Az Egyesült Királyságban eddig legalább 20 helyi lapban jelentek meg olyan írások, amiket főleg robotok készítettek, minimális emberi beavatkozással. A RADAR nevű kezdeményezést a...
Négyfősre bővült az Index.hu Zrt. igazgatósága, miután Szombathy Pál újságíró is csatlakozott dr. Bodolai László ügyvédhez, dr. Nagy Ajtony Csaba ügyvédhez és Kereszty Gábor...
Távoznia kellett a CNN amerikai hírtelevíziótól három újságírónak, mert hamis orosz vonatkozású történetet közöltek.
A három munkatárs azt követően távozott, hogy a múlt héten "oknyomozó...
Idén is nevezhetik munkáikat a sajtó képviselői a Magyar Energiakereskedők Szövetségének (MEKSZ) pénzdíjas pályázatán. A díj célja elismerni a hazai újságírókat, akik a villamos...
A vállalati pr-esek szerint az ideális újságíró érdeklődő, pontos és jól fogalmaz, ám a tapasztalatok alapján inkább a pontatlanság, a kényelmesség és a túlhajszoltság...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...
A napi nyolc óra alvás az utóbbi évek legnagyobb átverése, ha az elegendő idő nem társul kielégítő minőséggel. Éppen ezért sokan már az okosórájukkal monitorozzák azt, hogy rájöjjenek, miért ébrednek néha nyolc óra alvás...
A magyarok közel fele, 48 százaléka használ mesterséges intelligenciát (AI) legalább alkalmanként, pénzügyi vagy biztosítási kérdésekben, a 18–34 évesek körében pedig ez az arány már 68 százalék – derül ki az OVB megbízásából, az...
A 4iG Csoport leányvállalata, a 4iG Informatikai Zrt. (4iG IT) és a Montenegrói Közmunkaügyi Minisztérium 2026. október 20-án, a Porto Noviban megrendezett AIM 2026 EU-Montenegró Befektetési Konferencián ünnepélyes keretek között írta alá a montenegrói...
A nyár végével a szabadságokat egyeseknek felváltották az üzleti utak és konferenciák, a HONOR pedig újradefiniálja, mit jelent az „out of office” státusz a folyamatosan mozgásban lévő szakemberek számára. A HONOR Magic V6 csúcskategóriás...