- Hirdetés -

Akciókkal ünnepel az LG

|

- Hirdetés -

Kevés olyan magyar háztartás van, ahol nem találunk legalább egy olyan terméket, amit a dél-koreai elektronikai cég, az LG gyártott. Alig néhány évvel a rendszerváltozás után, mindössze 8 kollégával alapította meg hazai leányvállalatát az LG Electronics, ami azóta Magyarország egyik legjelentősebb szórakoztató elektronikai, IT- és háztartásigép-forgalmazójává nőtte ki magát. A vállalat szeptemberben különleges akciókkal – és egy rövid történeti áttekintéssel – ünnepli, hogy már 30 éve van itthon a magyar otthonokban.

A jelenleg LG Electronics Magyar Kft. néven ismert céget 1992-ben, a leányvállalat megalapításakor – a dél-koreai GoldStar hazai képviseleteként – GoldStar Magyar Kft-nek hívták. A név csak 1995-ben változott meg, amikor az anyavállalat neve a Lucky-GoldStar nyomán LG-vé rövidült, mottójául pedig a Life is Good szlogent választotta, kifejezve, hogy olyan termékekkel szeretné segíteni a vásárlóit, melyek kényelmesebbé és szebbé teszik a mindennapi életet az otthonokban.

A leányvállalat az ikonikus, képcsöves GoldStar tévék mellett ekkor már 30 fős csapatával a háttérben videólejátszókat, audio berendezéseket, lakossági légkondicionálókat és háztartási eszközöket forgalmaz – nemcsak itthon, de a környező országokban is, hiszen az irodát első kelet-közép-európai régiós központjaként nyitotta meg a vállalat. Az idén 30 éves LG Magyarországnál ma már közel 100 munkatárs dolgozik. Régiós központként három európai képviseletet irányítanak Budapestről, és Magyarországon kívül 10 piac – Románia, Szlovénia, Bulgária, Szerbia, Horvátország, Albánia, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Koszovó – tevékenységét koordinálják.

A doboztévéket mindeközben felváltották a lapos plazma, az LCD, majd később a szinte papírvékony OLED képernyők; az egyszerű háztartási gépekből pedig egymással kommunikáló okos eszközök lettek. Az LG Magyarország által forgalmazott, több száz modellből álló portfóliót ma négy üzletág – szórakoztató elektronika, IT, légkondicionáló megoldások, valamint háztartási elektronika – fedi le.

A szédítő tempójú technológiai fejlődés, a vállalati növekedés és az újdonságok egyre gyorsabb beérkezése a dél-koreai központból természetesen az ügyfélszolgálat fejlődését is magával hozta. 2012-ben Varsóból a budapesti központba került a régiót ellátó call center, a cég szervizpontjai pedig az egész országot behálózzák, teljeskörű terméktámogatást kínálva a vásárlók számára. A vállalat 2021-ben saját magyar nyelvű webáruházát is elindította, így közvetlenül a gyártótól is elérhetővé váltak az LG termékek, méghozzá országszerte ingyenes kiszállítással, valamint szakképzett segítséggel a gépek üzembe helyezéséhez.

A cég az elmúlt 30 évben számos fontos társadalmi ügyet támogatott Magyarországon. A Bethesda Gyermekkórház három osztályát a teljes fűtési-hűtési rendszert ellátó klímaberendezéssel szerelte fel, korszerűsítette a miskolci kórház koraszülött osztályának infrastruktúráját, dolgozói összefogással televíziókat adományozott az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Gyermekintenzív Osztályának, valamint okostelefonokkal segíti a Gyermekleukémia Alapítvány munkáját, a szülők és otthonuktól távol gyógyuló gyermekeik közötti kapcsolattartást. A gyermekek támogatása mellett az LG hazai képviselete több más társadalmi ügy mellé is beállt: légkondicionálókkal szerelte fel a Magyar Vöröskereszt véradókamionját; az Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével mikrohullámú sütőket, mosó-szárítógépeket, hűtőket és egyéb szükséges termékeket adományozott az ukrajnai menekülteket fogadó pontok számára; televíziókat és kifejezetten kórházi használatra tervezett klinikai és sebészeti monitorokat adományozott a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Szülészeti és Nőgyógyászati, illetve Képalkotó Diagnosztikai Osztályának, valamint dolgozói összefogással élelmiszerrel és az élelmiszerek tárolását megkönnyítő LG hűtőkkel segítette a Budapest Bike Maffia munkáját.

