- Hirdetés -

Címke: munka

- Hirdetés -

Kiderült, mennyit kereshetnek idén a diákok

Idén jellemzően 1500-2500 forintos bruttó órabért fizető munkák között válogathatnak a diákok a szakemberek szerint. „A fiatalokat elsősorban a pénzgyűjtés motiválja, a felelős szülőkben viszont...

Kiderült, hol dolgoznának legszívesebben az egyetemisták

Mérnöki, programozói és orvosi pályán helyezkednének el legszívesebben a STEM, azaz a tudományos-technológiai képzések hallgatói - derül ki egy friss kutatásból. Az egyetemisták „menőnek”...

Ezeken a területeken próbálkozhatnak most az álláskeresők

Az elmúlt másfél évben tovább lassult a toborzás a gyártási és termelési szektorban, ez a tendencia pedig egybevág az országos helyzettel: a vállalatok visszafogták...

Fizetésemelésre számítanak a fiatalok

Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak: a dolgozó 19-29 éves fiatalok 74 százaléka vár béremelést idén az...

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a mesterséges intelligencia

Az MI bevezetése csak az út kezdete, a helyes alkalmazása sok vállalkozás számára már most is létkérdés a versenyképességhez.Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment...

Lelassult a munkaerő-felvétel

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20 százalékkal több jelentkezés történt,...

Kiderült, többet kereshetnek-e a fiatal munkavállalók

A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és aktivizálta a...

Kihagyhatatlan ajánlattal rukkolt elő a Lidl

Megkezdte a Lidl a nyári szezonra való toborzást és összesen közel 200 új pozícióra keres munkavállalókat a Balaton és a Velencei-tó partján található nagy...

Kiderült, mi motiválja a magyar munkavállalókat

A Randstad 34 ország 27 000 munkavállalóját kérdezte meg arról, hogy mi a fontos számukra a munka világában és mit várnak el munkáltatójuktól. A...

Így változott a foglalkoztatottság Magyarországon

2004. május elsején tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI szakértői egy-egy mutató segítségével járják körül, hogyan változott hazánk helyzete...

Ilyenek lehetnek a munkahelyek – nem biztos, hogy örülünk neki

Először jöttek az egy légterű munkahelyek, aztán a közösségi irodák, majd a felváltva használt asztalok. Ezzel párhuzamosan megjelentek az online tárhelyek és egyéb közösen...

Sok munkavállalót érhet kellemetlen meglepetés

Tavaly a munkavállalók csupán fele számított bérrendezésre, míg végül a munkáltatók közel háromnegyede döntött emellett – mostanra változott ez az arány: többen remélnek emelést,...

Gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők

Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti egyenlőséget és saját karrierjüket illetően is. A jelenlegi...

Férfiként könnyebb érvényesülni a munkaerőpiacon

A válaszadók több mint negyede szerint a nők rendszeresen találkoznak negatív sztereotípiával a munkahelyükön, legyen szó a külsejükről, személyiségükről vagy értelmi képességeikről – derült...

Így támogathatják a vállalatok a nőket

A nemzetközi nőnap kiváló lehetőséget teremt arra, hogy megvizsgáljuk, hogyan támogathatják a vállalatok a nőket a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásában, és miként teremthetnek egyenlő...

Kiderült, kell-e félteni a munkánkat a mesterséges intelligenciától

Bár a világban egyre többen használják munkájuk során a mesterséges intelligenciát (AI), Magyarországon a felsővezetők közel fele még nem látja tisztán felhasználásának lehetőségeit, igaz,...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A MAX4 is közvetíti az NFL meccseit

Most hétvégétől a MAX4 csatorna is beszáll az NFL meccsek sugárzásába: a vasárnapi és a hétfői találkozókat követhetik a képernyőn az amerikai futball kedvelői. A Network4 Media Group évek óta az NFL otthona Magyarországon:...

Több mint 120 milliós támogatás műsorkészítésre

Több mint 126 millió forint műsorkészítési támogatást ítélt meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 24 tévéstúdió számára a TVÁLLANDÓ2025 pályázati eljárás harmadik fordulójában. Emellett a testület két eljárásában is megállapította a...

Történelmi jelentőségű sportszponzorációban a Master Good

A Magyar Golf Szövetség évzáró közgyűlésén az elnökség részletesen bemutatta az elmúlt fél év munkáját. Az új vezetés 2025 májusi megválasztása óta olyan fejlesztések és szervezeti reformok valósultak meg, amelyek évtizedek óta nem látott...

Díjazták a gondoskodó munkahelyeket

A Novartis Hungária Kft., a HungaroControl Zrt., valamint a Hydro Extrusion Hungary Kft. győzelmével ért véget az Év Gondoskodó Munkahelye 2025 díjért folytatott verseny, ahol a LIDL Magyarország és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft....

Megújult a Hírstart.hu

A 2002 októberében indult Hírstart.hu, Magyarország piacvezető híraggregátor portálja vizuális és funkcionális megújuláson esett át. A fejlesztések célja, hogy a felhasználói élmény modernizálása mellett továbbra is gyors, áttekinthető és megbízható formában biztosítsa a legfontosabb...

Digital Center

Tévhitek tartják vissza a vállalkozásokat a rendszerszintű AI-alkalmazástól

Miközben az Európai Unió AI Act szabályozásának kulcsfontosságú rendelkezései már 2025 folyamán hatályba léptek, Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája pedig 2030-ra a régiós élmezőnybe pozicionálná a hazai gazdaságot, a magyar kis- és középvállalkozások több mint...

A 4iG Csoport megvásárolta a Netfone Telecomot

A 4iG Csoport távközlési portfólióját összefogó 4iG Távközlési Holding Zrt. 2025 nyarán írt alá adásvételi szerződést a dinamikusan növekvő országos virtuális mobilszolgáltató, a Netfone Telecom Távközlési és Szolgáltató Kft. 99 százalékának megvásárlásáról.A tranzakciót a...

Felelős AI-használat az ingatlanpiacon

Új korszak kezdődik az ingatlanszakmai digitalizációban és a Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) közzétette legújabb globális szabványát. Az előírás támogatja a mesterséges intelligencia (AI) lehetőségeinek kiaknázását, ugyanakkor az emberi szakértelmet és az átláthatóságot...

Így formálja az AI a tévéipart

Képzeljük el, ahogy egy hosszú nap után hazaérünk, és mire lehuppanunk a kanapéra, a telefonunkról vagy hűtőnkről kedvenc műsorunkra kapcsoltuk a tévét, hogy azt – AI segítségével – moziba illő színbeállításokkal nézzük. Ez ma...

Iskolának adományozott laptopokat a 4iG Alapítvány

Összesen 220, digitális oktatásra optimalizált, felújított laptopot vehetett át 15 iskola a 4iG a Digitális Társadalomért Alapítványtól. A Digitális Esély Program pályázatának keretében országszerte olyan pedagógusok és diákok kaptak új eszközöket, akik már ma...