Női vezetőket díjaztak

A SEED Alapítvány és a Sikeres Nők Egyesülete (Professional Women’s Association – PWA), idén harmadszor írta ki a legsikeresebb női vállalkozót, női vezetőt, és a leginkább inspiráló női vállalkozói sikertörténetet kereső pályázatát.

2022-ben olyan történeteket vártak, amelyek arról szóltak, hogy a női vállalkozók, női vezetők hogyan képzelik el a „COVID utáni időket”, milyen új irányt / stratégiát találtak a különleges helyzetek szülte sokk kezelésére, a hozzáállásuk változtatására. A nyertes pályázatok tökéletesen megfeleltek ennek a kritériumnak. Az idei díjátadót a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatta, ezzel is jelezve, mennyire fontosnak tartja a szervezet − amelynek keretei között néhány héttel ezelőtt megalakult a VOSZ Női Vállalkozói Szekció − a női vállalkozások fejlődését.

 

Inspiráló történetekre, jó példákra mindig szükség van, olyan nehéz és bizonytalan időben pedig, mint amilyen a mostani, még inkább jó látni azt, hogy vannak hölgyek, akik semmilyen körülmények között nem adják fel. Küzdenek, dolgoznak, és nem utolsósorban pályáznak.

Az idei pályázati kiírásban a kiírók szakítani szerettek volna a COVID-központúsággal, ezért főleg olyan pályamunkákat vártak, amelyek a pandémia utáni stratégiára, feladatokra helyezik a súlyt. A pályázók nagy többsége megfelelt ezeknek a kritériumoknak, a nyertesek pedig „magasan átugrották a lécet”.

A pályázatra számos inspiráló vállalkozónő jelentkezett, akik közül az idén négyen kaptak díjat.

A legsikeresebb női vezető, 2022

Az idei év legsikeresebb női vezetője Váczi Rozália lett, a Matyodesign Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki Kézzel, szívvel, szeretettel címmel adta be a pályázatát. „Sosem terveztem vállalkozóvá válni, csak egy belső hang után mentem, mikor megszületett bennem a matyodesign ötlete. Az volt a vágyam, hogy a Tardon eltöltött csodás gyerekkori évek után, valamit visszaadjak azoknak az asszonyoknak, akik körülvettek kislánykoromban. Így hímzést adtam a kezükbe, amiért pedig pénzt tudtam fizetni: ez volt a mozgató rugó, hogy segítsem az ő szerény életüket.”

A legsikeresebb női vállalkozás, 2022

A 2022 legsikeresebb női vállalkozói díjat a Nők a Neten nyerte el, Dr. Illés Nóra, Utasi Melinda és Nagy Ágnes. A történetük címe: Versengés helyett együttműködés.

„2021 áprilisában alakult meg a Nők a Neten, amely három vállalkozó nő üzleti együttműködése. Az induláskor az volt a szándékunk, hogy közösen támogassuk a vállalkozó nőket. Dr. Illés Nóra időmenedzsmenttel, Utasi Melinda vállalkozásfejlesztéssel, Nagy Ágnes online vállalkozói tudással foglalkozik. Megtapasztaltuk, hogyan lehet üzleti együtt+működésben vállalkozni, létezni, női szerepeinket megélni. Jelenleg három központ létrehozásán dolgozunk: Tudás, Szolgáltatási és Együttműködési Központ, ahová folyamatos a jelentkezés.”

A leginspirálóbb női sikertörténet, 2022

A leginspirálóbb női sikertörténet díjat a szakmai zsűri Pataki-Szomolányi Tímeának ítélte oda, aki a TündérPakk Közhasznú Alapítvány ügyvezetője.

Tímeát egy munkatársa jelölte a díjra, aki a következőket írta a pályázatban.

„Pataki-Szomolányi Timi Alapítványa akkor vert gyökeret, mikor második gyermekével várandósan egy kismamának segített babaruhákhoz jutni. Ismerősök, ismeretlenek keresték, hogy hozzanak-vigyenek ruhákat. Az már biztos volt, hogy számára ez a segítségnyújtás az életcélja. 2017-ben hivatalos formát öltött munkássága és létrejött a TündérPakk Alapítvány.”

Különdíj, 2022

A 2022-es Különdíjat az „Utam álomból a valóságba” című pályázat írója, Szász Enikő egyéni vállalkozó kapta, aki fiatalon az önmegvalósítás útjára lépett, és az önmegvalósításba vetet hitéért nyerte el a díjat.

„Már régóta az volt az álmom, hogy legyen egy saját vállalkozásom. 23 évesen indítottam el. Előtte többféle diákmunkát kipróbáltam és megfogalmazódott bennem, hogy már fiatalon szeretném elkerülni az alkalmazotti lét mókuskerekét és egy másik úton elindulni. A családban nem volt minta erre előtte, de anyukám támogató hozzáállása rengeteget jelentett és segített. Vállalkozásom tevékenysége karkötőkészítés és kézműves tevékenységek végzése, különböző helyszíneken, rendezvényeken.”