- Hirdetés -

Egyre népszerűbb az e-sport Magyarországon

|

- Hirdetés -

Ismét emelkedett Magyarországon az e-sport-játékokkal játszók száma, legyenek akár alkalmi gamerek vagy komolyabb versenyzők, és ezt a növekedést a Covid-pandémia miatti lezárások feloldása sem lassította – a többi között ez derül ki abból az országos reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelyet idén áprilisban készített az eNET az Esport1, az Esportmilla és a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) együttműködésével. A legfrissebb felmérés szerint ugyanakkor a hazai e-sport-bázis költése az elmúlt egy esztendőben elérte a 65 milliárd forintot, amihez az e-sport-közösség gyarapodása mellett a fizetőképes réteg növekedése és az áremelkedés is hozzájárult.

Az eNET 2022 áprilisában 1002 fő megkérdezésével végzett országos reprezentatív közvélemény-kutatása azt mutatja, hogy a felnőtt lakosság 56 százaléka szokott játszani videójátékokkal, e több millió videójátékosból pedig 730 000 főre tehető azok száma, akik akár alkalomszerűen, akár komolyabban e-sport-játékokkal – például League of Legends (LoL), Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO), FIFA, Rainbow Six Siege, PlayerUnknown's Battlegrounds (PuBG) játékokkal– játszanak.

„A szintén idén áprilisban, 1339 fő részvételével készült e-sport-felmérésünkből eközben a többi között az derül ki, hogy akárcsak a klasszikus sportágakban, az e-sportolók körében is a versenyzés szeretete szerepel az első helyen, amikor a versenyszerű játékra buzdító fő motivációkról kérdezzük őket. Szintén hangsúlyos motiváló tényező a fejlődési lehetőség, illetve a saját határaik megismerése, feszegetése. A versenyzők fele ugyanakkor azt emelte ki: lát arra lehetőséget, hogy az e-sporttal akár pénzt is kereshet” – hívja fel a figyelmet Biró Balázs, az Esportmilla és a Magyar E-Sport Szövetség elnöke.

A szakember ismertetése szerint a megkérdezettek csoportjában továbbra is megosztó kérdés, hogy sportnak tekinthető-e a versenyszinten űzött videójátékozás: „A fogyasztói bázis közel százezres gyarapodása mellett jól példázza az e-sport jelentőségének növekedését, hogy már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság figyelmét is felkeltette, és komolyan fontolóra vették az e-sportok szerepeltetését az olimpiai programban. Egy másik gyakran emlegetett érv az e-sport »valódi« sportként való aposztrofálása mellett, hogy az egyes versenyek rendkívül fárasztóak mentálisan, és csak akkor lehet megfelelő koncentrációval végigcsinálni azokat, ha egy gamer megfelelő fizikai állapotban van. Az eNET kutatása alapján a fogyasztói bázis 70 százaléka sportol a szabadidejében, a legtöbben valamilyen állóképességi sporttal – futás, úszás, kerékpározás – tartják formában magukat, de sokan járnak edzőterembe, illetve népszerűnek számít a foci is.”

„Az e-sport fejlődésében 5 éve veszünk részt aktívan, amire a sport leginnovatívabb és leggyorsabban fejlődő szakágaként, a jövő sportjaként tekintünk. Az esportban ugyanaz az elhivatottság, eltökéltség és kiváló teljesítményre való törekvés szükséges, mint a hagyományos sportok esetén is. A Magyarországon létrejött úgynevezett e-sport-bázis egyúttal jelentős piacot is generál, hiszen e legfrissebb felmérés arról is tanúskodik, hogy költése az elmúlt egy évben elérte a 65 milliárd forintot. Ez soknak tűnhet, ám havi szintre lebontva átlagosan mindössze 7500 forintot jelent. A kézenfekvő videójáték- és hardvervásárlások mellett ugyanis a játék-előfizetésekből, a játékokon belüli költésekből, valamint a játékokhoz kapcsolódó ajándéktárgyak vásárlásából is bevétel származik. A forgalom további emelkedését prognosztizálja az elmúlt évek növekvő trendjén túl az is, hogy a hazai e-sport-közösség egyre nagyobb hányada rendelkezik saját keresettel: míg arányuk 2021-ben 48 százalék volt, 2022-re immár 61 százalékra nőtt” – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H MNEB bajnokság stratégiai partnereként részt vevő K&H Bankkommunikációs vezetője.

