- Hirdetés -

Kevésbé optimisták a cégvezetők

|

- Hirdetés -

2020 elején még minden második, nyár végére viszont már csak minden harmadik cégvezető bízott 2,5 százalékot meghaladó mértékű éves növekedésben a következő 3 évre vonatkozóan – derül ki a KPMG felméréséből. A cégvezetőket foglalkoztató kockázatok fontossági sorrendjében a társadalmi kérdések megelőzték a klímaváltozás miatti aggodalmakat. A digitalizáció fontosságáról a járvány hónapjai megerősítették a cégvezetőket.

A KPMG CEO Outlook 2020 a világ legjelentősebb piacainak meghatározó cégvezetői körében végzett felmérés, amelynek során a vezetőket három évre előre tekintő üzleti és gazdasági kilátásaikról, valamint az ezeket meghatározó legfontosabb trendekről kérdezik. Nem meglepő, hogy a 2020-as évben ez a felmérés rendhagyóra sikerült. Mivel január és február folyamán 1 300 vezérigazgató körében végzett véleménykutatás megállapításai a tavaszi COVID-19 járvány miatt hamar elavultak, ezért a nyár végén szűkebb körben megismételték a lekérdezést, hogy az eltelt hónapok tanulságai nyomán változó várakozások is beépülhessenek a kutatás eredményeibe.

A világgazdaság szempontjából borúlátóak, saját cégük fejlődésében bíznak

A KPMG CEO Outlook 2020 markáns szempontváltást tárt fel a cégvezetők hozzáállásában. Év elejéhez képest felerősödtek bizonyos meglévő trendek: a fenntarthatóság, a digitalizáció, a rugalmas foglalkoztatás – vezérfonallá váltak az üzleti stratégia kialakításában. Jelentősen csökkentek a növekedési várakozások. Míg az év elején a vezetőknek 46 százaléka bízott abban, hogy cége legalább évi 2,5%-os növekedést fog produkálni a következő 3 évben, addig nyár végére jócskán csökkent az arányuk: már csak 35%-uk tartotta ezt lehetségesnek. Ugyanakkor a vállalati kilátásokkal kapcsolatban még így is bizakodóbbak a vállalatvezetők, mint országuk vagy a világgazdaság sorsát illetően. A jövőben tervezett technológiai innovációkban látják vállalatuk üzleti folyamatainak stabilizálását, cégük alkalmazkodóképességének növelését és az előrelépést pl. az ügyfélélményben javításában.

Új kockázatok, új kihívások

Általánosan vélemény, hogy egy új üzleti stratégia bontakozik ki, ahol az eddigi felerősödő trendek mellett új szempontok formálják a vezérigazgatók hozzáállását. A tanulmány egyik legmeglepőbb eredményét talán a kockázatok újraértékelése hozta.

Év elején még 12-ik helyre rangsorolták a megkérdezettek a munkaerőbe történő befektetések értékmegőrzésének kockázatát, ez nyár végére az első helyre ugrott, megelőzve az ellátási lánc zavara és a klímaváltozás által okozott üzleti kockázatot is vagy az újjáéledő territorializmustól való félelmet.

„A járvány nem csak azért fenyegetés, mert kulcsfontosságú munkatársakat időszakosan nélkülözni kell a munkából, hanem azért is, mert a kiépült struktúrák és HR stratégiák alapjaiban változnak meg a körülöttünk zajló események hatására” – mutat rá a CEO Outlook egyik legfontosabb tanulságára Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója. „A vírusválság által felkavart munkaerőpiaci helyzet világszerte elsődleges kockázattá lépett elő. Tartósan csökkenő árbevétel és volumen mellett egy vállalatnak mérlegelnie kell, hogy megtarja a munkaerőt és ezzel cash flow terhet vesz a nyakába; vagy a költségtömegét – benne a bérköltséggel – szerényebb gazdasági kilátásokhoz igazítja. Ez összetettebb kérdés, mint egy profitabilitás számítás. A nem körültekintően hozott döntés, a rosszul megválasztott stratégia hosszútávon a fenntartható növekedést veszélyeztetheti jelentősen rombolva a munkatársi elkötelezettséget és egyben reputációs veszteséget is okozva.”

