Nyílt levélben fordult a kormányhoz 28 szerkesztőség szabad tájékoztatást kérve, illetve annak a lehetőségét, hogy a COVID-osztályokon is forgathassanak, valamint engedélyezzék az egészségügyi dolgozóknak,...
A Volkswagen Haszonjárművek korábbi marketing menedzserét, Bujáki Zsoltot nevezte ki a Porsche Hungaria ügyvezetése a vállalat kommunikációs igazgatójának, aki dr. Vérten Sándor helyét veszi...
JR Sztorik néven új online háttérműsor indul a Jóban Rosszban sztárjaival. Bugár Anna, Kiss Ernő Zsolt, Nyári Darinka és Suhajda Dániel az otthonukban beszélgetnek...
“Még nem lélegezhetünk fel” - írták a lapok tavaly áprilisban. Aztán novemberben, idén januárban és márciusban is. A koronavírus-járvány kitörése óta mindenhonnan áradnak a...
Svédország 2023-ra készpénzmentessé válhat, Kína pedig már a 2022-es téli olimpiai játékokon megismertetheti a világgal az első digitális jegybankpénzt. Az euroövezeti felnőttek közel 50...
A korábban sok orvos és beteg számára zavaró videós konzultáció a COVID-19 pandémia hatására egyre inkább elfogadottá vált, a Deloitte előrejelzése szerint pedig a...
A hazai vállalkozások egyre szélesebb körében jellemző gyakorlat, hogy nem csupán év végén, hanem kiemelt évközi alkalmakkor, így például húsvétkor is megajándékozzák dolgozóikat. Az...
2020-ban 28,5 millió magyar palackos bort értékesített a Lidl Magyarország, ami jelentős, 21 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A vállalat itthon és...
A magyarokban még mindig él az a kép, hogy a videojátékosok többnyire otthon ülő, egészségtelen életmódot élő, fiatal fiúk, holott a játékosok fele nő...
Az egész világon elismert nemzetközi minősítést szerezhetnek a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők, ugyanis a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) a Digital Marketing Institute (DMI)...
Újabb központtal erősíti hazai jelenlétét az EY. A debreceni iroda indulását követően Pécsen is kirendeltséget nyit a nemzetközi tanácsadó cég, ami jelentős bővülésre ad...
Nagy segítséget jelenthet a kisgyerekes családoknak a lezárások idején a magyar startup új fejlesztése. A pszichológusokból álló Plukkido csapata újrahangolta az eredetileg a hosszú...
#Kibontó néven indította el új YouTube videósorozatát a Telenor, amelyben a mobilszolgáltató szakértő munkatársai praktikus tippeket adnak a digitális eszközök használatához, hogy a nézők...
Álhírek és információs kontroll, óriásplatformok és terrorista tartalmak, szólásszabadság és felhasználói tudatosság – a táguló virtuális tér jogi kérdései uralták a Nemzeti Média- és...
Egy közelmúltban hatályba lépett kormányrendelet eltörölt egy idejemúlt korlátozást, amely az uniós alapokból kockázati tőkebefektetésben részesülő startupok életét eddig megnehezítette. A lépésnek köszönhetően a...
A felhasználók tizede már mesterséges intelligencia alapú megoldásokra bízza a vásárlást, az automatikus kosárfeltöltést vagy a rutinszerű banki műveletek elvégzését. Az EY friss, több mint 18 ezer fő körében végzett nemzetközi kutatása szerint (Global...
A globális ingatlanpiac értéke több száz billió dollárra tehető. Az ingatlanok ma a valós eszközök (RWA – real-world assets) piacának legnagyobb szegmensét alkotják, értékének közel egyharmadát képviselve. Ráadásul az előrejelzések szerint a tokenizáció mértéke...
A Konecta, az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások globális piacvezetője bejelentette stratégiai szövetségét a technológiai szektor meghatározó szereplőjével, a Lenovóval. Az együttműködés a kategóriaelső technológiai megoldásokat ötvözi a fejlett ügyfélkezelési szakértelemmel, hogy alapjaiban formálja...
A modern nagyvárosok közlekedése egyre összetettebb: az autók, kerékpárosok és gyalogosok mellett immár az elektromos rollerrel közlekedők is sok esetben ugyanazokon az útfelületeken osztoznak, vagy keresztezik egymás útját. Ebben a környezetben különösen fontos a...
A Samsung Electronics a frankfurti Eschbornban megrendezett Inside Samsung – The First Look Europe eseményen mutatta be AI-támogatott képernyőinek és csatlakoztatott élményeinek legfrissebb újításait, amelyek a márka kétévtizedes élvonalbeli szerepére épülnek. A vállalat továbbra...