Különleges kiállítás a Millenárison

Egyedülálló élményt kínál az egész családnak a Millenáris új kiállítása, amelynek témája a sport, a mozgás és a bajnokká válás. A bajnok – „The Champion” című rendezvény áprilisig várja a nagyközönséget Budapesten, és onnan indul majd világkörüli turnéra. A támogatók között megtalálható a Samsung, a Mastercard és a BioTechUSA is.

 

Igazi kuriózummal találkozhatnak a „The Champion” kiállítás látogatói, hiszen a tárlat Budapesten mutatkozik be először, s majd innen indul világkörüli útjára. A hazai fejlesztésű elemekből álló, és nemzetközi szinten is egyedinek számító interaktív családi sportélmény-expo nem csak egy egyszerű kiállítás, hanem egyrészt egy kiváló alkalom arra, hogy teszteljük képességeinket, másrészt, a kevésbé aktívak olyan művészi sportfelvételeket, gyönyörű, szuperlassított videókat láthatnak több, egymással szinkronizált felületen, melyek új perspektívákból mutatják be az egyes sportágak szabad szemmel nem érzékelhető momentumait. Benedek Tibor, a The Champion fővédnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az élmény-expo egy hatalmas tudástárat is felvonultat, számos érdekességgel a különböző sportágak változatos világából.

 

A The Championon a Samsung számos mobil terméke is megtekinthető és kipróbálható lesz. „A technológiai innováció és a sport között több a párhuzam, mint azt gondolnánk: egy sportolónak – akárcsak egy vállalatnak – folyamatosan fejlődnie kell, hogy mindig a legjobbat nyújthassa. Ezt valljuk, és a Samsungnál arra törekszünk, hogy megkönnyítsük a mindennapokat és élménytelivé tegyük az életet, legyen szó munkáról, szórakozásról vagy játékról. Örömünkre szolgál, hogy ezt most is bizonyíthatjuk, és mobileszközeink valamint Gear VR készülékünk segítségével távoli, minden képzeletet felülmúló világokba kalauzolhatjuk el a látogatókat” – mondta el Nyilas Orsolya, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vállalati kommunikációs vezetője.

 

Az élmény-expót támogatja a Mastercard is. „Örömmel csatlakoztunk a The Championhoz, hiszen a tárlat is azt mutatja be, hogy a sportban ugyanolyan elengedhetetlen a folyamatos megújulás, mint az üzleti életben” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. A Mastercard és Maestro kártyával rendelkező kártyabirtokosok több kedvezményt is igénybe vehetnek az eseményen, illetve az előzetes jegyvásárláskor. A Mastercard Priceless Specials programjában regisztrálók A Bajnok belépőjegyekre szóló 20%-os kupont tölthetnek le, amelyet a jegy.hu felületén, online jegyvásárláskor válthatnak be. A helyszínen pedig a Mastercard vagy Maestro egyérintéses kártyával vásárlók 10% kedvezményt kapnak a belépőjegyek árából.

 

Támogatóként szerepel a piacvezető táplálék-kiegészítőket gyártó és forgalmazó BioTechUSA is. „Küldetésünk a sport népszerűsítése és támogatása. Törekszünk arra, hogy termékeinkkel mindenféle sportágat űzők számára kínáljunk alternatívát, legyen szó profi vagy hobbisportról. Cégünk olyan sportolókkal, partnerekkel dolgozik együtt, akik képesek másokat inspirálni, számukra valami újat, akár egyedülállót nyújtani, pontosan ilyen rendezvény a The Champion” – mondta Lévai Bálint, a BioTechUSA ügyvezető igazgatója.

 

A The Champion főszervezői már több nagy kiállítást mutattak be Magyarországon: nevükhöz fűződik többek között a nemrég bemutatott Gateway to Space és a Living Dinosaurs nemzetközi kiállítás, valamint az első, tisztán hazai “alapanyagból” készült pop-show-musical, A Játékkészítő.

 

A kiállítás médiapartnere a National Geographic és a Rádió 1, és támogatóként szerepel a Budapest 2024 is valamint a MOB is sok segítséget nyújtott a kiállítás megvalósításához.