- Hirdetés -

Erősödtek a diszkontok

|

- Hirdetés -

A háztartások ritkábban vásároltak nagyobb összegben napi fogyasztási cikket 2017. január-június között – derül ki a GfK tanulmányából. Az év első felében újra a diszkontok teljesítménye bizonyult a legjobbnak; a vásárlói magatartás pedig tovább ésszerűsödött.

2016-ban a korábbi éveknél visszafogottabb GDP-bővülés, növekedésnek induló infláció, és számottevő keresetnövekedés mellett a háztartások fogyasztása a korábbi éveknél nagyobb mértékben növekedett. 2017-re az EU-támogatások fokozódásával, a beruházások bővülésével és a fogyasztás további fellendülésével számolhatunk.

A GfK rendszeres, a hazai kiskereskedelmi folyamatokat félévente feltérképező Kereskedelmi Analízisek tanulmánya szerint a magyar háztartások napi fogyasztási cikkekre fordított költése 2017 első félévében stagnált az azt megelőző év azonos időszakához képest. Bár az idei első hat hónapban a vásárlási gyakoriság visszaesett, ennek hatását ellensúlyozta a közel azonos arányban növekvő átlagos kosárméret – azaz ritkábban, de alkalmanként többet költöttek a vásárlók napi fogyasztási cikkekre 2017. január-június időszakban.

Leszögezhetjük, hogy a modern kereskedelem továbbra is domináns lesz a napi fogyasztási cikkek forgalmában, hiszen az előállított termékek globálisan 62 százaléka – Amerikában és Európában 80 százalék fölötti aránya – e csatornákban kerül a fogyasztókhoz. A forgalom bővülését tekintve a legdinamikusabban az online és a diszkont csatorna fejlődik világszerte: esetükben 2016-ról 2021-re 18,2 és 5,1 százalékos éves átlagos növekedéssel számolhatunk a Planet Retail adatai szerint.

Az idei első félévben Magyarországon is folytatódott a diszkont csatorna diadalmenete. Azon túl, hogy a folyamatos bővülést mutató csatorna piaci részarányának növekedési üteme tovább fokozódott, 2017 első félévében a diszkont rendelkezett a kereskedelmi csatornák közül a legnagyobb vásárlói hatókörrel és az átlagos kosárméretet tekintve is csak a hipermarket előzte meg a sorban. Az árukészletében nagy arányban kereskedelmi márkákat tartó diszkont csatorna nem csupán a leglátogatottabb volt 2017 első felében, de a csatornához tartozó háromból két lánc forgalmának az átlagosnál nagyobb részét adták a magas jövedelmű háztartások.

A tanulmány megállapítja továbbá, hogy a vásárlói magatartást az idei első félévben is áthatották az ésszerűsítési, racionalizálási törekvések. Ennek megfelelően a keresletnek köszönhetően tovább erősödtek a kereskedelmi márkák úgy a diszkontok, mint a drogériák és a szupermarketek esetében, valamint újra nőtt a kártyás vásárlások aránya. Egyértelműen nagyobb bizalom látszik az online rendelési lehetőség iránt is, aminek eredményeképpen az online forgalom struktúrája immár megközelíteni látszik a teljes FMCG-forgalom szerkezetét. Bár a mobil eszközök használata rohamosan terjedt az utóbbi években, bizonyos interneten végzett tevékenységek inkább kötődnek a fix eszközökhöz továbbra is. Ilyen az online vásárlás, de a vásárlás előtti online tájékozódás is.

„A vásárlás élménye, a gyorsaság, a kényelem egyre fontosabb elvárások a fogyasztók részéről. A digitalizáció, a digitális fogyasztói szegmens tovább fokozza ezeket az elvárásokat. A kereskedők számára a megváltozott fogyasztói igényeknek való megfelelés miatt különösen fontos, hogy ott legyenek, ahol a vásárlóik vannak – már a vásárlás gondolatának felbukkanása pillanatában” – jelzi Csillag-Vella Rita, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója. „Ehhez a legjobb, ha a kereskedő, még az online üzletágat nem üzemeltető piaci szereplők is, jelen vannak az online térben. Jó, ha átgondolt keresési stratégiát állítanak fel és ajánlataikat mobil eszközökre, így okostelefonra optimalizált, felhasználóbarát felületen teszik a vásárlók számára elérhetővé” – egészíti ki a szakember a potenciális siker tényezőinek listáját.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tovább erősíti télisport-kínálatát a Discovery Sports

A Discovery Sports ötven országra kötött hosszú távú megállapodást a Nemzetközi Síszövetség eseményeinek közvetítésére. A sportág rajongói élő és on-demand közvetítéseken keresztül láthatják a sí világkupákat, az alpesi és északi sívilágbajnokságokat, illetve snowboard, freestyle...

Idén többet költöttünk okosmobilokra

Augusztus-szeptember időszakban az okostelefonokra költött összeg megduplázódott a tavalyi év azonos időszakához képest – számol be a MediaMarkt műszaki áruházlánc – a vásárlási láz október elejére sem csillapodott. Úgy látszik, egy-egy kiszemelt telefon már...

