- Hirdetés -

Ezek most a reklámpiac legnagyobb kihívásai

|

- Hirdetés -

Médiaügynökségi és reklámértékesítési szakembereket kérdeztünk meg arról, hogy jelenleg a saját területükön mi jelenti számukra a legnagyobb kihívást. Legtöbben ennek kapcsán a szakember-utánpótlást, a digitalizációval kapcsolatos feladatokat és a televíziós reklámidők telítettségét említették.

 

Mező László, Mediacom Magyarország, ügyvezető igazgató

Mező László Mediacom

Jelenleg számunkra a legnagyobb kihívás, hogy a regionálisan/globálisan is gyorsan centralizálódó ügyfélpiacon bent maradjunk a szolgáltatói körben, a helyi erősségeket kihasználva. A Mediacom például nyújt adminisztrációs, digitális és kutatási szolgáltatásokat más Mediacom irodáknak is Európában. A HR kihívásokra csoportszinten próbálunk válaszokat adni, így például a GroupM Akadémia egy ilyen sikersztori, de nagy energiákat fektetünk az automatizálásba is. Az M-Digital, ami a teljes digitális tevékenységünk automatizálását célozza, éppen most nyerte el a legmagasabb fokozatú állami szabadalmat.

Mindezek mellett folyamatosan bővítenünk kell az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások körét, különösen a márkapozicionálás, vagy service design vonalon. Így aztán nem unatkozunk.

 

Faludi Péter, Havas Media Hungary, ügyvezető igazgató

Faludi Péter Havas Media

Egyértelműen a new business tevékenység a legnagyobb fókusz, ennek tükrében alakítottuk át idén a struktúránkat, amely az ősz folyamán lesz végleges. A folyamatos szakemberhiány pedig évek óta iparági probléma, ez idén is komoly kihívás elé állított minket, ezért is visszük tovább, és fejlesztjük a belső HR programunkat. Ennek az eredménye, hogy idén minimális a fluktuáció, és több régi kollégánk is visszatért hozzánk.

 

Gulyás János, Wavemaker Hungary, ügyvezető igazgató

Azt hiszem, ez nem csak nálunk és nem csak a mi iparágunkban igaz, de talán a HR kérdések a legfeszítőbbek. Megtalálni, megtartani, motiválni – mindenféle okokból egyre nagyobb figyelmet követel ez a terület. A Wavemakerben reményeim szerint jó úton járunk a 21. századi kommunikációs ügynökség összerakásában, de az biztos, hogy nem biliárdasztal simaságú ez az út, hogy ismét egy British understatement-tel éljek. Ez is okoz néhány álmatlan éjszakát és meg több pörgős nappalt.

 

Szabó Edina, OMG Hungary, ügyvezető igazgató

A piaci költésnövekedés hatására megnövekedett tévéreklám iránti kereslet, és a szinte maximumon lévő reklámidő együttesen kihívások elé állítják a piaci szereplőket a televíziós kampányok teljesítése kapcsán. Ennek napi menedzselése komoly feladat a kollégák számára.

Másrészről a folyamatos, digitális szakmai fejlődés biztosítása áll az ügynökségünknél a középpontban, annak érdekében, hogy hosszú távon is biztosítsuk az ügyfeleink számára az adatalapú, innovatív és hatékony megoldásokat a kampányokban.

 

Hidvégi Krisztina, New Land Media, médiaigazgató

Hidvégi Krisztina New Land Media

A hirdetési piacon az online hirdetések tervezésére és utólagos vagy kampány közbeni mérésére számos eszköz, szoftver áll rendelkezésre, így pontosan célzott hirdetések futtathatóak. Például az már alap, hogy egy webshop össze van kötve Adwords fiókkal, így már rögtön látszik, hogy mennyi értékesítés jött milyen ráfordításból, így a hirdetések hatékonysága folyamatosan javítható.

Vannak azonban olyan esetek és szektorok, amikor az értékesítési célok gyors és pontos lekövetése nehéz. Fontos lenne a folyamatos adatcsere a hirdetések, az értékesítési maximum, valamint az adott értékesítési állapot között. Azonban egy értékesítési igény felmerülése egy teljesen külön rendszerből szűrhető le adott esetben, például hogyan áll az eladott jegyek aránya, vagy a szállodai szobák foglaltsága.

Ilyen értékesítési állapotból a hirdető hirdetési igényt, briefet tud megfogalmazni az ügynökségnek, aki pedig egy teljesen külön rendszerben igyekszik az éppen megfelelő demográfiai adatokkal, érdeklődési kategóriákkal bíró egyéneket megcélozni. A kettő közt egyfelől jól látható az időbeli eltérés, másfelől a nem teljesen átfedő célcsoporthalmaz is. A rendszer ezáltal lassú és meddőszórással bíró hirdetési eredményeket is ad, sok múlik a hirdető és az ügynökség gyors és rugalmas együttműködésén is.

Vannak olyan szektorok, ahol mi is dolgozunk olyan rendszer kialakításán, ahol ezen adatok egy rendszerből egy real time, összefésülhető, gyors és adott esetben automatikus, emberi beavatkozást is minimálisra csökkentő hirdetéskezelést tesz lehetővé.

 

Kosaras Klaudia, Atmedia, kereskedelmi igazgató

Mi már gőzerővel dolgozunk a 2020-as sales stratégiánkon, és hasonlóan az előző évhez, most is nagy kihívást jelent majd a piaci szereplőkkel elfogadtatnunk az árkorrekció szükségességét.

