A Mastercard és a TransferWise tovább bővíti együttműködését, ezzel lehetővé téve a kártyák kibocsátását a világ bármely olyan piacán, ahol Mastercard kártyákat elfogadnak és...
Az utóbbi években a magyar piacon is egyre nagyobb ütemben terjedt a távmunka, ám a koronavírus-járvány szinte egyik napról a másikra majdnem mindenki számára...
Eltérően ítélik meg a mesterséges intelligencia (MI) használatának veszélyeit a törvényhozók és vállalatok – derül ki az EY több mint 280 globális szervezet és...
Lengyel újságírók egy csoportja, a „Superwizjer" rendkívüli feladatra vállalkozott: a COVID-19 – Veszélyben a világ című dokumentumfilmben szeretnék bemutatni, milyen drasztikus változást okozott az...
Régóta találgatják a szakértők, hogy vajon mit hoz majd az új évtized a dinamikusan fejlődő e-kereskedelem területén, az idei év eseményei azonban minden előzetes...
A Nemzetközi Energiaügynökség prognózisa szerint az utakon futó elektromos autók száma a következő évtizedre akár a százmilliót is elérheti. Jelenleg mintegy hétmillió elektromos meghajtású...
Az egyik legrangosabb francia startup verseny, a Graines de Boss nyertesei közé került a B-cube.ai, a Start it @K&H inkubátor által mentorált győri startup....
Míg év elején még a fejlesztési beruházásokkal foglalkoztak és jó idei profitkilátásokról számoltak be a nyugat-európai vállalatok pénzügyi vezetői, ma már a vállalatok napi...
A Duna House Pénzügyek szakemberei a KSH adatai és a bankok jelenlegi ajánlatai alapján megvizsgálták, hogy mennyiért vásárolhatnak ingatlant a magyarok. Egy keresettel és...
Tarol a mélyhűtött pizza: értékben negyedével, mennyiségben közel egytizedével többet vásároltak belőle a magyarok 2019. július és 2020. június között az előző év azonos...
Közel 120 millió eurós rekordbevételt hozott a Bajnokok Ligája sorozat az idei nyertes Bayern Münchennek.
Az UEFA két éve vezett be új pénzosztási rendszert,...
A múlt évben tovább nőtt a tévé előfizetések száma világszerte a Digital TV Research elemzése szerint, amiben főszerepet játszott az IPTV szolgáltatás iránti növekvő...
A Huawei csúcstelefonja, a P40 Pro nyerte el idén az EISA (Expert Imaging and Sound Association) legjobb okostelefon-kamerájának járó díját (“EISA Smartphone Camera 2020-2021”)....
Tavaly az előző évhez viszonyítva országosan 8 százalékkal csökkent a lakóingatlan-forgalom. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss, végleges adatai szerint 2019-ben mintegy 150 ezer...
A második negyedévben a DIGI Communications N.V. Group bevétele elérte a 310 millió eurót, amely 5 százalékos növekedést jelent 2019 ugyanezen periódusához képest (a...
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van,...
A Sony bemutatta a Sony saját fejlesztésű True RGB technológiáját – ez a név áll a forradalmi kijelzőtechnológia mögött, amely a hamarosan megjelenő Sony True RGB televíziókban fog működni, és új mércét állít fel...
A Honor bejelentette legújabb okostelefonja, a Honor 600 Lite magyarországi érkezését. Ez az elegáns, de megfizethető kategóriát újraíró készülék hatalmas lépést jelent a mobilpiacon. Az alumínium unibody készülékház garantálja a tartósságot, míg a dedikált...
A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé...
Az OpenText friss kutatása szerint a vállalatok magabiztosabbak lettek a zsarolóvírus-támadások kezelésében, a valós tapasztalatok azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak. Miközben a szervezetek 95 százaléka bízik abban, hogy egy támadás után képes visszatérni...