- Hirdetés -

Ezeket a könyveket vették a legtöbben

|

- Hirdetés -

Tavasszal a romantikus történeteket, a szépirodalmi alkotásokat, valamint a gyerek- és ifjúsági könyveket egyre több olvasó keresi, ez a tendencia pedig a nyár végéig fennáll. A Bookline áprilisi sikerlistája is ezt a képet mutatja, emellett az is látható, hogy az önismereti könyvek népszerűsége továbbra sem csökken, az elmúlt két-három évben folyamatos az érdeklődés a téma iránt. Áprilisban Náray Tamás, Borsa Brown, valamint Bartos Erika lett a három legnépszerűbb szerző a Bookline-nál.

Márciusban még a második helyen szerepelt, most viszont a lista élén található Náray Tamás legújabb történelmi regénye, a Barbara. A Barcelonában élő író, divattervező, festőművész nagy ívű családregényének kiindulópontja az 1920-ban kirobbanó lengyel-szovjet háború, a történeteben egy kislány felnövéstörténetén keresztül olvashatunk a végzetről, a háború kegyetlenségéről a túlélésről és a család fontosságáról. A lista második helyét, Borsa Brown, azaz Szabonya Erzsébet romantikus regénye, a Védelem szerezte meg. A szerző első írása 2013-ban jelent meg, azóta a hazai szórakoztató irodalomi szcéna egyik legnépszerűbb szerzője. Legújabb kötete is egy fordulatos, országokon átívelő romantikus történet, amely sok olvasót érdekelt áprilisban. A Bookline összesítésének harmadik helyén Bartos Erika A csigaház kincsei című mesekönyve áll, amely Bogyó és Babóca mindennapjait mutatja be úgy, hogy közben a gyerekek valamilyen kézműves feladatot kapnak. A tizenöt mese mellett, a kötet végén három kivágható játék is található.

A legnépszerűbb műfajok esetében az látható, hogy áprilisban a szórakoztató irodalmi alkotásokat keresték a legtöbben, tizennégy ilyen kötet szerepel a listán, viszont az elmúlt időszakban a szépirodalom is nagy népszerűségnek örvend, több hónapja az első vagy a második legnépszerűbb kategória, áprilisban tizenkettő szépirodalmi mű került a fel a listára. Önismereti írásokból nyolcat találunk a Bookline legnépszerűbb címei között, gyerekkönyvek közül hatot.

A szépirodalmi alkotások közül érdemes kiemelni Ljudmila Ulickaja Az Igazi nevem című kötetét, amely a híres orosz írónő személyes hangvégvételű, önéletrajzi írásait tartalmazza. A szerző nyolcvanadik születésnapjára készült alkotásban rövid költői szövegekben idézi fel élete néhány fontos szereplőjét, helyszínét, eseményét. A sajátos megfogalmazásmód ma már a szerző védjegye, nem meglepő, hogy a sikerlista nyolcadik helyét szerezte meg az Az Igazi nevem. A szépirodalmi felhozatalt erősíti még a tavaly Nobel-díjat nyert Annie Ernaux A hely / Egy asszony című kötete, valamint Karl Ove Knausgard Hajnalcsillag című írása is, valamint a népszerű humorista, Kormos Anett Ingyen Színház című alkotása. Utóbbi 2006-ban jelent meg, azonban az olvasók újra felfedezték a novelláskötetet, amelynek középpontjában nem a humor áll, hanem a szeretetinkkel közös kapcsolatunk, ezt ábrázolja művében Kormos Anett saját életéből vett példákkal.

Kormos Anett írása mellett több különleges kötetet is találni a Bookline sikerlistáján. Ilyen Dr. Benkovics Júlia Magunkról című munkája, a Harry Potter filmekkel világhírűvé vált Tom Felton és Alan Rickman önéletrajzi kötete, valamint Boldizsár Ildikó Hogyan segítsek én terajtad? című könyve is.

Dr. Benkovics Júlia nőgyógyász, szoptatási tanácsadó 2020-ban indította Magunkról című Instagram-oldalát, amelyet azóta több mint 38000-en követnek. Könyvének célja, hogy a kiskamasz korosztálytól egészen az érett nőkig információkkal lássa el az olvasókat és eloszlassa a női testtel kapcsolatos tévhiteket. A Harry Potter-filmek Draco Melfoyaként ismert Tom Felton Túl a varázslaton című önéletrajzi kötetében bevezeti az olvasót a filmsorozat kulisszái mögé, továbbá ír a hírnév előnyeiről és hátrányairól, valamint arról, hogyan boldogult felnőttként a forgatás befejezése után. Ezzel szemben a Piton professzor szerepét játszó Alan Rickman Őrülten, mélyen című írása huszonöt éven át saját és mások szórakoztatására vezetett naplójából szemezget. Boldizsár Ildikó "Hogyan segítsek én terajtad?" című írása a népszerű mesekutató, meseterapeuta egyik legátfogóbb munkája, amely mesékben fellelhető segítő kapcsolatokat mutatja be. A téma nemcsak a meseterápia iránt érdeklődő olvasók és szakemberek számára lehet érdekes, hanem a szülőknek és a mesekedvelőknek is.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...

Exkluzív premierekkel zárja az évet az HBO Max

Közeledik az év vége, így decemberre is tartogat néhány nagyszerű tartalmat az HBO Max. Több magyar film, köztük exkluzív premierek (Utolsó esély, Café Marylin), blockbuster franchise (Pókember), karácsonyi filmek és animációk (Mariah Carrey All...

A Sztárbox és a Reggeli miatt is eljárás indult

A „Sztárbox” és a „Reggeli” című műsorszámok egy-egy epizódja miatt is eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület több, külföldi hatóság alá tartozó műsorszám helytelen...

Hatályos: jövőre sem kell reklámadót fizetni

A november 30-i Magyar Közlönyben megjelent az adótörvények módosításáról szóló törvény Novák Katalin köztársasági elnök aláírásával, így jogerőre emelkedett a jogszabály, amely alapján a reklámadó mértéke 2024. december 31-ig továbbra is az adóalap 0...

Átlépte a másfél milliárdos határt az 5G

Az év végére 5-ből 1 mobilelőfizetés már az 5G technológiát használja majd a világban, vagyis a számos piacon továbbra is érezhető gazdasági és geopolitikai nehézségek ellenére töretlenül terjed a legújabb hálózati generáció – derül...

Tovább kalandozik Thuróczy Szabolcs és a SsangYong

A legszigorúbb apósjelölt szívét is meglágyítja a SsangYong Torres – legalábbis a friss kampányfilmek szerint. A dél-koreai SUV specialista legújabb modelljének bevezetőkampányáért a Mediator felelt.A dél-koreai SUV specialista új kalandokat és a hétköznapokból való...

Egyre jobban figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalatok

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a...

Az egészségüket féltik az európaiak

A megkérdezett európai válaszadók fele elégedetlen egészségi állapotával, és 91 százalékuk változtatni szeretne életmódjának legalább egy aspektusán – derült ki a Huawei megbízásából az Ipsos által nyolc európai országban készített, az egészségi állapotot és...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...

Exkluzív premierekkel zárja az évet az HBO Max

Közeledik az év vége, így decemberre is tartogat néhány nagyszerű tartalmat az HBO Max. Több magyar film, köztük exkluzív premierek (Utolsó esély, Café Marylin), blockbuster franchise (Pókember), karácsonyi filmek és animációk (Mariah Carrey All...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Egyre jobban figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalatok

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....