátország) jelentős eredményeket sikerült elérni a vállalatcsoport környezeti fenntarthatósági stratégiájának égisze alatt: az utóbbi egy év során negyedével csökkent az üvegházhatású gázkibocsátás a résztvevő országok összesített...

Busásan megtérül a fenntartható terméktervezés

Bár még csak a vállalatok 22 százaléka tette a terméktervezési stratégiája kulcsfontosságú elemévé a fenntarthatóságot, annak beemelése egyre sürgetőbbé válik nemcsak a környezettudatosság, de annak egyéb hosszútávú pozitív hatásai miatt is.A szervezeteknek be kell...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....