A klímakockázat sem szűnik meg

Nem egyszerűen arról van szó, hogy a cégvezetők – a járvány hatására – átértékelték a kockázatokat, hanem arról, hogy a cégvezetők a COVID-járvány miatt sokkal egységesebben szemlélik a vállalatukat és annak környezetét. A klímaváltozás okozta aggodalmak továbbra is ugyanúgy megjelennek, ám beágyazva a kiemelt jelentőségű társadalmi hatásba.

A korlátozások klímaváltozásra gyakorolt pozitív hatásait a megkérdezett cégvezetők majd kétharmada megőrizné olyan intézkedésekkel, mint kevesebb üzleti utazás, rugalmasabb munkavégzés, lokális üzleti lehetőségek jobb kiaknázása. Egyes szektorokban kénytelenek elismerni, hogy a klímaváltozás komoly kockázatot jelent a vállalkozásukra, 65% jelezte, hogy még a személyes pozícióját is veszélyeztetve érzi.

Összetettebb szerep, nagyobb felelősség

A társadalmi szerepvállalás személyes és vállalati szinten már év elején is kiemelt fontosságot élvezett. A jelenlegi kiélezett helyzetben a megkérdezett vállalatvezetők, úgy érzik, hogy erősebb elvárás van velük és a szervezetükkel szemben, 5-ből 4 vallotta, hogy újra meg kellett fogalmazni a vállalata küldetését, és hasonló arányban számoltak be arról is, hogy személy szerint is erősödött bennük a felelősségtudat, jobban azonosultak a válság következtében vállalataik társadalmi szerepének súlyával. Tovább csökkent azon cégvezetők aránya, akik vezetői szerepüket elsődlegesen a részvényesi érték maximalizálásában látják mérhetőnek. Immár csak a megkérdezetteknek kevesebb mint negyede értett ezzel egyet.

A világ legnagyobb vállalatainak vezetői közül 65% gondolja, hogy amikor a kormányok válságkezelési képességébe vetett bizalom csökken, akkor az emberek joggal várják el a vállalkozások és a civil szféra erősebb együttműködését. „Elkötelezettebb és aktívabb szerepvállalással a vállalatok a fenntartható, a környezettudatos és a társadalmilag hasznos mellé állnak, társadalmi ügyek megoldásához járulnak hozzá meg- vagy újrafogalmazott küldetésük által vezérelve” – hangsúlyozza Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója.

A távolságtartás közelebb hozta a digitális transzformációt

A megkérdezett topmenedzserek 80%-a vélte úgy, hogy a pandémia hatására felgyorsultak a digitalizációs folyamatok, 30%-a állította, hogy évekkel előbbre tartanak a digitalizációban, mint azt a normális üzletmenetben vizionálták. A válaszadók 69%-a számolt be arról, hogy valószínűleg csökkenteni fogja az irodaterületet, és kétharmaduk véli úgy, hogy a digitalizáció által szélesedett a potenciális munkaerő elérésének lehetősége. „Az üzleti korszellem még nagyobb innovációs igényt, agilitást és vevőközpontúságot feltételez, amelyek eléréséhez a digitalizáción keresztül vezet az út. A rugalmas munkavégzés, az alternatív értékesítési csatornák, a vevők elvárásainak és magatartásának elemzése olyan prioritások, amelyek jelentős versenyelőnyt biztosíthatnak a rugalmasan reagáló vállalatok számára” – véli Kórász Tamás, a KPMG Menedzsment Tanácsadásának vezető Partnere.

Összességében az olyan innovációk, mint a járvány nyomán felgyorsított digitalizáció, és egyéb technológiákba történő befektetés kiutat jelenthetnek a válságból. Erre vezethető vissza az is, hogy az egyes vállalati várakozások bizakodóbbak mint az országra, vagy a világra vetítve megfogalmazott előrejelzések. „A cégvezetők a jelek szerint átérzik a kihívás súlyát, őszintén látják a szektorukra, cégükre és rájuk leselkedő veszélyeket, ugyanakkor vannak reményt adó stratégiai elképzeléseik.”

