- Hirdetés -

Dübörög a bérverseny

|

- Hirdetés -

Nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder első negyedévi elemzéséből. A növekedés a betanított munkát végzők esetében volt a legjelentősebb: éves szinten csaknem elérte a 22 százalékot. A felsőbb kategóriákban nem tapasztalható ekkora ugrás a bérekben.

 

Az év eleje óta 7,6 százalékkal, egy éves időtávban pedig 14,5 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder adatai szerint. A BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2016 első negyedéve óta 3,7 százalékos, míg az elmúlt három hónap során mindössze 1,2 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

 

A fizikai dolgozók körében egy év alatt 760-ról 870 forintra emelkedett az átlagos órabér. Ezen belül a szakmunkások (FEOR 8-as főcsoportba soroltak) átlagbére 812-ről 889 forintra (+9,5%) nőtt, míg a betanított munkát végző dolgozók (FEOR 9-es főcsoport) a tavalyi első negyedév 701 forintos átlaga helyett immár 854 forintot (+21,8%) kapnak. Régiók szerint jelentős az eltérés az órabérek között: míg Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön ma 770-800 forint közötti átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Nyugat-Dunántúlon 910, míg Közép-Magyarországon 960 forint körül alakul.

 

„A fizikai órabérek növekedése csak részben köszönhető a minimálbér 15 százalékos idei emelésének – mutat rá Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. – Egyre szélesebb körben jelent viszont problémát a munkaerőhiány, ezért a munkáltatóknak a jobb munkalehetőségekkel rendelkező régiókban csak akkor van esélyük megszerezni, illetve megtartani fizikai dolgozóikat, ha beszállnak a bérversenybe. Különösen a legalacsonyabb végzettségűekért folyik most a küzdelem, amit az is mutat, hogy a betanított munkakörök átlagos órabére az egy évvel korábbi 14 százalék helyett már csak kevesebb mint 10 százalékkal marad el a szakmunkásokétól.”

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...

Az egész országban elérhető lesz a Telekom programja

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen...
- Hirdetés -