Globális együttműködés valósul meg a Vodafone Group és a legnagyobb civil természetvédelmi szervezet, a WWF között. Az együttműködés keretében a WWF és a Vodafone...
Sűrű időszaka lesz a világ legjobb kézilabdázóinak, köztük a magyar klubcsapatok játékosainak. Az év végéig még 31 magyar érdekeltségű nemzetközi kupameccs kerül képernyőre a...
Az új digitális technológiák más innovációk támogatójaként működhetnek. A kvantum-számítástechnika szinte korlátlan számítási teljesítményt biztosítva lehetővé teheti az új technológiák alkalmazását különböző ágazatokban. Más...
A Mastercard 2019. novemberében indította el Magyarországon Doppio névre keresztelt infrastruktúra fejlesztési programját azzal a céllal, hogy három év alatt megduplázza a hazai kártyaterminálok...
Távozott a Napi.hu-tól dr. Illisz László üzlet- és tartalomfejlesztési igazgató, aki egészségi állapotára hivatkozva kérte felmentését. A lap megbízott főszerkesztője Németh Tamás lett, hat...
A mostani, kiszámíthatatlan makrokörnyezetben számos cég kerül és kerülhet nehéz helyzetbe, ám a hazai tulajdonú, máig az alapító által vezetett cégek esetében a kockázatok...
Határtalan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában, amely még csak most kezdi meg igazi karrierjét – jelentette ki Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője...
Idén 6. alkalommal rendezték meg Magyarországon a Szerethető Munkahelyek versenyt, ahol most is azokat a cégeket díjazták, ahol a közönségszavazatok vagy a szakmai zsűri...
A hazai használtautó-piacon az elmúlt hónapban közel 69200 személygépkocsi cserélt gazdát, ami kevesebb mint 2 százalékkal marad el az adásvételek tavaly októberben regisztrált 70400-as...
A legstílusosabb technológiai újdonságokat díjazza a világ vezető stílusmagazinja, az InStyle magyar kiadása. A Style Tech Of The Year verseny hét kategóriájában keresik többek...
Az idei év egyik legfontosabb sporteseménye a katari FIFA-világbajnokság, ami nem csak a foci iránt rajongók, illetve a nagy márkák érdeklődését keltette fel, de...
Vásárlási kényszer, felesleges termékek vásárlása, túlköltekezés, vásárlásfüggőség, avagy ismét nyakunkon a Black Friday. A túlfogyasztást a végtelenségig pörgető időszakban még fontosabbá válik a tudatos...
A Gipsy Kings by Diego Baliardo is fellép Magyarország legújabb zenei fesztiválján Zalacsányban. Az Örvényesvölgy Fesztivált 2023 júniusában tartják, és a világ egyik legnépszerűbb...
A Yettel idei ünnepi kampányában a klasszikus tárgyi ajándékozás helyett a személyes gesztusok fontosságára hívja fel a figyelmet. Neves illusztrátorokkal együttműködve, egy 25 kártyából...
Az Essity-hez tartozó újabb két márka, a Libresse és a Libero BTL kommunikációja is az Artvertisinghoz került. Az ügynökség még 2020-ban nyerte meg tenderen...
A szokatlanul hideg, jeges időjárás következtében országszerte látványosan felgyorsult a kátyúképződés, ami számos autóst érinthet kellemetlen meglepetéssel. A kátyúk miatt keletkező gépjárműkárok után lehet ugyan kártérítést igényelni, ám az út kezelőjével szembeni igényérvényesítés gyakran...
Bár a 2023-as sokk után az infláció 2024-ben és 2025-ben is egyszámjegyűre mérséklődött, a készpénzben tartott megtakarítások csendes értékvesztése nem állt meg. A biztonságérzet hamis illúziója miatt - a digitális megoldások térnyerése ellenére -...
A terek nem csupán lenyűgöznek, hanem mesélnek – a gondos tervezésről, a részletek iránti alázatról és az időtálló minőségről. Február 7-én ismét képernyőre kerül a valódi elegancia esszenciája: a Spektrum Home saját gyártású sorozata,...
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le a vállalkozások válláról, miközben élénkíti a vendéglátást.Január 30-án jelent meg, és már most alkalmazható az...
Már nyilvános, hogy idén kikért szurkolhatunk és kikre szavazhatunk a GLAMOUR Women of the Year díjátadó esten, a magazinnak köszönhetően a 2026-os gálán is a kiemelkedő tehetség és női energia kerül a rivaldafénybe. Márciusban...
Megérkezett a Huawei WiFi Mesh X3 Pro, amely új szemléletet hoz az otthoni hálózati eszközök világába: a router egyszerre válik a lakótér vizuális részévé és nagy teljesítményű technológiai központtá. A napfényben fürdő hegycsúcsok ihlette,...
Az Accor foglalási platformja és világszínvonalú hűségprogramja, az ALL Accor elindította alkalmazását a ChatGPT-ben. Az ALL Accor alkalmazás célja a növekvő ügyfélkör élményének gazdagítása.Az Accor ezzel a szállodaláncok és a francia ipar vezető vállalatai...
Megérkezett Magyarországra a Huawei Mate X7, a Huawei legújabb hajlítható okostelefonja, amely a prémium mobilfotózást, a megerősített szerkezeti kialakítást és a nagy teljesítményt egyetlen készülékben ötvözi. Az új modell a mindennapi használhatóság szemszögéből közelíti...
A Xiaomi és a neves videojáték-fejlesztő Polyphony Digital Inc. - a Sony Interactive Entertainment Inc. leányvállalata - bejelentette, hogy a Xiaomi SU7 Ultra is elérhetővé vált január 29-től a PlayStation4 és PlayStation5 platformokon futó,...
Elfelejthetjük azt a képet, hogy az okosotthon a gazdagok játékszere, ahol tapsolásra kapcsolódik a villany. 2026-ra a magyar lakosság számára a technológia már színtiszta matematika: hogyan faragjunk le a rezsiből és hogyan nyerjünk napi...