Összegezve, a most kapott adatokból jól látható, hogy – a nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan – az e-sport ismertsége és népszerűsége növekszik Magyarországon. „A 2016 óta kirajzolódó trendeket a koronavírus-világjárvány felerősítette, a piacban rejlő potenciált pedig számos területen igyekeznek a gyártók kiaknázni. Ez az egészséges piaci verseny egyszersmind a fogyasztók – az e-sport-játékokkal játszók – javát is szolgálja, aminek köszönhetően még szélesebb rétegek érdeklődését keltheti fel az e-sport” – teszi hozzá B. Szabó Edina, az Esport1 operatív vezetője.

Az eNET 2016 óta évente két felmérést készít az Esport1, az Esportmilla és a HUNESZ együttműködésével: egy országos videójátékos közvélemény-kutatást, amely nem, kor és régió alapján is reprezentálja a 18 és 65 év közötti magyar lakosságot, valamint egy e-sport-kutatást a 16 éves vagy annál idősebb gamerek bevonásával.

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Demokratizálja a marketinget a mesterséges intelligencia

Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára...

Óriási húzás – Az RTL adja a Bajnokok Ligáját

Történelmi jelentőségű megállapodást kötött az RTL Magyarország és az UEFA. A 2024/25-ös szezontól a következő három szezonon át az RTL lesz a Bajnokok Ligája otthona. Nem is akármilyen taktikával sikerült nyélbe ütni az üzletet:...

Elképesztő gazdagság a hazai luxusotthonokban

Szívesen bepillantana egy-két luxusotthonba? Június első hétvégéjén ismét megteheti, vadonatúj részekkel jelentkezik ugyanis a Spektrum Home-on a Luxusra tervezve című sorozat, mely hazánk egyik legnépszerűbb saját gyártású belsőépítészeti műsora. Az 5. évad epizódjaiban Sütő...

Új főszerkesztővel folytatja a Telex

Német Tamás lett a Telex új főszerkesztője, Dull Szabolcs szakmai igazgatóként a Telex igazgatóságában dolgozik a jövőben is, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként folytatja. (Fotó: Huszti István / Telex) Tamás a Telex egyik legismertebb arca,...

A gyors kiszállítást keresik az online vásárlók

A magyarországi online vásárlások közel 40 százaléka azért hiúsul meg, mert az adott webshop szállítási lehetőségei között a vásárló nem talál elég gyors kézbesítési lehetőséget. Ez derül ki az aznapi kiszállításra specializálódott nemzetközi okoslogisztikai...

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Itt érdemes tankolni a hétvégén

A 25. születésnapját ünneplő hazai Auchan hatalmas kedvezményekkel és meglepetésekkel várta vásárlóit egész májusban. Ezt meghosszabbítva júniusban pedig három hétvégén kedvezményes áron lehet majd tankolni az Auchan benzinkutakon. A jubileum alkalmából az első júniusi...

Ezt kell tudni a kriptovaluták adózásáról

A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében...

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiderül, hogy Magyarországra jön-e a NASCAR

Tavaly a floridai Daytona Beach-en, a NASCAR bölcsőjében rendezték a magyar-amerikai szakmai kapcsolatok egyik legnagyobb rendezvényét, a Hungarian Summitot, akkor Jordan Jiloty, a NASCAR ügyvezető igazgatója üdvözölte a konferencia résztvevőit, de úgy tűnik ez...

Demokratizálja a marketinget a mesterséges intelligencia

Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára...

Óriási húzás – Az RTL adja a Bajnokok Ligáját

Történelmi jelentőségű megállapodást kötött az RTL Magyarország és az UEFA. A 2024/25-ös szezontól a következő három szezonon át az RTL lesz a Bajnokok Ligája otthona. Nem is akármilyen taktikával sikerült nyélbe ütni az üzletet:...

Elképesztő gazdagság a hazai luxusotthonokban

Szívesen bepillantana egy-két luxusotthonba? Június első hétvégéjén ismét megteheti, vadonatúj részekkel jelentkezik ugyanis a Spektrum Home-on a Luxusra tervezve című sorozat, mely hazánk egyik legnépszerűbb saját gyártású belsőépítészeti műsora. Az 5. évad epizódjaiban Sütő...

Új főszerkesztővel folytatja a Telex

Német Tamás lett a Telex új főszerkesztője, Dull Szabolcs szakmai igazgatóként a Telex igazgatóságában dolgozik a jövőben is, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként folytatja. (Fotó: Huszti István / Telex) Tamás a Telex egyik legismertebb arca,...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....