Egyre nagyobb számban képviseltetik magukat a munkaerőpiacon és hoznak önálló pénzügyi döntéseket a Z generáció tagjai közül az 1997 után született fiatal felnőttek. Szokásaik...
Ma már a digitális rezsi mindenkit érint kisebb vagy nagyobb mértékben, különösen igaz ez a fiatalokra, diákokra. Kiemelten fontos a tudatosság ezen a téren,...
A tavalyihoz képest a kétszeresére nőtt azok aránya, aki szerint a magyar fiatalok aggódva, szorongva állnak a pénzügyi kérdésekhez, az érintett korosztályban pedig tízből...
A fiatal felnőttek pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos elvárásai sok területen különböznek a közép- és idősebb korúakétól. A nap 24 órájában elérhető, bárhonnan igénybe vehető, mobil...
Továbbra is többségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik kellően fixnek gondolják az állásukat: a K&H ifjúsági index legfrissebb, 2024 év végi eredményei szerint...
A fiatalok átlagos havi nettó jövedelme 234 ezer forintra nőtt a múlt év végére, szemben az egy évvel korábbi 200 ezres szinttel. 2019-hez viszonyítva...
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM...
Bár a legújabb AirPodsra vagy egy dizájner táskára sem mondanak nemet, a Mastercard felmérése szerint a Z generáció számára ezek az ajándékok inkább eszközök,...
Mintegy négy órát töltenek telefonjuk képernyője előtt egy átlagos napon a 16–35 évesek, ennek csaknem felét közösségi médiumok alkalmazásai teszik ki – egyebek mellett...
A HMD friss kutatásai szerint az okostelefonok negatívan hatnak a fiatalokra. A szülők háromnegyede aggódik a telefonhasználat miatt, és több mint fele úgy érzi,...
Saját fizetésük alakulását tekintve a dolgozó fiatalok többsége, 75 százaléka fizetésemelésre számít. Közülük, mindössze 21 százalékuk számol az inflációt meghaladó béremelkedéssel, 54 százalékuk annál...
A serdülő lányok mintegy fele érzi magát kevésbé szépnek a közösségi médiafelületeken látottak hatására, mert sokukban nem tudatosul, hogy az online tér gyakran hamis...
TikTok-videók hatására a fiatalok közel fele hajlamos diagnosztizálni magát vagy másokat nem létező, kitalált mentális betegséggel – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési...
Hódítanak a digitális fizetési megoldások a középiskolás diákok körében, ugyanis a bankkártyás, okostelefonos fizetés kényelmesebb és gyorsabb is a készpénzes társánál. Ráadásul ezeket alkalmazva...
A KNK hosszú távú társadalmi felelősségvállalásának jegyében kifejezetten a tehetséges, de hátrányos helyzetű fiatalok számára hirdette meg „A Kivételesség Ígérete” című művészeti pályázatot. A...
A dolgozó fiatalok között tízből nyolcan számítanak arra, hogy a következő időszakban magasabb bért kapnak. Ugyanakkor tízből majdnem hatan, azaz az érintettek 58 százaléka...
Az OpenAI-val kötött új együttműködésnek köszönhetően a magyarországi Viber-felhasználók fokozatos bevezetés keretében, ingyenesen, közvetlenül az alkalmazáson belül érhetik el a ChatGPT-alapú eszközöket.A Viberben elérhető új funkciók használatához nincs szükség technológiai szakértelemre. Az eszközök célja,...
A Samsung Electronics bemutatta az újgenerációs Galaxy kihajtható készülékekhez fejlesztett Flex Titánium technológiáját. A vállalat hét generációnyi mérnöki szakértelmére épülő, újratervezett kijelzője strukturális és anyagbeli fejlesztései fokozott tartósságot és kifinomultabb látványvilágot tesz lehetővé, kevésbé...
Magyarországra is megérkezett az LG StanbyME 2, az LG Electronics (LG) hordozható lifestyle kijelzője. Az eredeti StanbyME sokoldalú kialakítását továbbfejlesztő új modell még nagyobb rugalmasságot kínál a felhasználók számára: a képernyő ugyanis teljesen leválasztható...
A digitális bankolás mögött láthatatlan, de kritikus infrastruktúra áll. Ez a háttér biztosítja mindazt, amit az ügyfelek a banki ügyintézés során természetesnek vesznek: a gyorsaságot, a stabilitást és a biztonságot. A K&H esetében ez...
A magyar fejlesztők három hónapon át ingyenesen férhetnek hozzá mesterséges intelligenciával, gépi tanulással és generatív AI-jal foglalkozó képzésekhez az Amazon Web Services (AWS) új közép- és kelet-európai programjában. A kezdeményezés az egyre növekvő AI-szakemberhiányra...