Meghosszabbították a Hégető Honorka-díj jelentkezési határidejét, szeptember 22-ig várják a pályázatokat. A 2003-ban indult díjat idén 20. alkalommal adják majd át, és ezúttal is...
A kialakult koronavírus járványra és az alapvetően megváltozott helyzetre való tekintettel meghosszabbítják az Employer Branding Award 2019 nevezési határidejét, így a pályaműveket 2020. április...
November 20-áig regisztrálhatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) azok a társaságok, amelyek a 2020-as évtől csoportos társasági adóalanyok kívánnak lenni, kihasználva a lehetőségben...
Tavaly óta új kormányrendelet szabályozza a SZÉP-kártyát. Az egyik legfontosabb változás, hogy míg korábban a juttatásokat csak az utalást követő második év május végéig...
Még mindig több mint hárommilliárd forint parkol SZÉP-kártyákon, amit május végéig kell elkölteni. A pünkösdi hosszú hétvége is sokat segíthet még a lejáró 2016-os...
Az egyéni vállalkozóknak február 26-ig kell benyújtaniuk 2017-ről szóló szja-bevallásukat és befizetniük az adót. Ez az evások és katások határideje is – hívja fel...
Ma jár le a hirdetési szolgáltatások bejelentésének határideje, az a sajtóorgánum, amely nem küldi el árjegyzékét az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ), nem közölhet politikai hirdetést...
Január 18-ig, vagyis jövő hét csütörtökig kell elküldeniük az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a hirdetési árjegyzéküket azoknak a kiadóknak, amelyek az országgyűlési választási kampányban politikai...
Optimális esetben is 6-8 hónapot vehet igénybe az új európai uniós általános adatvédelmi rendeletnek (GDPR) történő megfelelésre való felkészülés, így nincsenek könnyű helyzetben azok...
Jelenleg is tart az Invitech InnoMax Díj pályázati időszaka, és a cég közlése szerint már most látható, hogy mind a Business kategóriában, mind pedig...
A Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub sajtódíj-pályázatára meghosszabbított határidővel, 2017. július 17-ig lehet pályázni. A pályázat kiírói azokat az újságírókat, szerkesztőket, bloggereket, vloggereket...
Azon korlátolt felelősségű társaságoknak, amelyek jegyzett tőkéje nem éri el a hárommillió forintot, legkésőbb 2017. március 15-ig dönteniük kell törzstőkéjük sorsáról. A törzstőke emelésre...
Az LG Electronics (LG) hét új, az Apple-lel közösen fejlesztett okosotthon-kiegészítőt jelentett be az Apple Home Collection termékcsalád részeként. A kínálat beltéri és kültéri kamerákat, videós kapucsengőt, okoszárat, okostermosztátot és hőmérséklet-érzékelőt is tartalmaz. Az...
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált. A fenyegetések léptéke és sebessége új nézőpontot igényel,...
Az LG Electronics (LG) integrált utastéri megoldást szállít a Renault Group első, szoftveralapú járműarchitektúrára (SDV) épülő, sorozatgyártású haszongépjárművéhez, az új Trafic E-Tech Electric modellhez, amely elnyerte az Év Nemzetközi Furgonja (International Van of the...
A Samsung Electronics bejelentette a SmartThings legújabb frissítését. A vállalat nemzetközi, összekapcsolt életmódra épülő platformja, a SmartThings 470 millió regisztrált felhasználóval működik, és világszerte több mint 430 SmartThings kompatibilis (Works with SmartThings - WWST)...
A HONOR hivatalosan is bejelentette legújabb csúcskészülékét, a HONOR Magic9 Pro Maxot, amely a kínai piacon debütál. A készülék képi és videós munkafolyamatait a professzionális kameráiról ismert ARRI vállalattal együttműködve fejlesztette ki a gyártó...