- Hirdetés -

A médiába is betör Hosszú Katinka

|

- Hirdetés -

Új részleggel bővül az Iron Corporation, média- és tartalomfejlesztési divíziót hoztak létre – jelentette be Hosszú Katinka Facebook oldalán. Az osztály élére a Sport TV-től igazoltak egy ismert szakembert, a műsorvezetőként és kommentátorként is tevékenykedő Szaniszló Csabát.

 

Hosszú Katinka a bejegyzésben azt írta, hogy több céljuk is van ezen a számukra új területen. Mivel hatalmas az érdeklődés iránta és az általa felépített márka iránt is, fontosnak tartja, hogy minél rendszeresebb és színvonalasabb tájékoztatást kapjanak arról a rajongók, érdeklődők, hogy mi is történik a sportolónővel, illetve a hozzá kötődő branddel. „Emellett örülnénk, ha ti is többet szólhatnátok hozzánk, ha az Iron Nation tagjai egymáshoz is közelebb kerülnének, ami így reményeink szerint szintén könnyebben valósulhat meg. Természetesen vannak ennél távolabbi és merészebb céljaink is, melyekről most talán korai még beszélni, de hamarosan ennek is eljön az ideje” – fogalmazott a Facebookon Hosszú Katinka.

 

Az új osztály élére a Sport TV műsorvezetőjét és kommentátorát, Szaniszló Csabát csábították át, aki hosszas beszélgetések után mondott igent és 12 év után hagyta ott Magyarország első tematikus sportcsatornáját. Szaniszló Csaba a sportesemények közvetítése mellett az elmúlt években „hazai és nemzetközi televíziós sportjogok beszerzésével is foglalkozott, másodmagával álmodta meg és hozta létre a Trash Talk című amerikaisport-talkshowt, nemrég elkészítette első dokumentumfilmjét, mely hazánk egyetlen NBA-játékosa, Dávid Kornél amerikai pályafutásának fontosabb állomásait követte végig, az elmúlt nyáron pedig a nemzetközi televíziókért felelt az úszó-világbajnokságon” – olvasható a bejegyzésben.

 

Az Index beszámolója szerint az Iron Network egy már most is működő csatorna, ami több mint 15 ezer feliratkozóval rendelkezik és rendszeresen jelentkezik új tartalommal. A portálnak nyilatkozva Szaniszló Csaba elmondta, hogy mostanra akkorára nőtt ez a részleg, hogy szükség volt valakire, aki összefogja ezt a területet. A Sport TV-től érkező szakember szerint a tévézés egyelőre távlati terv lehet. A céljuk egyelőre az, hogy novembertől még több és még jobb tartalmak jelenjenek meg az Iron Network csatornáján. Szaniszló Csaba azt is elárulta az Indexnek, hogy bár a jogbeszerzést, illetve a kommentálást leadja előző munkahelyén, de azért teljesen nem szakít vele, hiszen a jövőben is ő marad a Trash Talk műsorvezetője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Növekvő profitra számítanak az autóiparban

A világ autóipari vezetői a szektor nyereségének növekedését várják a következő években – derül ki a KPMG Global Automotive Executive Survey éves felmérésből, amelyet idén már 22. alkalommal készített el a KPMG. Bár a...

Durván elszálltak a bérleti díjak

Meg sem kottyant az erőteljes negyedik hullám a budapesti bérlakáspiacnak, sőt, novemberben a bérleti díj szintje éves csúcsot döntött, és a keresleti oldal fizetőképessége sem volt olyan erős tavaly július óta, mint a múlt...

A pénzügyi egészségért küzd az Erste

Világszerte 28 bank csatlakozott az élenjárók csoportjához azzal, hogy aláírták a felelősségteljes bankolás, valamint a pénzügyi egészség, és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés előmozdításával kapcsolatos elkötelezettség alapelveiről szóló dokumentumot. Az Erste Csoport a kelet-közép-európai...

