- Hirdetés -

Bekeményítenek az eladók az ingatlanpiacon

|

- Hirdetés -

A tavaszi, szezonális élénküléssel kissé szűkültek a vevők alkulehetőségei a hazai lakáspiacon, derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Az elemző szerint ez ugyan még nem jelenti a recesszió végét, viszont azt már mutatja, hogy az eladók elkezdték hozzáigazítani az árvárakozásaikat a realitásokhoz.

Idén március-májusban már valamelyest nőtt a kereslet a lakáspiacon, ám mint Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője figyelmeztet, ez csak a szokásos szezonális élénkülés, nem a recesszió végét jelző fellendülés. Egyelőre közelében sem járunk a megelőző évek hasonló időszakaiban tapasztalt forgalomnak. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adatai azonban újdonságot is mutatnak: megtorpant az elérhető alkuk nagyságát jellemző átlagérték – tavaly év eleje óta szüntelen – növekedése. December-februárban -7,2 százalékkal volt csúcson az utoljára meghirdetett ár és a szerződéses vételár közötti árkülönbség, és ez március-májusra -6,5 százalékra csökkent. Ez a trendtörés egyformán érintette a különféle lakástípusokat. A legnagyobb (1,2 százalékpontos) változás a paneleknél volt, melyeknél az aktuális alkuérték így -3,8%. A téglalakások mutatója kicsivel nagyobb, -4,4%. Változatlanul a családi házaknál van a legnagyobb tere a meghirdetett ár "lebeszélésének", ennek mértéke most -7,9%. A sorrendben nincs meglepetés, mindig is a házak számítottak a legalkuképesebbnek, mivel a sokféleségük miatt ezeket eleve nehezebb pontosan beárazni. E klasszikus okhoz azonban most még társult egy aktuális szempont is, a rezsiaggodalom, ami ugyancsak ennél az ingatlantípusnál mutatta a legnagyobb kockázatot.

Az adatok területi bontása is arra utal, hogy egyelőre nincs szó egyértelmű trendfordulóról. Míg a községekben, illetve a kisebb városokban az alkuképesség csökkent, addig a megyei jogú városokban, valamint Budapesten éppen, hogy tovább nőtt a téli hónapokhoz képest. Ugyanez a megosztottság látszik a családi házakat vizsgálva is: a községeknél -9,0-ről -8,5, a kisebb városoknál -9,0-ről -7,6 százalékra szűkült, míg a megyei jogú városoknál -4,5-ről -7,6, illetve Budapesten -4,5 százalékról -5,9 százalékra nőtt az átlagos alkupotenciál. Az elemző szerint a különbségben az is megmutatkozhat, hogy a magasabban árazott nagyvárosi közegben érzékenyebben reagál a piac az egyes ingatanokhoz kötődő olyan bizonytalanságokra, mint amilyen például a nehezen kontrollálható rezsi.

Az idén március-májusra kialakult átlagos országos alkuszint lényegében megfelel a tavaly szeptember-novemberben regisztráltnak, ám e formális hasonlóság mögött számottevően eltérő piaci helyzet van. Ezt legjobban talán azok a tranzakciók mutatják, amelyeknél nem került sor eredményes alkura, azaz az üzlet az eladó által meghirdetett utolsó áron köttetett meg. Az eladók tavaly ősszel ezeknek az eseteknek mindössze a 20 százalékában korrigálták az első körben megadott árvárakozásaikat, idén tavaszra azonban ez az arány közel megduplázódott, és elérte a 36 százalékot. Az alkuk mértékének csökkenéséhez tehát az is hozzájárulhat, hogy az eladók már jobban alkalmazkodnak a piaci kereslethez, így "szilárdabb árakkal" kezdhetnek bele a vevőkkel való végső egyezkedésbe. Valkó Dávid szerint a tavaszi pezsdülés után majd a nyár fogja megmutatni, hogy trendszerű folyamat-e az alku mértékének csökkenése. Ha ez tendenciává válik, az arra utal majd, hogy várhatóan nem mélyül tovább a recesszió.

Mindenesetre idén tavasszal rendkívül színes arcát mutatta a használt lakások piaca. Március-májusban lehetett városi házat venni 80 százalékos alku után, közel 10 ezer forintos négyzetméteráron a Tisza közelében, s egy szerencsés vásárlónak sikerülhetett 100 milliót lebeszélni egy felújítandó ingatlan árából Budapesten, a Duna jobb partján. Ezek mellett most is voltak olyan vételek, amelyek végül többet hoztak az eladónak, mint amennyit a hirdetésében megjelölt. Ilyen esetekre az otthonok és a települések minden típusánál láthatunk példát, de a rekorder egy észak-magyarországi panel lett, amelyért a hirdetésbeli áránál több mint húsz százalékkal fizetett végül többet a vevő. A skála másik végén főleg kis értékű kisvárosi és falusi családi házak sorakoznak, közülük többet is meg lehetett szerezni 30-50 százalékkal a meghirdetett ár alatt. A kisebb arányú alkuk irányába haladva, a 24-25 százalékosoknál kiszínesedett a mezőny: itt már akadt kisvárosi téglaépítésű lakás, fővárosi családi ház és vármegyeszékhelyi panel is. A nagyobb alkukkal megszerezhető otthonok legtöbbje legalább ötven éves és felújítandó, még a 20% felettiek között is akadt néhány kiváló állapotú lakás, melyek árából 8-22 millió forintot sikerült a vevőknek lealkudniuk.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Még mindig a Samsung a világ legjobb munkaadója

A Forbes ranglistáján ismét a Samsung nyerte el a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet. Az első helyezettnek járó elismerést már negyedik éve kapja meg a vállalat – a kiemelkedő eredmény tükrözi azt a hatalmas...

Idén is keresik a legsikeresebb startupokat

A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC...

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újabb saját gyártású sorozattal erősít a Disney+

A James Clavell bestseller könyve alapján készült FX- „A sógun” itthon kizárólag a Disney+-on lesz elérhető 2024. február 27-től. A 10 részes minisorozatot Rachel Kondo és Justin Marks készítette, melyben olyan sztárok és producerek...

Még mindig a Samsung a világ legjobb munkaadója

A Forbes ranglistáján ismét a Samsung nyerte el a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet. Az első helyezettnek járó elismerést már negyedik éve kapja meg a vállalat – a kiemelkedő eredmény tükrözi azt a hatalmas...

Idén is keresik a legsikeresebb startupokat

A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC...

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....