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hétvégi adománygyűjtő akcióban az Auchan

A hétvégén ismét adományokat gyűjt a Magyar Vöröskereszt az ország összes Auchan áruházában. A múlt hétvégén több mint 9 tonna adomány gyűlt össze az áruházláncban, amit a Magyar Vöröskereszt még az ünnepek előtt eljuttat...

Így lehet biztonságos az online karácsonyi vásárlás

Egy átlagos magyar család több tízezer forintot költ karácsonyi ajándékokra, és ennek az összegnek egy részét ma már internetes áruházakban hagyjuk ott. A megnövekedett ünnepi forgalmat a digitális csalók is megpróbálják kihasználni, de már...

Átalakulóban az ingatlanpiac

Az ingatlanpiac átalakulása a fővárosi kerületek iránti kereslet változásából is kitűnik. Visszaszorult a harmadik helyre a korábbi csúcstartó, Angyalföld és átvette az uralmat a pesti belváros. A Duna House ügyfelei körében végzett felmérés szerint...

Mesés projektben Pokorny Lia

A színésznőnek köszönhetően gyerekmesék tucatjai elevenednek meg szeretetteljes előadásában. Rendkívüli élményben lehet része a mesék kedvelőinek, akiket mostantól nemcsak a történetek színes világa ragadhat magával, hanem Pokorny Lia fantasztikus előadása is. A színésznő - örömmel...

Jótékony akcióban a Sláger FM és a Sláger TV

December 13-án az Ökumenikus Segélyszervezettel karöltve Luca-napi Adománygyűjtést szervez a két csatorna azonos időben, élő adásban. Egymásnak adják majd a kilincset hazánk előadói és a 95.8 Sláger FM, valamint a Sláger TV műsorvezetői a december 13-ai...

Hatalmas problémát okoz az árfolyamingadozás

Árfolyamingadozás, szakemberhiány, költségnövekedés, infláció és anyaghiány – mindezek a tényezők együttesen a kkv-k 53 százaléka szerint jobban sújtják a hazai vállalkozások működését, mint a koronavírus járvány – derül ki a K&H kkv-k körében végzett...

Az exportra gyúrnak a kisüzemi sörfőzdék

Januári leállással, a fejlesztésekre szánt tartalékok mozgósításával készülnek a magyar kisüzemi sörfőzdék a téli hónapokra, miközben, aki teheti, igyekszik bővíteni az exportot, hogy eurós bevételekre tegyen szert. Utóbbihoz komoly segítséget kapott a Kisüzemi Sörfőzdék...

Legendás autócsodák versenyeznek

A BMW Group Classic és a Grand Hotel Villa d’Este a 2023. május 19-21. közötti hétvégén gurítja ismét reflektorfénybe a legendás autócsodákat. A Villa Erba területén ismét megrendezik a Concorso d’Eleganza Villa d’Este tradicionális...

Tovább zöldült Budapest

Idén, a Föld napján nyitotta meg kapuit a Westend használtruha-gyűjtő helyisége, a ReStore, ahol amellett, hogy gyűjtik a feleslegessé vált textíliákat, különféle fenntarthatósággal kapcsolatos aktivitásoknak is helyet adnak. A leadott használt ruhák után hűségpontok...
Várkonyi Balázs TOP25

Lementettem magamnak egy utolsó képet

A pandémia alatt lemenedzselni az Extreme Digital és az eMAG fúzióját, majd egy gazdasági válsághelyzethez igazítani a lehetőségeinket alaposan próbára tette a vezetői képességeimet – mondta el Várkonyi Balázs. Az eMAG Magyarország igazgatótanácsának elnöke...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Már novemberben is megdobta a VB a sportoldalak látogatottságát

Bár a katari foci VB csak november 20-án rajtolt el, a hazai sportoldalak múlt havi látogatottsági számain már éreztette hatását – derül ki a DKT novemberre vonatkozó elemzéséből. A napi átlagos egyedi látogatószám alapján...