77% of marketers to spend more on online video in 2022

https://www.warc.com/content/feed/77-of-marketers-to-spend-more-on-online-video-in-2022/en-GB/5030

Jeff Bezos’ Earth Fund commits another $443 million to climate justice and conservation

https://www.theverge.com/2021/12/6/22821102/jeff-bezos-earth-fund-443-million-grants-climate-justice-conservation

Exclusive: SEC probes Tesla over whistleblower claims on solar panel defects

https://www.reuters.com/markets/commodities/exclusive-sec-probes-tesla-over-whistleblower-claims-solar-panel-defects-2021-12-06/

Saját ruhamárkával rukkolt elő az élsportoló

Ligetvári Patrik régóta dédelgetett álma volt egy saját kollekció, amelyben a hozzá hasonló, magas testalkatúak is megtalálják a számukra kényelmes, egyedi darabokat.Bár örökös első helyet foglal el Ligetvári Patrik életében a kézilabda, egy régi...
X-Faktor 2021

Ismét behúzott egy hetet az X-Faktor

Az RTL Klub tehetségkutatója bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Bőven a csatornaátlag felett hozott a TV2-n a Farm VIP. Bekerült a tíz legnézettebb műsor közé a vasárnapi Forma-1 futam is. Az elmúlt héten az...

Az európaiak fele aggódik csak a kiberbiztonság miatt

Az európai uniós állampolgárok mindössze 56 százaléka jelezte az Eurobarométer felmérésében, hogy aggódik a kibertámadások és kiberbűnözés miatt. A megkérdezettek 80 százaléka szerint a digitális eszközök használata ugyanannyi előnnyel jár, mint hátránnyal. Az Európai Unió...

Kétszázezer csomagot kézbesített a Sameday

A Black Friday kampány idén is hatalmas sikereket hozott az e-kereskedelem piaci szereplői számára. A magyar vásárlók rekord mennyiségű online rendelés leadásával használták ki a kampány miatti leárazások előnyeit, amit a Sameday csomagküldő szolgálat...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A bolygónkért kampányolnak az influenszerek

A magyar háztartásokban keletkező újrahasznosítható hulladék több mint fele műanyag. Egy korábbi felmérés szerint az emberek többsége tisztában van az újrahasznosítás fontosságával, azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem mindegyik csomagolóanyag alkalmas a maradéktalan,...

Növekvő profitra számítanak az autóiparban

A világ autóipari vezetői a szektor nyereségének növekedését várják a következő években – derül ki a KPMG Global Automotive Executive Survey éves felmérésből, amelyet idén már 22. alkalommal készített el a KPMG. Bár a...

Durván elszálltak a bérleti díjak

Meg sem kottyant az erőteljes negyedik hullám a budapesti bérlakáspiacnak, sőt, novemberben a bérleti díj szintje éves csúcsot döntött, és a keresleti oldal fizetőképessége sem volt olyan erős tavaly július óta, mint a múlt...

A pénzügyi egészségért küzd az Erste

Világszerte 28 bank csatlakozott az élenjárók csoportjához azzal, hogy aláírták a felelősségteljes bankolás, valamint a pénzügyi egészség, és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés előmozdításával kapcsolatos elkötelezettség alapelveiről szóló dokumentumot. Az Erste Csoport a kelet-közép-európai...

77% of marketers to spend more on online video in 2022

https://www.warc.com/content/feed/77-of-marketers-to-spend-more-on-online-video-in-2022/en-GB/5030
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A bolygónkért kampányolnak az influenszerek

A magyar háztartásokban keletkező újrahasznosítható hulladék több mint fele műanyag. Egy korábbi felmérés szerint az emberek többsége tisztában van az újrahasznosítás fontosságával, azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem mindegyik csomagolóanyag alkalmas a maradéktalan,...

Zöld Bank Díjat nyert az MKB

A Magyar Bankholding csoport tagja, az MKB Bank kapta az MNB 2021-es Zöld Bank Díját. A jegybank a Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézményeknek osztja ki...

Elismerték a Coop energiatudatosságát

A 2018-2019-2020-as évek után idén ismét Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a Coop Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar...

DATA