- Hirdetés -

Elkészült a hárommilliomodik elektromos kerékpár Tószegen

|

- Hirdetés -

A napokban elkészült a hárommilliomodik kerékpár az Accell Hunland Kft. tószegi gyárában. Az olyan ikonikus kétkerekűek gyártója, mint a Haibike, Ghost, Winora, Lapierre vagy Raleigh már 20 éve készít bicikliket több mint 30 ország számára. A Szolnok melletti üzemben született az ország első e-bike-ja, és a cég jubileumi darabja is ebből a típusból került ki. Az európai elektromoskerékpár-gyártás hazai központja ma 98,5 százalékban már elektromos modelleket értékesít, néhány éven belül pedig ezt az arányt 100 százalékra szeretnék növelni. A jeles állomás így a kerékpárgyártásban és az e-mobilitás terén egyaránt mérföldkőnek számít a hazai piacon.

Az Accell Hunland legnépszerűbb szériája, egy homok színű, Haibike típusú elektromos kerékpár gördült le hárommilliomodikként az elektromoskerékpár-gyártó nagyhatalom Szolnok melletti üzemében. A holland Accell Group leányvállalata 2019-ben Haibike és Winora modellekből készítette a legtöbbet, elsősorban Németország számára. Franciaországban a Lapierre, az Egyesült Királyságban pedig a Raleigh a legnépszerűbb. Ez a négy fő piac teszi ki a cég export tevékenységének legnagyobb százalékát. A cég elsőként kezdte meg az e-kerékpágyártást Magyarországon, ma pedig már minden típusból készítenek nyomatékszenzoros elektromos rásegítésű változatot, legyen szó városi bicikliről, trekkingről vagy mountain bike-ról. „Míg az Accell Hunland 2001-es indulásakor a piaci igényeknek megfelelően hagyományos közép- és felsőkategóriás kerékpárokat készítettünk, mára 98,5 százalékban prémium- és felsőkategóriás e-bikeok kerülnek le a gyártósorokról. Az európai elektromoskerékpár-gyártó nagyhatalom hazai leányvállalataként partnereinken keresztül több mint 30 országban értékesítjük a Tószegen készült kétkerekűinket” – mondta Vass Attila, a cég ügyvezető igazgatója a jubileumi gyártás kapcsán rendezett virtuális sajtótájékoztatón.

Növekvő nemzetközi hajtóerő

Jeroen J. Both, az Accell Group ellátási lánc vezetője úgy látja, hogy Magyarországon komoly fejlődésnek indult a kerékpáros kultúra az elmúlt években. A német és holland minta után itt is egyre többen választanak biciklit a mindennapok közlekedési eszközeként, és hajlandóak akár többet is fizetni egy minőségi darabért. „A 3 milliós gyártási számra azért is vagyunk büszkék, mert azt jelzi, hogy vásárlóink nem csak a márkáinkat, de a kerékpárjaink minőségét is értékelik.” – emelte ki. A pandémia pedig tovább növelte a fogyasztók és kormányok érdeklődését az Európán átívelő kerékpározás iránt az egészséges, biztonságos és zöld mobilitás alternatívájaként. A legtöbb gyártó értékesítései növekedtek a tavalyi évhez viszonyítva. „Az elektromos kerékpárok népszerűségének erősödését jól mutatja az is, hogy cégcsoport szinten a hagyományos kerékpárok eladásának értéke ma már csak a nettó forgalom 16 százalékát teszi ki.” „A tószegi a vállalatcsoportunk négy legfontosabb összeszerelő bázisának egyike, amelynek a jövőben is vezető szerepet szánunk. A nemzetközi trendeknek megfelelően, így néhány éven belül kizárólag e-kerékpárokat szeretnék készíteni Magyarországon” – tért át a cégcsoport Accell Hunlanddal kapcsolatos távlati terveire az anyacég ellátási lánc vezetője.

„A világ egyik legjelentősebb gazdaságának képviselőjeként és a második legjelentősebb kerékpárgyártójaként úgy gondolom, hogy az Accell Groupnak nagy szerepe van abban, hogy Hollandia a 2019-es évre Magyarország 7. legnagyobb külkereskedelmi partnerévé vált és 4,27 százalékos a részaránya a teljes magyar külkereskedelmi termékforgalomban” – emelte ki a vállalatcsoport magyar-holland gazdasági kapcsolatokban betöltött szerepét René van Hell, a Holland Királyság magyarországi nagykövete az eseményen. Mindemellett örömét fejezte ki, hogy szorosan együttműködnek Révész Máriusszal és a magyar kormánnyal abban, hogy fejlesszék a hazai kerékpáros kultúrát. Beszédében kitért egy közösen tervezett webináriumra, amelyet Magyarország önkormányzatainak képviselői számára szerveznek. „Az eseményen a résztvevők megismerkedhetnek olyan technológiákkal, amelyek hozzájárulhatnak a kerékpáros kultúra fejlesztéséhez”. Véleménye szerint „a kerékpározás összecseng Hollandia és Magyarország klímaváltozás elleni törekvéseivel”. Mint mondta, a körforgásos gazdaság népszerűsítése és fellendítése, ezen belül a fenntarthatóbb és zöldebb logisztika érdekében szorosan együttműködnek a magyar kormánnyal, vállalatokkal és tudományos intézetekkel.

Minden 100-adik Magyarországon eladott kerékpár elektromos

„Magyarországon hozzávetőlegesen 3500 elektromos kerékpárt értékesítettek és több mint 350 ezer e-bike készült tavaly. Ez azt jelenti, hogy minden Magyarországon eladott kerékpárra 100 elektromos modell jut. Ez a szám legnagyobb részben az Accell Hunlandnak köszönhető, hiszen a vállalat 270 ezer elektromos rásegítésű kerékpárt gyártott 2019-ben” – méltatta a tószegi üzem eredményeit Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a cég virtuális sajtótájékoztatóján. „Európában jelenleg kerékpáros forradalom zajlik. 7 évvel ezelőtt Németországban négyezer elektromos kerékpárt adtak el, a tavalyi esztendőben ez a szám 1,2 millióra növekedett. Magyarországon is szeretnénk felszállni erre a vonatra. Nyugat-Európa más országaihoz hasonlóan hazánkban is meghirdettük az e-kerékpár vásárlási programot, 1 milliárd forintot biztosítottunk uniós forrásból erre a célra. Illetve a következő időszakban a céges, akár elektromos kerékpárflották támogatása terén szeretnénk még előre lépni, megfelelő adószabályokkal ösztönözve a vásárlást. Bízom abban, hogy ez hozzá fog járulni az elektromos kerékpárok térnyeréséhez Magyarországon is” – fejtette ki távlati terveit a kormánybiztos.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...