- Hirdetés -

Egyre nagyobb a bizonytalanság

|

- Hirdetés -

A magyar gazdaság 2019-ben 4,9 százalékkal, az EU-ban Málta után a második leggyorsabb ütemben bővült, sokkal, csaknem 3,5 százalékponttal gyorsabban, mint az EU 1,5 százalékos átlaga. Ha idén megvalósul a Pénzügyminisztérium 3,5 százalékos, a várható jelentős lassulást tudomásul vevő új növekedési előrejelzése, akkor az EU 1,4 százalékos üteméhez képest elérhető a kormány által követelményként meghatározott, legalább 2 százalékpontos magyar növekedési előny. Ugyanakkor az egyensúly romlik, gyorsul az infláció, látványosan gyengül a forint. A koronavírus okozta rövid- és hosszabb távú hatások valós mértéke még nem látható.

Az EU-ban tavaly elért magyar növekedési ezüstérem után idén már csak a – természetesen még mindig előkelő – ötödik hely várható, ami a régióban is csak a Romániát és Lengyelországot követő harmadik helyhez lesz elegendő az EU prognózisa szerint. Az EU idén 3,2%-os magyar növekedést prognosztizál, ami nem biztosítaná a 2 százalékpontos, EU-átlaghoz viszonyított magyar növekedési többletet. A GKI előrejelzése is 3,2%, a bizonytalanságot jobban kifejező 3-3,5%-os sáv alapján azonban lehetségesnek látszik a kormány szándékának megvalósulása. Különösen, mivel az EU átlaga könnyen kisebb lehet a Bizottság által előrejelzettnél, például a koronavírus okozta növekvő világgazdasági bizonytalanság, így a nemzetközi turizmus várható visszaesése, a globális szállítási láncokban érzékelhető negatív tendenciák miatt.

A magyar gazdaság hajtóerői közül a beruházásoknál várható látványos lassulás (14%-ról 4%-ra); főleg az EU-transzferek dinamizáló hatásának kifutása következtében. A fogyasztás bővülése gyors marad, de kissé lassulhat (4,4%-ról 4%-ra), a bérkiáramlás némi fékeződése és az infláció emelkedése következtében. A behozatal várhatóan továbbra is mintegy fél százalékponttal fog gyorsabban bővülni, mint a kivitel, miközben feltehetőleg mindkettő növekedési üteme csökken. A termelési oldalon az iparban és az építőiparban is lassulást vetít előre a tavaly év végi rendelésállomány 2018 véginél jóval alacsonyabb szintje, a bizalmi indexek romló trendje. Látványosan az építőipar bővülése fog idén lassulni (21,7-ről 5%-ra), de az iparban is ez várható (5,4-ről legalább 4%-ra), mivel a külső és belső keresletben egyaránt visszafogottabb dinamika, a globális szállítási láncokban zavar várható. A kiskereskedelmi forgalom várhatóan csak kissé (6-ról 5%-ra) lassul, turizmus helyzete azonban bizonytalanabbá vált a koronavírus következtében.

A munkanélküliségi ráta 2019 novembere és 2020 januárja átlagában 3,4% volt, 0,3 százalékponttal kisebb, mint egy éve. A ráta azonban bő fél éve némi hullámzás mellett már csak stagnál. A foglalkoztatottak számával kapcsolatban hasonló a helyzet, az egy évvel korábbihoz képest 0,4%-os növekedés ellenére az előző hónapokhoz képest inkább némi csökkenés következett be.

Az infláció 2020 januárjában 4,7%-ra ugrott, messze a legmagasabb az EU-ban, ahol az átlag 1,7% volt, s a második legmagasabb román is csak 3,9%. Az MNB nagyrészt átmenetinek tekinti ezt a helyzetet, s a jelek szerint egyelőre nem tart szükségesnek érdemi változást ultra laza monetáris politikájában. A GKI 4%-ra emelte idei éves átlagos inflációs prognózisát, ami a tavalyi 3,4%-hoz képest jelentős emelkedést, a januári ütemhez képest viszont a valóban meglevő átmeneti tényezők kifutása miatt lassulást jelent. A forint várhatóan tartósan gyenge marad.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...