- Hirdetés -

Ettől félnek a pénzügyi vállalatok

|

- Hirdetés -

A nemzetközi bankok, biztosítók és befektetéskezelők nagy többsége növelni kívánja a FinTech cégekkel fennálló együttműködéseit az elkövetkező 3-5 évben, és 20%-os átlagos befektetési megtérülésre számít az innovációs projekteknél. A PwC Redrawing the lines: FinTech’s growing influence on Financial Services című tanulmánya a FinTech cégeknek a pénzügyi szolgáltatásokra gyakorolt növekvő hatását vizsgálja.

 

A világszerte több mint 1300 interjúalany válaszain alapuló felmérés egyértelműen mutatja, hogy a pénzügyi szektor birkózik az innovációval. Az ilyen együttműködések egyik motiváló tényezője, hogy a szektoron belüli szereplők egyre jobban félnek attól, hogy bevételkiesést szenvednek el az önálló FinTech-cégek miatt; ezekre a válaszadó pénzügyi szolgáltatók 88%-a valódi fenyegetésként tekint (2016-ban még 83% volt ez az arány). Átlagosan bevételeik akár 24%-a is kockán foroghat a megkérdezettek véleménye szerint.

 

A hazai eredmények is azt mutatják, hogy a bankok elsősorban fenyegetésként élik meg a Fintech cégek térnyerését, azonban egyre több az együttműködésre nyitott pénzintézet, akik a Fintech-ekkel együttműködve, azok dinamikusságából tanulva igyekeznek jobb szolgáltatásokat nyújtani az ügyfeleik számára. A megkérdezettek 72%-a a lakossági bankolást tartja a hazai piacon leginkább Fintech-ek által érintett területnek.

 

Mindezek eredményeként kölcsönös megértés van kialakulóban a két fél között: a FinTech startup cégeknek a tőkéhez és az ügyfelekhez való hozzáférésre van szükségük, amelyet a jelenlegi szolgáltatók képesek biztosítani, a nagy pénzügyi vállalatok pedig kezdik megérteni, hogyan segíthetnek nekik a FinTech cégek abban, hogy végre leküzdjék a korábbról eredő technológiai és ügyfélkommunikációs problémáikat.

 

„A FinTech cégekkel való együttműködés – és tágabb értelemben az innováció – nem arról szól, hogy csatlakozzunk a legújabb divatirányzathoz, hanem arról, hogy találjuk meg a legjobb, leghatékonyabb módszert üzleti stratégiánk megvalósítására, és végső soron ügyfeleink jobb kiszolgálására” – mondta Osztovits Ádám, a PwC Magyarország üzleti tanácsadás üzletágának vezető partnere.

 

„A pénzintézetek és az innovátorok közti együttműködés egyre szorosabbá válásával a fogyasztók is kezdik majd megtapasztalni az ebből fakadó előnyöket. Azok a költségek és frusztrációk, amelyekkel az ügyfelek a bankjukkal, biztosítójukkal vagy alapkezelőjükkel való kapcsolattartás során gyakran találkoznak, remélhetőleg csökkenni fognak, amint érezni kezdik az előnyeit annak, hogy a korszerű és hatékony vállalatok az ő igényeikhez jobban igazodó, ügyfélorientált termékeket kínálnak” – tette hozzá Osztovits Ádám.

 

 

Fenyegetésből lehetőség

 

A jelentés rámutat, hogy a FinTech cégekkel való együttműködés kulcsszerephez tölt majd be a vállalatok kutatás-fejlesztési tevékenységének kiszervezésében, illetve abban, hogy stratégiájukat megvalósítsák, és ez az együttműködés végső soron lehetővé teszi, hogy a cégek sokkal gyorsabban kínálhassanak új termékeket ügyfeleiknek.

 

„A mobil pénzügyi szolgáltatások egyfajta kaput jelentenek, amelyen keresztül elérhetők azok a fogyasztók, akik korábban nem rendelkeztek banki kapcsolatokkal. Előrejelzésünk szerint az, hogy a mobiltechnológia új ügyfeleknek biztosít hozzáférést a pénzügyi szolgáltatásokhoz, 3 ezer milliárd dollár értékű piacot nyithat meg a pénzforgalmi szolgáltató szektor számára” – emelte ki Kerekes Antal, a PwC Magyarország technológiai tanácsadásért felelős cégtársa.

 

A PwC DeNovo platformjától származó adatok szerint a mesterséges intelligencia pénzügyi szolgáltatásoknál történő alkalmazásával foglalkozó startup-cégek komoly finanszírozásban részesülnek, az elmúlt két évben átlagosan évi 1 milliárd dollár értékű támogatást kaptak. Az elemzés szerint a mesterséges intelligenciát, valamint annak alapját képező adatokat és analitikai eszközöket bankok, alapkezelők és biztosítók használják majd arra, hogy a napi kapcsolattartás révén segítséget nyújtsanak ügyfeleiknek a számukra legmegfelelőbb pénzügyi döntések meghozatalában.

