- Hirdetés -

Fékezett a Netflix

|

- Hirdetés -

Elmaradt a várttól a regisztrált új felhasználók száma a harmadik negyedévben a Netflix-nél, ugyanakkor üzletileg jól teljesített a streaming szolgáltató, bevétel több mint ötödével, míg adózott eredménye közel 19 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A harmadik negyedévben 2,2 millióval nőtt a streaming szolgáltatásra regisztráltak száma, ez alaposan elmarad az idei korábbi negyedévekben mérttől, illetve a tavalyi 6,8 milliós eredménytől, de még a Netflix saját, 2,5 milliós előrejelzésétől is. A társaság tájékoztatása szerint a július-szeptemberi időszak visszafogott teljesítményében meghatározó szerepet játszott, hogy az első két negyedévben nagyon sokan próbálták ki a szolgáltatást – különösen a második negyedév volt kiugró, több mint tízmillióval nőtt az előfizetői tábor -, viszont ebben a koronavírus-járvány miatt előrehozott döntések is voltak, így várható volt, hogy csökken a fejlődés üteme.

Az első 9 hónapot vizsgálva azonban még így is jól áll 2019-hez képest a Netflix, míg tavaly január-szeptember között 27,8 millióval nőtt a felhasználók száma, addig idén ugyanebben az időszakban 28,1 millióval. A cég streaming szolgáltatását világszerte már 195 millióan használták szeptember végén, ami az egy évvel korábbihoz képest 23,3 százalékos növekedést jelent. A társaságnál azzal számolnak, hogy az év vége ismét erős lesz, hatmillióval nőhet az ügyfélbázis, ami egyben azt is jelentené, hogy átlépnék a 200 milliós határt.

A Netflix forgalma továbbra is dinamikusan nő, igaz érezhető, hogy egyre nehezebb tartani ezt a tempót. A harmadik negyedévet 6,44 milliárd dolláros forgalommal zárta a vállalat, ami 22,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Ugyanakkor 2019 harmadik negyedéve még 30 százalék fölötti bővülést hozott éves összevetésben. A vállalat adózott eredménye 790 millió dollár volt, ami közel 19 százalékos növekedést jelent 2019 harmadik negyedévéhez képest.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Itthon is elérhetőek az Amazon képzései

Magyarországon elsőként szerzett hivatalos Amazon Web Services Training Partner címet a Training360. Az oktatócégnél így mostantól elérhetőek az Amazon Web Services felhő-alapú szolgáltatásaihoz kapcsolódó tréningjei, valamint a nemzetközi AWS vizsgák is megszerezhetőek. Az Amazon Web...

Így állnak a szülők a videójátékozáshoz

A magyar szülők fele semlegesen áll a videójátékozáshoz, lát benne jót és rosszat is, kétharmaduk szerint pedig a videójátékozásban gondtalanul el lehet merülni. A gyermekük játékfüggőségétől ugyan valamelyest tartanak, ugyanakkor jó lehetőséget látnak benne...

Schwarzeneggerrel jön a Szuperhősképző

Magyarországon a Minimax mutatja be elsőként Arnold Schwarzenegger első animációs sorozatát, amelyben róla mintázták a főhős figuráját, míg a gyártók Schwarzenegger és Stan Lee produkciós cégei. A 26 részes sorozat címe: „Stan Lee...

Pályázatot hirdettek az e-kereskedelem kutatására

A magyar digitális kereskedelem helyzetét felmérő és bemutató kutatás lefolytatására írt ki pályázatot a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ), amelyre piackutató cégek jelentkezését várják. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon a digitális kereskedelem helyzetéről,...

Válságállónak bizonyultak az óriásvállalatok

Bár Közép- és Kelet-Európa 500 (CEE Top 500) legnagyobb vállalatának árbevétele 2020-ban - az előző évhez képest 3,3 százalékkal 667 milliárd euróra csökkent, az érintett cégek jól alkalmazkodtak a járványhelyzethez. Az összesített forgalom...

