- Hirdetés -

A Dunáról készített sorozatot a Spektrum

|

- Hirdetés -

A Duna, ez a világszinten is jelentős hosszúságú folyó, tucatnyi ország, és millió ember életét határozza meg nap mint nap. Számtalan fotó és videó készült már róla, amelyek igyekeztek megmutatni hihetetlen nagyságát. A Spektrum vadonatúj saját gyártású sorozatának főszereplői most olyan mindennapi emberek, nem mindennapi sorsokkal, halászok, hajósok, harcos környezetvédők, vagy épp csendes szerzetesek, akik a Duna mentén, vagy magán a folyón élnek. Nick Thorpe sorozata ezt a világot hozza közelebb a nézőkhöz.

A sorozat szerzője 1983-ban érkezett Magyarországra, 3 évvel később pedig már a BBC állandó tudósítójaként élte és éli mindennapjait Budapesten. Ezalatt számtalan rövidebb-hosszabb tanulmányút vezette végig ezen a hihetetlen nagyságú folyón, így született meg 6 évvel ezelőtt „A Duna. Utazás a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig” című személyes, sokszor vicces, intim hangulatú könyve is, mely a most debütáló sorozat alapjait is adta. A széria gyakorlatilag egy izgalmas tévés útinapló, amely kiválóan bemutatja magát a folyót, és a körülötte kialakult sokszínű életet.

„Utaztunk csónakkal, hajóval, autóval, kajakkal, biciklivel, busszal, vonattal, kisrepülővel és suppal, de rengeteget gyalogoltunk is. Nem sok embernek van lehetősége teljes hosszában végig utazni egy folyót, nekem kétszer volt szerencsém végig járni a Dunát, a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig – egyszer a könyvem megírása miatt, most pedig a filmsorozat készítése során. Ezalatt nagyon sokan voltak nyitottak arra, hogy kamerával együtt is beengedjenek minket az életükbe.” – mondta el Nick Thorpe.

A 8 részes ismeretterjesztő alkotás a Duna teljes szakaszán végigkalauzolja a Spektrum nézőit, csak úgy ahogy a könyvben is, árral szemben. A közel egy évig tartó forgatáson 8 országba látogatott el a stáb, így a Duna kulturális sokszínűsége mellett a magyar és az európai történelem drámai eseményei is megjelennek a víz mentén, Marcus Aureliustól a II. világháborúig.

A fentiek tükrében a sorozat tökéletesen illeszkedik a Spektrum saját gyártású portfoliójába, ahol mindig az az elsődleges cél, hogy értékes, elmélyülésre és továbbgondolásra is alkalmas produkciókat láthassanak a nézők. Nick Thorpe műve emellett nemzetközi relevanciával is bír, hiszen a főszereplő Duna, nem csak Magyarország, hanem Európa számtalan országának életét meghatározza, mindez pedig alkalmassá teszi arra, hogy ne csak hazánkban, de külföldön is elismerjék, csak úgy, ahogy a Spektrum korábbi saját gyártásait is.

A magyar közönség Mácsai Pál, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező narrálásával élvezheti az egyes epizódokat.

„ A Duna – Árral szemben” című sorozat izgalmait – melynek producere a Spot Productions –november 8-ától vasárnaponként délután 3-kor és este 9-kor lehet nyomon követni a Spektrum műsorán.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jó ügyért kampányol a Tesco és Nestlé

Szeptember 29. és október 12. között újfent közös kampányt hirdet a Nestlé és a Tesco a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkájának támogatására, melynek keretében a Nestlé a hazai Tesco hipermarketekben vásárolt, meghatározott termékek értékének egy...

Újabb funkcióval bővült a Huawei okosórája

A HUAWEI WATCH GT 3 Pro EKG alkalmazása megkapta az Európai Unió CE tanúsítványát, amely jelzi, hogy az applikáció megfelel a vonatkozó uniós szintű biztonsági, egészségügyi és környezetvédelmi előírásoknak. Mostantól a WATCH GT 3...

Saját szódát tervezett Budának a Hello Agency

A Fény Utcai Piac már nem csak friss árukínálatával csábítja a vevőket, de a II. Kerülettel összefogva Szódapalackozó Üzemet is létesített. A Buda Szóda arculatot a Hello Agency készítette. Az új terméket a Fény Utcai...

Nem spórolnak a divatcikkeken a magyarok

A magyarok túlnyomó többsége az elmúlt hónapokban növekedést tapasztalt a ruházati cikkek és cipők kiskereskedelmi árában, de egyelőre csak a fogyasztók harmada tervez emiatt jelentősebb kiadáscsökkentést – derül ki a Glami kutatásából.A GLAMI Fashion...

Így lehet sikeres a digitális átállás

Az ipari vállalkozások 94 százaléka szerint a digitális átalakulás nagy hatással lesz a működésükre a következő 2-3 évben, ugyanakkor 55 százalékuk még mindig csak részben felkészült a hatékony digitalizációra – derül ki a Schneider...

Egyre népszerűbb a telekocsizás

Noha december 31-ig még biztosan hatósági árakon tankolhatunk, a globális infláció miatt sokan már most az autós közlekedés költséghatékonyabb alternatíváit keresik. A közúti közlekedés résztvevőinek egyre több anyagi próbatétellel kell szembenézniük, így autósként és...

Újabb GLAMOUR Bookazine érkezik

A szerkesztőség hitvallása szerint olyan „időtálló” kiadványt készítettek ismét, amit a kávézóasztalra majd a könyvespolcra szánnak. A címlapot – melyen Pataki Ági filmproducer és green_of_daisy, azaz Bukovicsné Békefi Daisy go green nagykövet szerepelnek –...

