- Hirdetés -

Államilag támogatott helyek a METU levelező marketing mesterképzésén

|

- Hirdetés -

Három éve indult a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) marketing mesterképzése, mely mára a jelenlegi és jövőbeli marketingszakemberek egyik legnagyobb képzőhelye. A szak diákjai körében végzett felmérés alapján a siker három dolognak köszönhető: a gyakorlatias képzésnek és oktatóknak, a levelező tanrendnek és az államilag finanszírozott formának.

A Budapesti Metropolitan Egyetem mindig is ismert volt marketingkommunikációs képzéseiről, hiszen jogelődjén, a Budapesti Kommunikációs Főiskolán húsz éve indult az oktatás – és éppen a kommunikáció, valamint az üzleti kommunikáció szakokkal. Azóta az intézmény folyamatosan bővítette képzési kínálatát üzleti, kommunikációs, turizmus, majd művészeti területeken, és ma már a felsőoktatási szakképzéstől az alapképzésen át a szakirányú továbbképzésig és a mesterképzésig nyújt széles kínálatot.

A mesterszakok közül az egyik legnépszerűbb a marketing, mely indulása óta minden évben több mint ötven hallgatót vonz. A szakvezető, Dr. Papp-Váry Árpád, aki egyben a METU Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Karának dékánja, azt mondja ennek kapcsán:

„Természetesen elvégeztük a házi feladatot, és megkérdeztük a hozzánk járó diákokat, hogy miért a METU-ra esett a választásuk. Elsőként a gyakorlatias tárgyakat és oktatókat emelték ki. Ez nem véletlen, hiszen itt olyan kurzusok érhetők el, melyek más marketing mesterképzéseken többnyire nem.”

A METU marketing mesterszakának négy féléves képzésén többek között reklámkutatást és kampánytervezést, interkulturális menedzsmentet, keresőmarketinget, stratégiai közösségimédia-marketinget vagy marketingtechnológiákat is hallgathatnak a tanulók. „Nem beszélve a fakultatív kínálatunkról, ahol olyan tárgyak választhatók, mint a reklámszövegírás és kreatív stratégia, a sportmarketing, az országmárkázás, vagy épp business to woman, a marketing női célpiacra. Ráadásul ezeket a tárgyakat olyanok tartják, akik évtizedeken át dolgoztak a szakmában vagy éppen dolgoznak most is” – tette hozzá Dr. Papp-Váry Árpád, aki egyben a Magyar Marketing Szövetség alelnöke is, így a szövetség segítségével is be tudja mutatni a jó gyakorlatokat, esettanulmányokat az órákon.

Míg nappali tagozaton a képzés elsősorban angol nyelven népszerű, ahol a diákok nemzetközi környezetben, a külföldi hallgatókkal együtt vesznek részt az órákon, illetve dolgoznak közösen a projektfeladatokon, addig a magyar hallgatók főként a levelező képzést keresik. „Ennek előnye, hogy az órák szombaton vannak, így munka mellett is elvégezhető – és azok az óraadó oktatók is jobban bevonhatók, akik hétközben marketingesként dolgoznak, akár ügyfél-, akár ügynökségi oldalon. Ők olyan témákat, feladatokat is behoznak az oktatásba, amelyek az adott héten kihívást okoztak számukra, és közösen keresik a megoldást a diákokkal” – emeli ki a dékán.

Végül, de nem utolsósorban a METU mesterképzésének vonzerejéhez hozzájárul, hogy mind nappali, mind levelező tagozaton államilag támogatott formában is elérhető, sőt, a döntő többség így is folytatja tanulmányait. „A hallgatóink jelentős része kereskedelem és marketing alapszakon végzett, de sokan érkeznek egyéb – például gazdálkodási és menedzsment vagy turizmus-vendéglátás – üzleti alapszakról. Ezen kívül a kommunikáció- és médiatudomány alapszakos diploma is jellemző, hiszen a METU marketing mesterképzésén a fő irány az integrált marketingkommunikáció. Mindez természetesen digitális fókusszal, amit már az első, alapozó tárgy neve is jelez: Marketingelmélet és marketingmenedzsment a digitális korban.” A dékán hozzáteszi, hogy a fentieken túl más – például szociológia, pszichológia vagy éppen élelmiszermérnök – szakokról is voltak már jelentkezőik.

És hogy miért pont a METU-ra jelentkeznek? Papp-Váry Árpád ismét a hallgatók körében végzett kutatást idézi: a tudásvágy, az új szakterület megismerése, a magasabb jövedelem és a karrierlétrán való feljebb lépés jelentik a fő motivációt. „Mi ehhez minden segítséget megadunk az órákon túl is. A hallgatók részt vehetnek különböző szakmai rendezvényeken, ahol kapcsolati hálójukat építhetik. Vagy éppen megteremtjük a lehetőségét annak, hogy marketinggel foglalkozó szaklapokban, weboldakon publikáljanak, ami hozzájárul személyes márkájuk fejlesztéséhez.” Mint a dékán mondja, talán ennek is köszönhető, hogy a legtöbb marketing mesterszakra jelentkező első helyen jelöli meg a METU-t, sőt, sokan csak ide jelentkeznek.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...