Címke: y

- Hirdetés -

Felértékelődött a munka és a magánélet egyensúlya

A munka és a magánélet egyensúlya fontosabb az anyagiaknál a munkahelyváltás során – többek között ez derült ki a Karrier-újratervezés workshop és előadás szervezőinek...

Sötéten látják a jövőt a fiatalok

Egyre borúlátóbbak a fiatalok: az Y és Z generáció mindössze 26 százaléka számít hazájában a gazdasági teljesítmény javulására, szemben a tavalyi 45 százalékkal –...

Nem bíznak a digitalizációban a fiatalok

A hazai fiatalok szerint a jövőben mindent áthat majd a digitalizáció és az online tér, viszont nem látják úgy, hogy ez egyértelműen jó lesz...

Mi lesz így az influencer-marketinggel?

Amikor döntést hoznak, a fiatalok jobban bíznak a közvetlen környezetükben, mint a tényekben és statisztikákban – derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) felméréséből,...

Így utaznak a fiatalok

Összesen több mint 800 milliárd dolláros vásárlóerővel rendelkezik a mai Y és Z generáció, utazási és pénzköltési szokásaik azonban merőben eltérnek a korábbi generációkétól...

Így állnak a nyugdíjhoz a fiatalok

A nyugdíjtervezésben is jóval nagyobb önállóságot szeretne magának az Y-generáció: a 24-38 évesek majd’ kétharmada nem bízná magát az általános nyugdíjkorhatárra, hanem maga döntene,...

Ezért rajonganak a fiatalok

Az Y és a Z generáció az okostelefonok kamerájában tartja a leghasznosabbnak a mesterséges intelligenciát, de nem feltétlenül szeretné, ha az magától generálna tartalmat...

Kiderült: ebben is tudatosabbak a fiatalok

Félreismerik a fiatalokat az X-generáció tagjai, többségük úgy véli, anyagilag nem elég tudatosak – derül ki az NN Biztosító kutatásából. A felmérés szerint viszont...

Ettől is függhet a megélhetésünk

Hamarosan azon is múlhat a megélhetés, hogy valaki 40 évesen képes-e visszaülni az iskolapadba – legalábbis a METU szakértője szerint. A KSH adatai alapján, a...
- Hirdetés -

Digital Center

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...

Új közlekedésbiztonsági megoldásokat mutatott be az LG

Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...

Ki felel, amikor az AI már cselekszik is?

A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...

Nagy az érdeklődés a Samsung Galaxy Z8 szériája iránt

A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként. A Galaxy Z Fold8 és...

Milliókba kerülhet egyetlen óra leállás a webáruházaknak Black Friday idején

Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...