- Hirdetés -

Elképesztő összeget ér az angol klub

|

- Hirdetés -

Több mint hárommilliárd eurót ér a Manchester United, ezzel ők számítanak Európa legértékesebb futballklubjának a KPMG elemzése szerint – írja a Világgazdaság. Az angol klubot a két spanyol óriás, a Real Madrid és a Barcelona követik a rangsorban, amelyen egyébként dominálnak a Premier League csapatai.

 

A Manchester United 3,095 milliárd eurót ér a KPMG idén másodszor megjelenő, Football Club’s Valuation: The European Elite 2017 című tanulmánya szerint – olvasható a vg.hu-n. Az elemzés szerint a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján Európa 32 vezető futballklubjának cégértéke 29,9 milliárd eurót tesz ki, 14 százaléknyit növekedett az előző szezonhoz képest.

 

A KPMG tanulmányában rámutatott arra is, hogy az angol kluboknak sokkal több bevételük származik közvetítési jogokból, mint a többi vezető futballklubnak, a top 10-es listán hat helyet tudhatnak magukénak, miután a Tottenham Hotspur kiszorította a tavalyi 10. Paris Saint-Germaint. A két idei BL-döntős, a Real Madrid és a Juventus pedig 2,9, illetve 1,2 milliárd eurós cégértékkel a második és a kilencedik helyre került az összesítés szerint.

 

A 2017-es listát az angol Premier League csapatai dominálják, értékük megközelíti a top 32 európai klub teljes cégértékének 40 százalékát. Az angol klubok dominanciája ellenére Spanyolország helyzete továbbra is egyedüli abban a tekintetben, hogy két klubjának, a Real Madridnak és a Barcelonának az értéke is meghaladja a 2 milliárd eurót. A listán idén is három német klub szerepel, összértékük 14 százalékkal nőtt a múlt évihez képest. A Bayern München a maga 2,4 milliárd eurós cégértékével továbbra is negyedik, ugyanakkor valamivel közelebb került a harmadik helyen szereplő Barcelonához. A Juventustól eltekintve az olasz klubok továbbra sem tudják tartani a lépést az európai elittel – áll a tanulmányban.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Május elején rajtol az RTL új kvízműsora

Május 6-tól minden hétköznap este lesz látható az RTL képernyőjén a The Floor – Csak egy maradhat című kvízműsor. A monumentális díszletben zajló izgalmas, fordulatos vetélkedőt Szujó Zoltán vezeti. A Hollandiából indult és a világ...

Átadták a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján. Mohos Márton, a 24.hu fotósa Fokozódó nyomás...

Oscar-jelölt duó filmje érkezik a hazai mozikba

Alain Gagnol és Jean-Loup Felicioli, az Egy macska kettős élete (A Cat in Paris) Oscar-jelölt rendezői egy varázslatos animációval jelentkeznek: májusban jön a Nina és a sündisznó titka.A tízéves Nina képzeletét mindig is apja...

Ezzel az autóval történik a legtöbb baleset

A carVertical autóipari adatszolgáltató friss tanulmánya feltárta, hogy melyik autómárkát éri a legtöbb sérülés Magyarországon: a lista élén a BMW járművek állnak. Ez hasonló a többi ország trendjére is, azaz a BMW a leginkább...

Kevesebb fizetésemelés – erre számíthatnak idén a munkavállalók

Év elején kevesebb munkaadó ütemezett be idénre fizetésemelést, mint amennyien tavaly fejlesztettek a béreken, és bár továbbra is többségben vannak az emelést tervezők (63%), azonban a béren kívüli juttatások keretösszegét kevesen bővítik – derült...

Egyre sötétebben látják a jövőt a nagyvállalatok

Ismét csökkent a hazai nagyvállalatok éves várakozásait mutató K&H nagyvállalati növekedési index, aminek hátterében főleg a gazdasági környezet továbbra is negatív megítélése áll. Saját kilátásaikat illetően azonban még mindig enyhe optimizmus, kivárás figyelhető meg....

Itthon is népszerűek a minilakások

Kitart a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások keresettsége a hazai ingatlanpiacon. 2023-ban a legtöbb, kis alapterülettel rendelkező, megfizethető árú ingatlant kisebb otthonba költözés miatt a vidéki területeken vásárolták a Duna House ügyfelei,...

Izgalmas kalandra vállalkoznak a bringások

Április 20-21-én, éppen a Föld napja előtti hétvégén, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) egy játékra hívja a vállalkozókedvű bringásokat, aminek a keretében megkísérlik körbetekerni a Földet. Nem lehetetlen, és most bárki részt vehet...

Nagyot nőtt az Erste ingatlanalap

A konzervatív befektetési politikának és az árfolyam stabil alakulásának köszönhetően a legnagyobb hazai ingatlanalappá nőtte ki magát az idén húszéves Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. A hazai ingatlanalapok közül elsőként ESG minősítést szerző alap...

Így készíthetsz csodás tavaszi képeket a mobiloddal

A Honor jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.Öltözzünk megfelelően – Tény,...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Megállíthatatlanul száguld a globális hotelipar

Kiemelkedő évet zárt a nemzetközi hotelpiac: 2023-ban az egy kiadható szobára jutó árbevétel 13,5 százalékkal, az átlagos napi szobaár 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket, miközben az átlagos szállodai foglaltság 64,4...

Május elején rajtol az RTL új kvízműsora

Május 6-tól minden hétköznap este lesz látható az RTL képernyőjén a The Floor – Csak egy maradhat című kvízműsor. A monumentális díszletben zajló izgalmas, fordulatos vetélkedőt Szujó Zoltán vezeti. A Hollandiából indult és a világ...

Átadták a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján. Mohos Márton, a 24.hu fotósa Fokozódó nyomás...

Oscar-jelölt duó filmje érkezik a hazai mozikba

Alain Gagnol és Jean-Loup Felicioli, az Egy macska kettős élete (A Cat in Paris) Oscar-jelölt rendezői egy varázslatos animációval jelentkeznek: májusban jön a Nina és a sündisznó titka.A tízéves Nina képzeletét mindig is apja...

Ezzel az autóval történik a legtöbb baleset

A carVertical autóipari adatszolgáltató friss tanulmánya feltárta, hogy melyik autómárkát éri a legtöbb sérülés Magyarországon: a lista élén a BMW járművek állnak. Ez hasonló a többi ország trendjére is, azaz a BMW a leginkább...

Don't Miss

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...

Mi teszi roppant eredményessé a PR-munkát? – interjú Knapcsek Katalinnal

A jól végzett munkában hiszek, a folyamatos visszacsatolásban, értékelésben és a pontos elszámolásban – mondta el az mmonline.hu-nak adott interjúban Knapcsek Katalin. A KNK alapítója és ügyvezető igazgatója beszélt arról is, hogyan alakult üzleti...