A Stevie Awards for Women döntőjében Samu Tímea

A The Stevie Awards for Women in Business díjon shortlistes lett a Samu Tímea, a JCDecaux Hungary Zrt. vezérigazgatója által vezetett és megvalósított „keresdagalambot” projekt, a Communication&Marketing (developed for/by women) kategóriában. A The Stevie...

Tovább erősít játék-fronton a Netflix

Új videojáték-stúdiót hoz létre a Netflix, ez már a negyedik műhely lesz, ahol a streaming-óriás számára készítenek majd játékokat. A cég egyelőre nagyon kezdőnek számít a játékpiacon, a múlt hónapban napi szinten csak 1,6...

Jövőre sem lesz könnyebb az életünk

Recesszió, gyorsuló infláció, vészesen romló külső egyensúly - a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése 2022-re és 2023-ra.A GKI jelenlegi előrejelzése a szokásosnál is nagyobb bizonytalanság közepette készült, ráadásul a tendenciák megértését nehezíti a gazdasági folyamatok...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ösztöndíjprogramot indít a Central Médiacsoport

Central Digitális Akadémia néven egy képzéssel egybekötött gyakornoki programot indít a Central Médiacsoport. A kiadóvállalat számára a hiteles és független tájékoztatás mellett nagyon fontos az utánpótlásnevelés, a fiatalok képzése és a tudásmegosztás is. A...

Jó ügyért kampányol a Tesco és Nestlé

Szeptember 29. és október 12. között újfent közös kampányt hirdet a Nestlé és a Tesco a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkájának támogatására, melynek keretében a Nestlé a hazai Tesco hipermarketekben vásárolt, meghatározott termékek értékének egy...

Újabb funkcióval bővült a Huawei okosórája

A HUAWEI WATCH GT 3 Pro EKG alkalmazása megkapta az Európai Unió CE tanúsítványát, amely jelzi, hogy az applikáció megfelel a vonatkozó uniós szintű biztonsági, egészségügyi és környezetvédelmi előírásoknak. Mostantól a WATCH GT 3...

Saját szódát tervezett Budának a Hello Agency

A Fény Utcai Piac már nem csak friss árukínálatával csábítja a vevőket, de a II. Kerülettel összefogva Szódapalackozó Üzemet is létesített. A Buda Szóda arculatot a Hello Agency készítette. Az új terméket a Fény Utcai...

Nem spórolnak a divatcikkeken a magyarok

A magyarok túlnyomó többsége az elmúlt hónapokban növekedést tapasztalt a ruházati cikkek és cipők kiskereskedelmi árában, de egyelőre csak a fogyasztók harmada tervez emiatt jelentősebb kiadáscsökkentést – derül ki a Glami kutatásából.A GLAMI Fashion...
- Hirdetés -

Don't Miss

Felveszik a versenyt a helyi rádióadók

Mennyien hallgatják a helyi rádiókat, milyen lehetőségeik vannak a reklámpiacon ezeknek az adóknak – többek között erről is beszélt Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) elnöke. - Jelenleg a teljes napi rádiós elérésnek...

Nem szabad leírni a rádiózást

A rádió népszerűsége töretlen és a reklámbevételei is folyamatosan növekedtek. Persze nem olyan ütemben, ahogy a teljes piac nőtt, ezért a teljes piaci share összességében csökkent, de a rádió messze nem a haláltusáját vívja...

Ha szabad a kezünk, vásárolunk

Most már sehol nem húzzák fel a szemöldöküket a boltosok, ha a telefonomat, netalántán az órámat érintem oda a fizetésnél a terminálhoz – mondta el Mondovics Péter az mmonline.hu-nak adott interjúban. A Mastercard marketing...
Samu Tímea

Az out-of-home-nak van egy szuperereje

A mi területünkön kreativitással és innovációval tudunk úrrá lenni a helyzeten, amelyet edukációs funkciónak is ki kell egészítenie, különösen a digitális felületeken – állítja Samu Tímea. A JCDecaux Hungary vezérigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban...

Bátornak, belemenősnek és nyitottnak kell lennünk

Melyek a legforróbb témák a marketingszakmában, mire kellene nagyobb figyelmet fordítaniuk a területtel foglalkozóknak – többek között erről beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Horváth Tibor (HT), a Salesforce felhőmarketingért felelős vezetője és Siegler Bálint...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Busásan megtérül a fenntartható terméktervezés

Bár még csak a vállalatok 22 százaléka tette a terméktervezési stratégiája kulcsfontosságú elemévé a fenntarthatóságot, annak beemelése egyre sürgetőbbé válik nemcsak a környezettudatosság, de annak egyéb hosszútávú pozitív hatásai miatt is.A szervezeteknek be kell...

Tudatosságra tanítanak Ördög Nóráék

Tapasztalatok, személyes történetek, sikerek és kudarcok – Ördög Nóra előtt megnyíltak a PlanAll Day – A Tudatosság Napja előadói. A Corinthia Hotel Budapestben november 11-én tartandó egész napos rendezvényen Almási Kitti, Csufor Lilla, Gangel...

Élelmiszervásárlásnál nem nézzük a fenntarthatóságot

Ár, íz, egészségesség – egy friss hazai kutatás szerint ezek a legfontosabb szempontok, amelyek meghatározzák a hazai fogyasztók élelmiszervásárlásait, miközben sem a hazai eredet, sem pedig a fenntarthatóság nem számít lényegesnek. Ez utóbbi azért...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....