Ezek lehetnek az idei karácsony slágerei

Előzetes becslések szerint idén is rendkívül magas, 20 százalék körüli lesz az e-kereskedelem bővülése, a statisztikák viszont azt mutatják, hogy jelentős változás állt be a legkeresettebb termékkategóriákat illetően az ünnepek előtt. A Webshippy által...

Nem kapkodnak a fogyasztók az 5G-ért

A felhasználóknak egyelőre nem sürgős átállni az 5G-s technológiára – derül ki a Deloitte felméréséből. Egyfelől elégedettek aktuális szolgáltatójukkal, másfelől egyelőre várat magára az 5G legizgalmasabb aspektusai és az ezek által tökéletesedő alkalmazási lehetőségek...

Kiderült, melyek a legnépszerűbb reklámok

Míg globális szinten a valós élethelyzeteket bemutató és egészség témájú reklámok, addig a magyar fogyasztók körében a humoros reklámok a legnépszerűbbek, mely egyébként megfelel a kelet- és közép-európai régióban mért átlagnak – derül ki...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...
Fischer Gábor TV2

Több saját gyártású tartalom kábelen

Jelenleg is látható hétköznap esténként a Mintaapák, dolgozunk a Doktor Balaton folytatásán, a Pepe című új sorozatunk forgatását pedig néhány hete fejeztük be – mutatja be Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója, hogy jó...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Nagyon pörögnek a panellakások az ingatlanpiacon

A KSH legfrissebb statisztikái alapján 2020-ban a használt lakóingatlanok közül a panellakások forgalma csökkent a legkisebb mértékben. Az árakat tekintve, míg a tavalyi első három negyedévben alig 4 százalékos növekedés jellemezte a lakótelepi ingatlanokat,...

Itthon is elérhetőek az Amazon képzései

Magyarországon elsőként szerzett hivatalos Amazon Web Services Training Partner címet a Training360. Az oktatócégnél így mostantól elérhetőek az Amazon Web Services felhő-alapú szolgáltatásaihoz kapcsolódó tréningjei, valamint a nemzetközi AWS vizsgák is megszerezhetőek. Az Amazon Web...

Így állnak a szülők a videójátékozáshoz

A magyar szülők fele semlegesen áll a videójátékozáshoz, lát benne jót és rosszat is, kétharmaduk szerint pedig a videójátékozásban gondtalanul el lehet merülni. A gyermekük játékfüggőségétől ugyan valamelyest tartanak, ugyanakkor jó lehetőséget látnak benne...

Schwarzeneggerrel jön a Szuperhősképző

Magyarországon a Minimax mutatja be elsőként Arnold Schwarzenegger első animációs sorozatát, amelyben róla mintázták a főhős figuráját, míg a gyártók Schwarzenegger és Stan Lee produkciós cégei. A 26 részes sorozat címe: „Stan Lee...

Pályázatot hirdettek az e-kereskedelem kutatására

A magyar digitális kereskedelem helyzetét felmérő és bemutató kutatás lefolytatására írt ki pályázatot a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ), amelyre piackutató cégek jelentkezését várják. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon a digitális kereskedelem helyzetéről,...
- Hirdetés -

CMO

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásaival zöldít a Zewa

A Zewa csökkenti a csomagolásai szén-dioxid-lábnyomát amelyet úgy érnek el, hogy műanyag kiszereléseikben 33 százalékos fogyasztás utáni újrahasznosított (PCR) műanyagtartalmat vezetnek be. A Zewa számára kiemelt jelentőséggel bír a korlátozott erőforrások maximális kihasználása és...

Erdőtelepítési programot támogat az OMV

Az OMV Hungária Kft. az Országos Erdészeti Egyesülettel közös akciót indított: ennek keretében az áprilisi Föld napjától kezdődően olyan vouchereket lehet vásárolni a töltőállomásokon, amelyek 1-1 facsemete magyarországi elültetésének és későbbi ápolásának költségét fedezik....

Jövő héten jön a Planet Budapest

Egy tökéletes világban minden, ami egészséges, egyben fenntartható is – a valóságban ez azonban távolról sincs így. De vajon hogyan élhetünk egészséges életet úgy, hogy a fenntarthatóságról sem feledkezünk meg? Mit tehetünk, ennek érdekében...

DATA