Elindul a Siemens duális képzése az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán, villamosmérnöki alapszakon. 2019 februárjától 10 hallgatónak nyílik lehetősége részt venni a képzésben,...
Míg a szülők háromnegyede a saját feladatának tekinti a pénzügyi nevelést, addig a gyerekek közel harmada inkább az iskolában sajátítaná el a szükséges ismereteket...
Átadták Közép-Kelet-Európa első LEGO Education Innovation Studio-ját a Nyíregyházi Egyetemen. A játékos tanulás elvét előtérbe helyező tantermet és módszertani központot szerdán nyitották meg, amelyet...
Október 12-én tartották a Microsoft Innovatív Iskola Program 2018/2019-es tanévének évnyitóját. A kezdeményezés 2016-ban indult el azzal a céllal, hogy lendületet adjon az oktatási...
Már lehet jelentkezni a Microsoft támogatásával induló őszi programozó kurzusokra, amelyeket általános és középiskolás gyerekeknek hirdet meg a cég partnereivel.
A Microsoft nem csupán a...
Az USA, Románia, Spanyolország, Németország, és Mexikó friss csatlakozásával már 11 országban tanítják azzal az élményalapú módszerrel programozni a gyerekeket, amelyet a magyar programozó...
Becslések szerint Magyarországon a női szakemberek aránya 8-10% körül van a technológiai szektorban, amellett, hogy továbbra is közel 25.000 programozói állás vár betöltésre. Ezen...
Évről-évre nő azoknak a felnőtteknek a száma, akik visszaülnek az iskolapadba, hogy új szakmát tanuljanak. Jelenleg is több ezren vesznek részt ilyen jellegű képzéseken...
Az Accenture a következő három évben több mint kétszázmillió dollárt szán arra, hogy segítsen felkészíteni az embereket a digitális korban szükséges munkahelyi készségekre. A...
Flow-élményből pénzügyi tudatosság: hat év alatt több mint százezer diák vett részt az OK Projekt tréningjein. A hazai népszerűség mellett jelentős nemzetközi érdeklődés övezi...
METU GARAGE néven indít startup-programot Magyarország legnagyobb magánkézben lévő felsőoktatási intézménye. A Budapesti Metropolitan Egyetem a képzési kínálatának megfelelően az üzlet, a kommunikáció, a...
Több mint 300 online tanfolyamát, köztük fejlesztői, rendszergazdai és általános számítástechnikai kurzusait, teszi ingyenesen hozzáférhetővé a hazai informatikatanároknak a NetAcademia. A felajánláson keresztül közel...
Egy éven át biztosít ingyenes hozzáférést a Minecraft oktatási verziójához a Microsoft ahhoz a húszezer új Windows 10-es eszközhöz, amelyeket több mint 500 magyar...
Nyolcalkalmas programot szervez „Te is légy STEM csillag! - Lányok az IT-ban” címen gimnazista lányok számára az EPAM Szeged és a Soroptimist Club Szeged...
Több mint százötven oktatási intézmény mutatkozik be a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon január 18. és 20. között a Hungexpon.
A rendezvényen az intézmények bemutatkozása...
A Telenor digitális oktatási programjában mostantól újabb eszköz áll a pedagógusok rendelkezésére ahhoz, hogy tovább bővítsék a mindennapi munkájukat segítő digitális módszertani ismereteiket és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...
A napi nyolc óra alvás az utóbbi évek legnagyobb átverése, ha az elegendő idő nem társul kielégítő minőséggel. Éppen ezért sokan már az okosórájukkal monitorozzák azt, hogy rájöjjenek, miért ébrednek néha nyolc óra alvás...
A magyarok közel fele, 48 százaléka használ mesterséges intelligenciát (AI) legalább alkalmanként, pénzügyi vagy biztosítási kérdésekben, a 18–34 évesek körében pedig ez az arány már 68 százalék – derül ki az OVB megbízásából, az...
A 4iG Csoport leányvállalata, a 4iG Informatikai Zrt. (4iG IT) és a Montenegrói Közmunkaügyi Minisztérium 2026. október 20-án, a Porto Noviban megrendezett AIM 2026 EU-Montenegró Befektetési Konferencián ünnepélyes keretek között írta alá a montenegrói...
A nyár végével a szabadságokat egyeseknek felváltották az üzleti utak és konferenciák, a HONOR pedig újradefiniálja, mit jelent az „out of office” státusz a folyamatosan mozgásban lévő szakemberek számára. A HONOR Magic V6 csúcskategóriás...