
Idén már harmadik alkalommal keresi a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) azt a legnagyobb hatású, nemzetközi tapasztalatokkal is bíró marketingdöntéshozót, aki a hazai szakmát nemzetközi szinten is képviselheti. A European Marketer of The Year hazai különdíjának idei három jelöltje Balogh Barbara, a VELUX globális marketingigazgatója, Mérő Ádám, a The Coca-Cola Company szenior digitális igazgatója, valamint Szak Zsuzsanna, a Henkel globális központjának kategóriaigazgatója. A díjat szeptember 18-án, a Marketing Summit Díjátadó Estjén adják át.
Hazánk eredményesen szerepelt az eddigi megmérettetések során is, hiszen a Magyar Marketing Szövetség által delegált Szabó Béla (Telekom) 2024-ben finalista lett, míg idén a rangos nemzetközi zsűri Bánhegyi Zsófiának ítélte oda a European Marketer of the Year 2025 megtisztelő címet.
„A nemzetközi nagyszabású díj kitüntetett szerepet tölt be az MMSZ életében is, hiszen az egyéni teljesítmények elismerésén túl lehetővé teszi azt is, hogy a hazai szakma erejét és felkészültségét nemzetközi szinten is láthatóvá tegyük” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség idén negyedik alkalommal újraválasztott elnöke. Ráadásul a nemzetközi zsűrinek magyar tagja is van Dr. Papp-Váry Árpád (nemzetközi kapcsolatokért és edukációért felelős alelnök, MMSZ) személyében.
A zsűrizési folyamata idén is egyetlen lépcsőben zajlik, hiszen a jelöltek teljesítményét és szakmai hatását interjúk során értékeli a szakmai testület. A zsűriben Bánhegyi Zsófián (MMSZ, European Marketer of The Year 2025) és Dr. Papp-Váry Árpádon (alelnök, MMSZ) túl helyet kapott Sütő Ágnes (alelnök, MMSZ), Szabó Béla (a Telekom márkaigazgatója, a díj 2024-es hazai győztese), valamint Dr. Katona Norbert (operatív és szakmai vezető, MMSZ). Az interjúk alapján kialakuló végső sorrendet a Marketing Summit díjátadó estjén, szeptember 18-án ismerheti meg a szakma.
Balogh Barbara több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi FMCG szektorban, ahol vezető nagyvállalatoknál dolgozott marketing, trade marketing, innováció és termékfejlesztés területeken. 2025 márciusáig a VELUX Kelet-Közép-Európai régiójának marketingigazgatójaként felelt a vállalat integrált márka- és kommunikációs stratégiájáért, jelenleg pedig a VELUX globális márkaalelnökeként irányítja a vállalat nemzetközi márkaépítési és pozicionálási tevékenységeit;
Mérő Ádám 2017-ben csatlakozott a Coca-Cola csapatához, ahol kezdetben regionális médiamenedzserként dolgozott, majd 2019-től a teljes közép-európai régió, összesen 26 ország marketingtevékenységét irányította. A szakember 2021-től a CX Consumer & Shopper szenior igazgatói, 2024 májusa óta pedig a Digitális Akcelerációért felelős európai szenior igazgatói pozíciót tölti be;
Szak Zsuzsanna pedig több mint húsz éves FMCG-karrierje során összesen hat országban élt, globális és regionális vezetői tapasztalatokat szerzett, stratégiatervezésben, innovációfejlesztésben és nemzetközi marketingcsapatok eredményes irányításában ért el kiemelkedő eredményeket, az utóbbi 5 évben pedig a Henkel magyarországi üzletág-igazgatói pozícióját töltötte be. A szakember 2025 áprilisa óta a Henkel központjában dolgozik globális kategóriaigazgatóként.