Az LG a kerek évforduló alkalmából szeptemberben különleges akciókkal és nyereményjátékkal is ünnepli azt, hogy 30 éve van itthon a magyar otthonokban, melynek részletei az LG weboldalán és Facebook oldalán lesznek elérhetők.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így juthatunk olcsóbb hitelhez

A zöld hitel konstrukciók 2021-es bevezetésük után nagy sikert arattak a piacon azok körében, akik a fenntarthatóság és az alacsony rezsi miatt az energiatakarékosságot tartották az egyik fő prioritásnak új otthonuk kiválasztásakor. A Növekedési...

Felforgatta a könyvpiacot a TikTok

Öt éve működik Magyarországon a TikTok, amely nemcsak a tartalomfogyasztási szokásokat változtatta meg, hanem nagy hatással van a könyveladásokra és ezáltal a kulturális kommunikációra is. A rövid videós könyvajánlók képesek egy-egy régebbi vagy új...

Kiderült, melyik autót kedvelik legjobban a magyarok

Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, az...

Durván bezuhant a hazai kiskereskedelem

Nem indult jól a második negyedév sem a kiskereskedelemben. A KSH által közzétett adatok szerint a forgalom volumene áprilisban éves szinten 12,6 százalékkal esett vissza. A tényadat kedvezőtlenebb lett az általunk várt -10,4 százaléknál.Továbbra...

Hatalmas sörös fesztivál lesz a Balatonnál

Hogy ne csak a borokról és a borozásról szóljon a nyár a Balatonon, hanem megmutathassák magukat a hasonló minőséget képviselő kisüzemi sörfőzdék is, július 7-9. között megrendezik az 1. Balaton Beer Weekend-et, Zamárdiban. Az...

A Google Ads ereje: Hirdetések célzása és hatékonyságának maximalizálása (x)

A Google Ads kampány lényege, hogy segítségével megfelelő számú érdeklődőt tudjunk a weboldalunkra irányítani, ahol hatékonyan meg is tudjuk őket szólítani. A kampány akkor lesz nyereséges, ha az érdeklődők végrehajtják a kitűzött céljainkat, például...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

Kiderült, hogy ki lesz az RTL új marketing és kommunikációs igazgatója

Július közepétől Baráth Péter tölti be az RTL Magyarország marketing és kommunikációs igazgatói pozícióját. Az új vezető feladata lesz az RTL hosszú távú márkastratégiájának kialakítása és menedzsmentje, a műsorkampányok tervezése és kivitelezésnek irányítása, valamint...

Újdonságokkal jön az Effie

Megújult logóval és új elemekkel indul a világszerte a marketingkommunikáció legfőbb célját, a hatékonyságot díjazó Effie verseny hazai megmérettetése. Az újdonságok között van, hogy az elmúlt két évben futott kampányokkal lehet nevezni és módosított...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Így juthatunk olcsóbb hitelhez

A zöld hitel konstrukciók 2021-es bevezetésük után nagy sikert arattak a piacon azok körében, akik a fenntarthatóság és az alacsony rezsi miatt az energiatakarékosságot tartották az egyik fő prioritásnak új otthonuk kiválasztásakor. A Növekedési...

Felforgatta a könyvpiacot a TikTok

Öt éve működik Magyarországon a TikTok, amely nemcsak a tartalomfogyasztási szokásokat változtatta meg, hanem nagy hatással van a könyveladásokra és ezáltal a kulturális kommunikációra is. A rövid videós könyvajánlók képesek egy-egy régebbi vagy új...

Kiderült, melyik autót kedvelik legjobban a magyarok

Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, az...

Durván bezuhant a hazai kiskereskedelem

Nem indult jól a második negyedév sem a kiskereskedelemben. A KSH által közzétett adatok szerint a forgalom volumene áprilisban éves szinten 12,6 százalékkal esett vissza. A tényadat kedvezőtlenebb lett az általunk várt -10,4 százaléknál.Továbbra...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

Visszavághatjuk az otthoni energiafogyasztást

Ha megbízható és takarékos háztartási gépeket, elektronikai készülékeket használunk, az jelentős szerepet játszhat ökológiai lábnyomunk csökkentésében, hiszen a hosszú élettartam és az energiatakarékos működés elengedhetetlen az otthonunk fenntartható működésének kialakításában. A ma elérhető készülékek...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....