Lesz másik! - felirat jelent meg a Távozó indexesek Facebook oldalán, arra utalva, hogy folytatja az újságírói munkát a legnépszerűbb hazai hírportál szerkesztősége. A...
Meggondolta magát, mégsem lesz az Index főszerkesztő-helyettese Tevan Imre. Facebook bejegyzésében arról ír, hogy „nem ez az a profi csapat, amely megcsinál egy új...
Tevan Imre a mai nappal főszerkesztő-helyettesként tér vissza az Indexhez – közölte Bodolai László, az Index.hu-t birtokló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának és az Index.hu...
Már nem vezérigazgatója az Index.hu Zrt.-nek Szombathy Pál, ugyanakkor a cég igazgatóságában megőrizte pozícióját – mondta el Bodolai László, a társaság tulajdonosa, a Magyar...
A következő napokban/hetekben még a távozó szerkesztőség készíti az Index.hu tartalmát – derül ki abból a Szolgálati közleményből, amit ma délután tettek közzé a...
Az a célja, hogy tovább működjön a lap – nyilatkozta Bodolai László, az Index.hu Zrt.-t birtokló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának és az Index igazgatóságának...
Az Index.hu Zrt. igazgatósági elnöke szerint nem kérték az elküldött főszerkesztőtől azt, hogy "pénzért cserébe hallgasson".
Tegnap elbocsátották Dull Szabolcsot, az Index főszerkesztőjét. A bejelentés...
Lemondott az Index.hu Zrt. múlt héten kinevezett vezérigazgatója, Ződi Zsolt, döntését azzal indokolta, hogy a szükséges változtatások véghez vitele túl nagy feladat számára. A...
Megszüntetik Dull Szabolcs főszerkesztő igazgatósági tagságát az Indexnél, a szerkesztőséget továbbra is ő vezeti – értesült a 444.hu. A mai állománygyűlésen kiderült az is,...
Teljesen kivonult az Index mögül Spéder Zoltán, az üzletember a Silhouette Capital Managementen keresztül értékesítette a cemp-x online Zrt.-ben lévő tulajdonrészét. Az adásvétellel Ziegler...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...