Egyre egészségesebbek a Lidl saját márkás termékei

A Lidl Magyarország felelős vállalatként a magyar vásárlók egészséges táplálkozásának támogatása céljából három évvel ezelőtt indította el só- és cukoroptimalizálási programját, mely során célul tűzte ki, hogy saját márkás termékeiben 2025-ig átlagosan 20 százalékkal...

Már okosmobillal tervezik a divatmárkák árucikkeit

A technológia fejlődése az élet minden területére, így a kreatív iparágakra és a divatra is hatással van. A tű és a szövőszék feltalálásától hosszú út vezetett a 3D nyomtatással alkotott kreációkig, a jelentős fejlesztések...

Elindult a V4 Startup Force őszi szemesztere

A Design Terminal startup ösztöndíjprogramjának aktuális szemeszterében négy csapatnak van lehetősége nagyvállalatokkal üzleti kapcsolatot építeni, ezáltal pedig a visegrádi országok felé terjeszkedni vállalkozásukkal. A virtuális valóság segíthet a stroke-on átesett emberek rehabilitációjában. Otthon és...

Usain Bolttal kampányol az Epson

Az Epson bejelentette, hogy partnerséget kötött Usain Bolttal, a világ leggyorsabb emberével. A nyolcszoros olimpiai aranyérmes, és minden idők legnagyobb sprinterének tartott Usain lesz az arca az Epson patronmentes EcoTank nyomtatóit népszerűsítő, nagyszabású kampányának,...

A sport podcastok hozzák a legtöbb hirdetést

Egyre népszerűbbek világszerte és itthon is a podcastok és ennek megfelelően a hirdetők is kezdik felfedezni maguknak ezt a csatornát. Az Omny Studio most közzétett elemzése szerint a programozott hirdetésekből a sport témájú podcastok...

Genfben lesz az HBO új magyar sorozatának premierje

A november 5-14. között megrendezendő A-kategóriás Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz november 7-én az HBO A besúgó című új sorozatának a világpremierje. A nyolc részes sorozat története 1985-ben játszódik és a politikai változások küszöbén álló...

Tovább fejlesztik a Coca-Cola innovatív papírpalackját

A The Coca-Cola Company a dán Paper Bottle Company (Paboco) startuppal összefogva alkotta meg az üdítőitalok egészen újszerű csomagolását; a papírpalack prototípusát. Az első nagyobb mennyiségben legyártott kísérleti csomagolást a hazai fogyasztók próbálhatták ki...

A nők állnak a fenntarthatósági forradalom élén

Tudjuk, hogy szükséges, látjuk, hogy megéri, mégis hosszú út áll még előttünk, amíg a fenntartható fejlődési gyakorlatok a mindennapjaink részévé válnak – derül ki a fenntarthatóságot környezeti, társadalmi és gazdasági összefüggéseiben vizsgáló „Bayer Barometer”...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A BMW-vel zöldül a Coldplay világkörüli turnéja

A BMW és a Coldplay együttműködése új szintre lép: miután a BMW iX és a BMW i4 az együttes vadonatúj, Higher Power című slágerének ütemére ünnepelte világpremierjét, majd a Müncheni Nemzetközi Autószalonon a Coldplay...

Tovább erősíti télisport-kínálatát a Discovery Sports

A Discovery Sports ötven országra kötött hosszú távú megállapodást a Nemzetközi Síszövetség eseményeinek közvetítésére. A sportág rajongói élő és on-demand közvetítéseken keresztül láthatják a sí világkupákat, az alpesi és északi sívilágbajnokságokat, illetve snowboard, freestyle...

Idén többet költöttünk okosmobilokra

Augusztus-szeptember időszakban az okostelefonokra költött összeg megduplázódott a tavalyi év azonos időszakához képest – számol be a MediaMarkt műszaki áruházlánc – a vásárlási láz október elejére sem csillapodott. Úgy látszik, egy-egy kiszemelt telefon már...

Egyre egészségesebbek a Lidl saját márkás termékei

A Lidl Magyarország felelős vállalatként a magyar vásárlók egészséges táplálkozásának támogatása céljából három évvel ezelőtt indította el só- és cukoroptimalizálási programját, mely során célul tűzte ki, hogy saját márkás termékeiben 2025-ig átlagosan 20 százalékkal...

Már okosmobillal tervezik a divatmárkák árucikkeit

A technológia fejlődése az élet minden területére, így a kreatív iparágakra és a divatra is hatással van. A tű és a szövőszék feltalálásától hosszú út vezetett a 3D nyomtatással alkotott kreációkig, a jelentős fejlesztések...
- Hirdetés -

CMO

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...

Készen állás és újratervezés

Nagy Zoltán Péter OTP Bank, marketing- és kommunikációs igazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Arra, hogy a marketing- és kommunikációs csapat, beleértve a lead ügynökségünket is, sikerrel tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. - Van...

A releváns megoldásokban hiszek

Liptay GabriellaKPMG, marketing- és kommunikációs igazgató- Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és...

Szeretnénk emlékezetes és jó kampányokat

Mérő Adám Coca-Cola, consumer & shopper connection director - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Mind szervezetileg, mind szakmailag, mind személyesen „megerősödve” kerültünk ki a pandémiás helyzetből. Büszke vagyok arra, hogy az európai régió egészére...

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...
- Hirdetés -

SzuperZöld

DATA