Egy ideje már beszélünk különböző fórumokon arról, hogy a televízió iránt megnövekedett kereslet nem áll összhangban a nézettségek változásával, így az igények kiszolgálása kihívást jelent a sales house-ok számára. Fontos tehát, hogy inflációkövetés alakuljon ki az árakban, és könnyítsük a kereslet kiszolgálását.

Emellett, multimédiás sales house-ként további feladatunk az online és a rádiós felületeink, valamint a televízió közötti szinergiák még hatékonyabb kiaknázása.

 

Dudás Gergely, R-Time, ügyvezető igazgató, RTL Magyarország, kereskedelmi igazgató

Dudás Gergely RTL Rtime

Mint Total Video sales house a legizgalmasabb feladat a televízió és a BVoD (Broadcaster Video on Demand, mint az RTLMost) közötti összehangolt gondolkodás erősítése a hirdetőknél és ügynökségeknél. Ennek vannak már úttörői, akik például az RTL Most platformot elkezdték egy prémium televíziós felületként kezelni, amivel addicionális elérést biztosítanak a lineáris tévékampányaikhoz. Az ilyen piacformáló megoldások segítenek átalakítani és átjárhatóvá tenni a sok esetben berögzült panelekben való gondolkodást.

A médiaügynökségi és reklámértékesítési szakembereket megkérdeztünk arról is, hogy idén mennyire lesz erős az év végi időszak a hirdetési piacon. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy valóban csökken-e a reklámköltések év közbeni megoszlásának szezonalitása.

Az erre adott válaszaikból készített összeállítást a Marketing & Média héten megjelenő legfrissebb lapszámában olvashatják.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Még mindig sötéten látják a jövőt a vállalkozások

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban...

Új innovációk a klímavédelem érdekében

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett...

Új ízzel várja a nyarat a Dreher

Már kapható a boltokban az alkoholmentes Dreher 24 legújabb, frissítő málna ízű variánsa. A termék nem csak ízesítésében új, de a portfólió többi termékével összevetve alacsony a kalóriatartalma. Az alkoholmentes sörök, legyen szó akár...

Megvan a legjobb zöld családi autó

Az Év Magyar Autója verseny ünnepélyes díjátadójára a Budapest Automotive Summit rendezvényen került sor 2024. április 11-én, melyen az MG két elektromos modellje is kategóriagyőztesként végzett. Az évenkénti megmérettetésre 21 márka összesen 39 autót...
Házasság első látásra

Atombombája van a TV2-nek

Jó nézettséggel kezdett a Házasság első látásra és azóta hétről hétre tovább erősödött. A TV2 házasságos műsora masszív, rég nem látott előnnyel végzett a heti műsoros toplista élén. Az RTL a múlt hét kapcsán...

Új közvetlen járat indul Budapestről

Június 27-től a China Southern Airlines heti négyszer közlekedő járatot indít Kantonba, ezzel idén nyártól már heti 17 járat érhető el Kína és Budapest között. Az új járat amellett, hogy kiváló csatlakozást biztosít Délkelet-Ázsia...

Fontos ügyért küzdenek a budapesti plázában

Áprilisban a nőké a főszerep Budapest új kedvenc „nappalijában”, a Mammut I. Bevásárlóközpont 3. emeletén található Kollab by Mammut közösségi térben. A programsorozat nyitányaként HAPPY PERIODS címmel a szervező ARTEMIS női tech startup és...

Ismét csúcson a hazai lakáspiac

Tavaly október-decemberben történelmi csúcsra ért az új otthonok árszintjét jellemző index a KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint. Ugyanebben az időszakban a használt lakásoknál viszont árcsökkenést regisztrált a statisztika. Az ellentmondás ellenére az Eurostat adatai...

Érdekes dolgok derültek ki az emojikról

Szinte minden magyar internetező használ hangulatjeleket, mégis a háromnegyedüknél előfordult már, hogy nem ismerte egy-egy emoji jelentését - derült ki egy friss országos, reprezentatív kutatásból. A felmérés alapján a különböző generációk sokszor más jelentést...

Új szupermarketet nyitott a Spar

Mintegy 212 millió forintos beruházással új szupermarketet nyitott a SPAR Magyarország Békéscsabán, az Andrássy út 3-5. szám alatt, egy korábbi kereskedelmi létesítmény helyén. A vállalat a beruházás révén 17 új munkahelyet teremtett a békési...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hirdetési szolgáltatást indított a Wolt

A Wolt technológiai vállalat bejelentette saját hirdetési szolgáltatásának, a Wolt Adsnak az elindítását, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa. A sikeres béta-időszakot követően a vállalat most azt tervezi, hogy a hirdetési szolgáltatását kiterjeszti mind...

Még mindig sötéten látják a jövőt a vállalkozások

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban...

Új innovációk a klímavédelem érdekében

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett...

Új ízzel várja a nyarat a Dreher

Már kapható a boltokban az alkoholmentes Dreher 24 legújabb, frissítő málna ízű variánsa. A termék nem csak ízesítésében új, de a portfólió többi termékével összevetve alacsony a kalóriatartalma. Az alkoholmentes sörök, legyen szó akár...

Megvan a legjobb zöld családi autó

Az Év Magyar Autója verseny ünnepélyes díjátadójára a Budapest Automotive Summit rendezvényen került sor 2024. április 11-én, melyen az MG két elektromos modellje is kategóriagyőztesként végzett. Az évenkénti megmérettetésre 21 márka összesen 39 autót...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...