 

 

Színre lép a blockchain-technológia

  • A nemzetközi pénzügyi szolgáltatók több mint háromnegyede (77%) tervezi, hogy 2020-ig bevezeti a blockchain-technológiát éles üzemi rendszereiben.

  • A blockchain-technológiával foglalkozó cégek finanszírozása 2016-ban 79%-kal nőtt az előző évihez képest, globális értéke elérte a 450 millió dollárt.

  • A nemzetközi pénzintézetek közel negyede (24%) állítja, hogy „rendkívül” vagy „nagyon” jól ismerik a blockchain-technológiát.

 

A felmérés rámutat: a blockchain-technológia várhatóan egyre gyakrabban fordul majd elő a gyakorlatban. Mivel jelentős megtakarításokat tehet lehetővé a back-office költségeknél, valamint az átláthatóság szempontjából is nagy előnyökkel járhat, a blockchain-technológia várhatóan egyre több befektetést vonz majd, ahogy a pénzügyi vállalatok felismerik, mennyire és miben képes biztosítani jövőbeni növekedésüket.

 

A felmérés válaszadói szerint a blockchain legvalószínűbb alkalmazási területei a pénzforgalmi és pénzátutalási szolgáltatások, valamint a digitális személyazonosság-kezelés. A blockchain alkalmazási területeivel kapcsolatos vélemények országonként változnak, gyakran attól függően, mennyire fejlett a technológia az adott területen. Az Egyesült Államokból származó válaszadók a pénzátutalási infrastruktúrát jelölik meg a legvalószínűbb üzleti alkalmazási területként, ami feltehetően annak köszönhető, hogy Amerikában már meglehetősen magas szintet értek el a blockchain-beruházások.

 

„A pénzügyi szolgáltató szektor mostanra teljesen elfogadta a FinTech-et mint a változás és az innováció mozgatóját. Mindez a tevékenységek széles körét öleli fel a FinTech startup cégekkel való együttműködéstől, a házon belüli inkubátorcégek finanszírozásán és az új megoldások hadrendbe állításán keresztül az olyan alkalmazási területek kipróbálásig, mint a blockchain. Az, hogy a cégek tartósan az innovációra koncentrálnak, csak jót tehet a vállalatoknak és ügyfeleiknek egyaránt, és igen nagy szükség is van rá” – hangsúlyozta Kerekes Antal.

 

„Kevés az egyik napról a másikra megvalósuló sikertörténet, és – nem meglepő módon – legalább akkora részét teszi ki a kemény munka, mint amekkorát egy jó ötlet. Az új ötletek kiérleléséhez idő szükséges és olyan lehetőségek, mint a hazai és nemzetközi akcelerátorok, ahol akár banki környezetben ki lehet dolgozni ezeket az ötleteket és össze lehet csiszolni a startup kultúrát a nagyvállalati partnerek és bankok működésével.

 

A FinTech elfogadása legalább annyira szól a különféle munkamódszerekről és problémamegoldásról, mint az új technológiák hadrendbe állításáról” – mondta Nagy Ádám Gusztáv a PwC Magyarország technológiai tanácsadási szakértője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...

Exkluzív premierekkel zárja az évet az HBO Max

Közeledik az év vége, így decemberre is tartogat néhány nagyszerű tartalmat az HBO Max. Több magyar film, köztük exkluzív premierek (Utolsó esély, Café Marylin), blockbuster franchise (Pókember), karácsonyi filmek és animációk (Mariah Carrey All...

A Sztárbox és a Reggeli miatt is eljárás indult

A „Sztárbox” és a „Reggeli” című műsorszámok egy-egy epizódja miatt is eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület több, külföldi hatóság alá tartozó műsorszám helytelen...

Hatályos: jövőre sem kell reklámadót fizetni

A november 30-i Magyar Közlönyben megjelent az adótörvények módosításáról szóló törvény Novák Katalin köztársasági elnök aláírásával, így jogerőre emelkedett a jogszabály, amely alapján a reklámadó mértéke 2024. december 31-ig továbbra is az adóalap 0...

Átlépte a másfél milliárdos határt az 5G

Az év végére 5-ből 1 mobilelőfizetés már az 5G technológiát használja majd a világban, vagyis a számos piacon továbbra is érezhető gazdasági és geopolitikai nehézségek ellenére töretlenül terjed a legújabb hálózati generáció – derül...

Tovább kalandozik Thuróczy Szabolcs és a SsangYong

A legszigorúbb apósjelölt szívét is meglágyítja a SsangYong Torres – legalábbis a friss kampányfilmek szerint. A dél-koreai SUV specialista legújabb modelljének bevezetőkampányáért a Mediator felelt.A dél-koreai SUV specialista új kalandokat és a hétköznapokból való...

Egyre jobban figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalatok

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Egyre jobban figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalatok

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....