Megújult a Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága: a testületet hétfőtől Káel Csaba rendező, filmügyi kormánybiztos; Kálmán András, a filmalap vezérigazgató-helyettese, filmforgalmazási szakember; Pesti Ákos...
Megszületett a döntés, hogy melyik magyar filmet nevezi idén Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra. A jelölésről határozó szakmai testület Tóth Barnabás Akik itthon...
Reisz Gábor a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült Rossz versek című alkotása nyitja a rendező részvételével pénteken a Cinema Jove nemzetközi filmfesztivált a valenciai...
Országszerte több mint száz helyszínen vetítettek magyar filmeket kedden, a magyar film napján, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére idén másodszor ünnepeltek meg az...
A Napszállta című filmjéért Nemes Jeles László vehette át a legjobb rendezőnek járó díjat a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon.
A nagyszabású seregszemle a hétvégén ért véget,...
A tévéfilmek és sorozatok támogatására új pénzalapot hoz létre a filmalkotások készítésével és terjesztésével kapcsolatos, tegnap elfogadott törvénymódosítás.
A Televíziós Film Mecenatúra bevétele önkéntes befizetések,...
Elégedett a TV2 eddigi eredményeivel Andy Vajna, a tévétársaság tulajdonosa. Az Indexnek adott interjúban beszélt arról is, hogy miért döntött úgy, eladja a Borsot...
Huszonhét év után újra magyar diplomafilm nyert Diák Oscar-díjat (Student Academy Award), Kovács István Ostrom című munkájával bekerült a Diák Oscar három díjazottja közé.
Az...
Nemes Jeles László új filmjét, a Napszálltát nevezi Magyarország a legjobb idegen nyelvű Oscar-díjért. Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő évi, 91. Oscar-díjakra...
Jövő nyárig hetente frissülő, mindig pontosan a száz évvel ezelőtti eseményekről beszámoló korabeli filmhíradókat nézhetnek az érdeklődők a Filmarchiv.hu oldalon.
Az 1918 augusztusa és 1919...
Rendkívül népszerűek a magyarországi közterek a játék- és reklámfilmeket készítők körében, csak tavaly több mint 2000 forgatási kérelmet nyújtottak be. A látványos helyszín mellett...
Mintegy 17 ezer fiatalt mozgósított a DUE Médiahálózat által a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és szakmai együttműködésével megszervezett Nagy Magyar Filmteszt. A verseny országos...
Két elsőfilmes rendezőt támogat a Magyar Nemzeti Filmalap: Nagy Zoltán Impromptu című játékfilmje 62 millió forintos, Bakony Alexa Egy fiú című dokumentumfilmje pedig 22...
Rekordszámú, 71 beérkezett pályázatból választották ki a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjának mentorai a 10 továbbjutót, akik hamarosan megkezdik a közös munkát a szervezet...
Az elmúlt időszak rekordszámú magyar filmbemutatója miatt mintegy húsz alkotásból választhat idén a magyar Oscar-nevezésről döntő szakmai bizottság a Magyar Nemzeti Filmalap közlése szerint....
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...