Hétvégi adománygyűjtő akcióban az Auchan

A hétvégén ismét adományokat gyűjt a Magyar Vöröskereszt az ország összes Auchan áruházában. A múlt hétvégén több mint 9 tonna adomány gyűlt össze az áruházláncban, amit a Magyar Vöröskereszt még az ünnepek előtt eljuttat...

Így lehet biztonságos az online karácsonyi vásárlás

Egy átlagos magyar család több tízezer forintot költ karácsonyi ajándékokra, és ennek az összegnek egy részét ma már internetes áruházakban hagyjuk ott. A megnövekedett ünnepi forgalmat a digitális csalók is megpróbálják kihasználni, de már...

Átalakulóban az ingatlanpiac

Az ingatlanpiac átalakulása a fővárosi kerületek iránti kereslet változásából is kitűnik. Visszaszorult a harmadik helyre a korábbi csúcstartó, Angyalföld és átvette az uralmat a pesti belváros. A Duna House ügyfelei körében végzett felmérés szerint...

Mesés projektben Pokorny Lia

A színésznőnek köszönhetően gyerekmesék tucatjai elevenednek meg szeretetteljes előadásában. Rendkívüli élményben lehet része a mesék kedvelőinek, akiket mostantól nemcsak a történetek színes világa ragadhat magával, hanem Pokorny Lia fantasztikus előadása is. A színésznő - örömmel...
- Hirdetés -

Don't Miss

Várkonyi Balázs TOP25

Lementettem magamnak egy utolsó képet

A pandémia alatt lemenedzselni az Extreme Digital és az eMAG fúzióját, majd egy gazdasági válsághelyzethez igazítani a lehetőségeinket alaposan próbára tette a vezetői képességeimet – mondta el Várkonyi Balázs. Az eMAG Magyarország igazgatótanácsának elnöke...

Különleges időszakban járunk

A médiaipar különleges időszakában járunk, amelyben a válság az új normális – mutatott rá Pető Péter. A 24.hu főszerkesztője elmondta azt is, hogy a tematikus prémiumterméküknél továbbra is erősen hisznek a fizetőfalban. Fotó credit: Ivándi-Szabó...

Kiszámíthatóbb működés

Jelenleg is új műsorokon dolgozik a Partizán csapata, amitől jövőre letisztultabb és kiszámíthatóbb működést várnak – mondta el Gulyás Márton. A Partizán alapító-főszerkesztője elárulta azt is, hogy zajlik a gasztroműsoruk forgatása, amit jövő év...

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Előre aláírtam volna

Nem csak az újságnak kell felkészülnie mindenre, a Telex üzleti modelljét is a gazdasági helyzethez kell alakítani – mondta el Dull Szabolcs. A lap főszerkesztője beszélt arról is, hogy milyen kihívásokat tartogatott a szerkesztőség...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Tovább zöldült Budapest

Idén, a Föld napján nyitotta meg kapuit a Westend használtruha-gyűjtő helyisége, a ReStore, ahol amellett, hogy gyűjtik a feleslegessé vált textíliákat, különféle fenntarthatósággal kapcsolatos aktivitásoknak is helyet adnak. A leadott használt ruhák után hűségpontok...

Magyar techcég famentő megoldásait díjazták Szingapúrban

Szingapúr környezetvédelmi és fenntarthatósági miniszterétől vett át rangos környezetvédelmi elismerést a magyar hátterű greehill vezetése a városi növényzet digitális eszközökkel történő tervezésében használt úttörő megoldásaiért. A magyar gyökerű, az intelligens városi megoldások globális piacán...

Zöldebbek lehetnek a médiakampányok

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése a gyártási láncolatban és az értékláncban is nagy figyelmet kap már, de a médiakampányok tervezésekor még kisebb szerepet szánnak ennek a szempontnak a médiaipar és a megrendelői oldal szereplői. Pedig Magyarországon...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....