Fesztiválszezon: erre készülnek a nagy márkák

A hazai fesztiválokon megjelenő brandek folyamatos újdonságokkal rukkolnak elő a nyári rendezvénydömping során. A Marketing&Media magazin által megkérdezett vállalatok fontosnak tartják a márkajelenlétet, hiszen stratégiájuk fontos részét képezi a fiatalok által látogatott eseményeken való megjelenés.

 

A fesztiválok már évek óta kötelező elemei a fiatalok nyári programjának, ám nem csupán ők, a nagyobb hazai márkák is gőzerővel készülnek a nagy nyári rendezvényekre. A Marketing&Media magazinnak nyilatkozó cégek marketingstratégiájának fontos részét képezi a nagyobb rendezvényeken való megjelenés, illetve a kisebb, újszerű kezdeményezések támogatása.

 

A hazai fesztiválok több mint hetven százalékának sörös partnere a Heineken Hungária. A vállalat nagyon hisz a hazai fesztiválokban, ezért jelenik meg márkáival kilencvennél is több eseményen egy szezonban. „Ezek a rendezvények amellett, hogy kiváló lehetőséget nyújtanak márkáink számára a célközönség közvetlen eléréséhez, remek alkalmat biztosítanak arra, hogy bemutassuk újdonságainkat és fejlesztéseinket a nagyközönség számára, amelyekre azonnali visszajelzést kapunk a fogyasztóktól” – mondta el Bors Kata, a Heineken Hungária kommunikációs vezetője, aki ehhez hozzátette, hogy szinte minden évben elindul egy-egy olyan új esemény, amelyik érdekes lehet valamelyik márkájuk számára.

 

A másik sörös cég, a Dreher a Sziget legrégebbi partnere, 2009 óta a Dreher márka a fesztivál hivatalos söre. „A Dreher pozicionálása, az annyi a világ, amennyit beletöltesz, tökéletes megtestesítője a Sziget Fesztivál, hiszen nincs nagyon másik olyan esemény, ahol ilyen változatos zenei és kulturális programok várják a fesztiválozókat. Emellett pedig a DreherFeszten valódi márkaélményt tudunk nyújtani a fogyasztóknak, hiszen a sörgyár falai között mi magunk szervezzük a rendezvényt. Alkalmunk van közös felfedezésre hívni a fogyasztókat, megmutatjuk a sörök és komlók csodálatos világát nekik és jót bulizunk nagyszerű zenekarokkal együtt, mint a Punnany Massif, az Intimtorna Illegál vagy a Could9+” – avatott be a részletekbe Szederkényi Zita, a Dreher Sörgyárak kommunikációs vezetője.

 

A „kötelező elemnek” számító sör mellett a fesztiválok szinte teljesen áttértek a készpénzmentességre, így kiváló lehetőséget biztosítanak a Mastercard számára az ezzel kapcsolatos üzenetek közvetítésére. „Azért állunk évek óta a legnagyobb nyári zenei rendezvények mellett, mert ezeken kézzelfoghatóvá tudjuk tenni az innovatív fizetési módokban rejlő lehetőségeket, be tudjuk mutatni az elektronikus fizetés előnyeit” – utalt a cég fesztiválos jelenlétére Mondovics Péter, a Mastercard marketingmenedzsere, aki elmondta azt is, hogy az idén a nagyobb fesztiválok közül az OTP Bank Gourmet, a Telekom Volt, a Balaton Sound és a Sziget Fesztivált támogatják, ezenkívül jelen lesznek húsz közepes és kis fesztiválon, valamint az egész szezonban a Budapest Parkban. Bár konkrét számot nem közöltek, a Mastercard a Balaton Soundra és a Sziget Fesztiválra szánja a legnagyobb büdzsét az idén.

 

A Magyar Telekom négy fesztiválon lesz jelen 2016-ban – Volt, EFOTT, Campus, Sziget –, ezek közül a Volton névadó szponzorként jelenik meg a magenta márka. „Ahogy szinte minden brandnek, a Telekomnak is nagyon fontos, hogy a fiatal szegmenst megszólítsuk, ők pedig nagyon jó célozhatósággal elérhetők a fesztiválokon. Ráadásul egy olyan környezetben tudjuk megszólítani őket, ami nekik szimpatikus, ami az ő világuk. A helyszíni kommunikációnk a fesztiválokon elég erős, mindenhol szolgáltatunk wifit, ami ráadásul a külföldi fesztiválozóknak kifejezetten nagy érték” – mondta el Sántha Tamás, a Magyar Telekom márka-, szponzoráció- és rendezvénymenedzsment osztályvezetője.

 

Kreatív ötletek

 

A Magyar Telekom saját kampányt is futtat a fesztiválokra, így esetükben az idén nem csupán fesztiválokról, mint inkább zenei megjelenésről beszélhetünk, hiszen minden egyes eseményük a Telekom Electronic Beats ernyője alatt valósul meg. „A fesztiválokon is Telekom Electronic Beats-aktivitások lesznek, a program pedig már elindult egy roadshow-val, amikor tavaszi egyetemi rendezvényekre mentünk el” – mondta Sántha Tamás.

 

A Mastercard részéről a fesztiválkommunikáció során mindig hangsúlyos volt a közösségi média, és ez az idén is így lesz, hiszen a fiatalokat sokkal könnyebb elérni a mobiljukon, az általuk használt applikációkon keresztül, mint például hagyományos reklámmal.

 

Megtérülő jelenlét

 

A fesztiválok a márkaépítésnek és az eladásösztönzésnek is eszközei lehetnek, hiszen két erős márka nemcsak egymást erősítheti közösen, de a gazdasági hozzájárulásuk mellett elősegíthetik a turizmus fellendülését és azt, hogy Magyarország nemzetközileg elismert kulturális központtá fejlődött. „A Sziget és a DreherFeszt esetén nagyon fontos, hogy tökéletesen illeszkednek a Dreher márkához, hiszen tartalmas programokat kínálunk, amelyhez tartalmas sör párosul. Emellett a sör a fesztiválok tipikus itala, és a tapasztalat azt mutatja, hogy a fesztiválidőszakban jó időben és ötletes promóciókkal megnövekszik a sörfogyasztás a nyár folyamán” – mondta el Szederkényi Zita.

 

A Mastercard részéről Mondovics Péter úgy vélte, a rendezvényeken való részvétel erősíti a cég innovátori szerepét, illetve a márkaismertséget. „Úgy látjuk, hogy többek között a fesztiválokon megjelenő folyamatos edukációnak is köszönhető, hogy a magyarok körében egyre népszerűbbek az elektronikus fizetési formák: ez mérhető a kártyahasználat növekedésében, illetve a kereskedők oldalán is” – tette hozzá.

 

Az összeállítást teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb, a héten megjelenő számában olvashatja el.

 

Baross Gábor