- Hirdetés -

Felszínre hoznák a rejtett előítéleteket

|

- Hirdetés -

A 2024/25-ös tanévben az Egyenlítő Alapítvány az IBS-sel közösen érzékenyítő egyetemi kurzust indít. A kurzus létrejöttét a Coca-Cola támogatja.

Az érzékenyítő kurzus a pályakezdés előtt álló fiataloknak szól, hogy jövendő karrierjük során keressék a diverzifikált munkahelyi közeget, álljanak ki a sokszínűség mellett, felismerjék és meg tudják oldani azokat a munkahelyi helyzeteket, amelyek sértik a nemet, etnikumot, származást, kulturális-, vallási- különbözőséget vagy fogyatékosságot.

A tananyagot, az Egyenlítő Alapítvány szakértői állították össze az Alapítvány szakmai, kutatási anyagaira alapozva. Az Alapítvány az elmúlt három évben nagyvállalati környezetben tartott érzékenyítő tréningeket, több mint 200 részvevőnek.

„Az IBS -sel indított érzékenyítő kurzus egy Pilot program. Célunk, hogy a többi egyetemen is része legyen a pályakezdő fiatalok képzésének. A vállalati közegben azt tapasztaltuk, hogy az érzékenyítés jól működik, hosszú távon beépül a céges kultúrába. Azt gondolnánk, hogy azt kell megtanítani, hogyan kezeljük a minket vagy a környezetünkben lévőket ért atrocitásokat. De első lépésként fel kell tudnunk ismerni ezeket a helyzeteket a magunkban rejlő vagy minket érő rejtett előítéleteket, csak utána tudunk vele hatékonyan valamit kezdeni” – osztotta meg tapasztalatait Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány elnöke.

„A rejtett előítéletekkel való foglalkozás, ezek tudatosítása, racionálisan és emberileg is jobb munkahelyi döntéseket eredményez. Nő a munkatársak közötti kollaboráció, együttműködési hajlam. Megtanulják kezelni és szeretni a különbözőségeket és nem ellenállni neki” – osztja meg gyakorlati tapasztalatait a szakember.

Magyarország legismertebb munkahelyi egyenlőséggel foglalkozó közhasznú alapítványa, az Egyenlítő alapítvány 12. alkalommal rendezte meg konferenciáját az idei nemzetközi nőnapon, ahol a kurzus elindulását bejelentették. Az idei konferencia közös gondolkodásának alapja a gyermekeink jövője volt.

„Folyamatosan teszünk azért, hogy jobb helyen legyenek a gyermekeink. Az IBS hallgatóinak 70% -a külföldi, multikulturális közegben tanulunk és tanítunk, heterogén a hallgatói sereg, a különbözőség a mindennapjaink része. Ezért is gondoltuk fontosnak a kurzus elindítását. Mindig lehet gyakorlatiasabban, konkrét példákkal megmutatni a valóságot, ebben találtuk meg az Egyenlítő Alapítványt, tapasztalt partnerként. Nálunk elfogadásban és békében egymás mellett ülnek azoknak a nemzeteknek a gyermekei, akik a globális nagypolitikai színtéren egymás ellenfelei. Bízunk benne, hogy ez a kurzus még inkább hozzásegíti őket a hétköznapi életben felmerülő, különbözőségekből adódó problémák megoldására” – mondta Rácz Márton, az International Business School rektorhelyettese.

„A Coca-Colánál a sokszínűség, a méltányosság és a befogadó szemléletmód alapértékeink közé tartoznak. Márkakommunikációnkban és munkáltatóként is inspiráljuk és támogatjuk a befogadó szemléletmódot. Különösen fontosak azok a törekvéseink, amelyekkel a kollegáinkat szeretnénk támogatni abban, hogy egyenlő esélyekkel induljanak az egyes munkakörökben – kortól, nemtől, származástól, kulturális hovatartozástól függetlenül. Nagyon örülünk, hogy lehetőségünk van most egy olyan programot támogatni, amelynek célja, hogy a sokszínűség és az egyenlőség eszméjét az egyetemista generációhoz juttassa el. Bízunk abban, hogy a programban részt vevők hasznos készségekkel lépnek majd a munkaerőpiacra” -tette hozzá Szalóky Tóth Judit, a Coca-Cola magyarországi vállalati kapcsolatok, kommunikációs és fenntarthatósági igazgatója.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Különleges interjú Szoboszlai Dominikkal

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját. Baumstark Tibor nem csak a magyar válogatott csapatkapitányával beszélgetett, végig járta azokat a helyszíneket,...

Még nem lélegezhetnek fel a vállalatok

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés...

Érdekes adatok jöttek a fővárosi ingatlanpiacról

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai alapján. Zömében (29%) a fővárosi lokációt választották az ügyfelek, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket....

Tévézésben az éllovasok között vagyunk

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet...

Május elején rajtol a ValóVilág12

Május 5-én ismét megnyílik a ValóVilág Villa kapuja, amelyet mindenre elszánt játékosok lépnek át. Mindennapjaikat a nézők 24 órában követhetik nyomon az RTL+ streaming platformon, ahol a felhasználók teljes mértékben részesei lehetnek az eseményeknek. Tizenkettedik...

Berki Krisztiánnal keresi a tehetséges sportolókat a Szentkirályi

Ötödik alkalommal indul útjára a Szentkirályi Tehetségprogram, amely a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával, és a program nagykövetével, az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztiánnal közösen keresi a legtehetségesebb hazai utánpótlás-sportolókat, hogy elősegítse sportkarrierjük kiteljesedését....

Ők döntik el, kik a Csodanők

A 2024-es Carrie Csodanő Díj zsűrije ismét közismert tagokból áll. A díjat azért hozta létre 2023-ban a Carrie Magazin, hogy minden olyan nő-anya elismerést kaphasson, aki nem feltétlenül tűnik ki mindenhol, de rendkívül lényeges...

Egyre kevesebbre elég a zsebpénz

Tovább lassult a „gyerekinfláció”, de éves szinten még így is 8 százalék. Ennyivel emelkedett ugyanis a gyermekek fogyasztási szokásai alapján összeállított termékkosár ára. A gyermekek fogyasztási kosarában szereplő termékek ára idén márciusban már meghaladta...

Elképesztően jól mutatnak a legújabb csúcstévék

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb...

Nem a gyárak miatt pörög Magyarország külkereskedelme

2004. május elsején tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI szakértői egy-egy mutató segítségével járják körül, hogyan változott hazánk helyzete 20 éves EU tagságunk ideje alatt. Jelen cikkük témája a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Olimpia: egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

A Warner Bros. Discovery (WBD) teljes portfólióját és hálózatát kihasználva Európa-szerte a lehető legteljesebb élményt nyújtja majd a nézőknek. A Eurosport mellett a május 21-én induló Max platformon az olimpia minden pillanata megtekinthető lesz.A...

Különleges interjú Szoboszlai Dominikkal

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját. Baumstark Tibor nem csak a magyar válogatott csapatkapitányával beszélgetett, végig járta azokat a helyszíneket,...

Még nem lélegezhetnek fel a vállalatok

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés...

Érdekes adatok jöttek a fővárosi ingatlanpiacról

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai alapján. Zömében (29%) a fővárosi lokációt választották az ügyfelek, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket....

Tévézésben az éllovasok között vagyunk

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...