- Hirdetés -

Fókuszban a multiplatform növekedés

|

- Hirdetés -

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a céljaikról, a streamingben elért eredményekről és a külföldi terveikről is.

- Az év elején Csehországban és Szlovákiában elindult a Story4 TV. Milyen ennek a fogadtatása?

- A kezdeti fogadtatás kedvező, ugyanakkor a cseh piacon közel 50 százalékos a free tévépiac aránya, tehát idő kell ahhoz, hogy egy ilyen típusú csatorna eredményeket produkáljon.

- Cél az, hogy újabb országokban jelenjetek meg, vagy a már említett kettőben szeretnétek újabb tévéket indítani?

- Mindkét lehetőséget vizsgáljuk, és úgy látjuk, hogy a következő lépés az lesz, hogy Csehországban és Szlovákiában a tévé mellett az online tartalomszolgáltatásban is szeretnénk bővülni.

- Az év elején indult Max4 hozza a várt eredményeket?

- Azt gondoljuk, hogy az idei utolsó negyedévben, illetve jövőre már érdemi eredményeket hoz, ami azt jelenti, hogy megközelíti az egyszázalékos közönségarányt.

- Láttok további terjeszkedési lehetőséget a piacon?

- A lineáris piac elérte a maximumát, és az online eredmények is azt igazolják, hogy egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul. A tévé még mindig domináns, ettől függetlenül kizárnám, hogy új csatornát indítanánk. Hogy valamit vásárolunk, az benne lehet a pakliban, de a fókuszunk inkább azon van, hogy organikusan növekedjünk.

- Célotok, hogy a 18–49 évesek körében is erősödjetek?

- Mivel a Network4 a Story Tv-ből alakult, így a kezdetektől inkább a női és az idősebb közönséget értünk el. Ma azonban már messze nem a miénk a legidősebb összetételű nézői kör, de még mindig elég sok az idős nézőnk leginkább a Story4-en és a TV4-en, ugyanakkor nagy eredménynek tartjuk, hogy a Film4-en vagy a Galaxy4-en már van fiatalabb közönségünk. Viszont a sportcsatornáinkon épp a 18–49-esek, sőt a 18–39-esek szerepelnek nagyobb arányban, mint a többi adónkon. A csoportszintű nézettségünk magáért beszél: az idén októberig meghaladtuk a 4 százalékot 18–59-ben (ami a piacon most már az első számú célcsoportnak számít) és az 5 százalékot 4+-ban, ez utóbbival az ötödik legnagyobb csoport vagyunk a TV2, az RTL, az MTVA és az AMC után. De ha csak az őszt nézzük, már az AMC-t is megelőztük.

- Melyik tévéadótokra tekintesz főcsatornaként?

- A szórakoztatók közül a TV4-et tekintjük annak, mellette a Galaxy4-et, ráadásul az utóbbi remek eredményeket ért el az idén. A sportcsatornák között pedig nehéz különbséget tenni, annyira releváns a kínálatuk. És még egy fontos dolog: a streamingen figyelünk arra, hogy ne ugyanazt kínáljuk, mint a tévében. Például MotoGP-nél az előfizetőink nézhetik a multikamerás közvetítést, azaz nyolc kamerából tudják kiválasztani, hogy mit szeretnének nézni. Az NFL-nél, illetve a Bundesligánál pedig bekapcsolódhatnak egy körkapcsolásba. Hadd szolgáljak egy bejelentéssel is: jövő évtől kizárólag mi közvetítjük a tenisz ATP Tourt, beleértve a világbajnokságot is, így a női WTA Tourral kiegészítve a nézők egyre inkább úgy érezhetik, hogy mi vagyunk a tenisz otthona. Az előzőekhez kapcsolódó logika itt is megjelenik, tehát aki minden meccset akar látni, az előfizethet a streamingre, aki csak az elődöntőt, illetve a döntőt nézné, az a tévében is megtalálhatja ezeket.

- Eddig mennyien fizettek elő a Net4+ streamingszolgáltatásra?

- Meghaladtuk a 30 ezer előfizetőt, ami azt gondoljuk, hogy nagyon szép szám. Azt az idő dönti majd el, hogy ez egy gyorsan kialakult, de nehezen bővíthető kör, vagy pedig lehet ezt még tágítani. A tenisz hozhat új közönséget, de egy sportstreaming-szolgáltatás nem vetekedhet mondjuk a nagy kereskedelmi tévék szórakoztató tartalmakat kínáló platformjaival.

- Gondolkodtok saját gyártású műsorok indításában?

- Nekünk egyelőre egy félig-meddig saját gyártású műsorunk van, a Max4-en látható Galileo, ami a ProSiebenSat.1 formátuma. Nem zárom ki, hogy készítünk majd mást is, de azért ezen a téren nagyobb a kockázat, mint ha filmcsomagokat vagy sportjogokat veszünk. Nagyon szépen növekedtünk az elmúlt években, úgy látjuk, hogy nyolcmilliárd fölött lesz a csoportszintű árbevételünk az idén, de azért egy igazán jó saját készítésű projekt félmilliárd forintnál kezdődik, és egyáltalán nem garantált, hogy sikeres lesz. És akkor még nem beszéltünk a nézői szokások megváltozásáról, hogy mondjuk az olyan típusú csatornákon, mint a miénk, korábban nem kaptak ilyen tartalmakat. Azt hiszem, hogy ha megkérdezik az embereket, hogy Magyarországon melyek a jó sportcsatornák, akkor nagy valószínűséggel az Arena4-et vagy a Match4-et is sokan megemlítik, ám hiába gyártanánk néhány szórakoztató műsort, ezekről a TV2-re meg az RTL-re asszociálnának, nem pedig a TV4-re

 

Baross Gábor

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jön az automatikus titkosítás a Facebookon

Automatikusan titkosítani fogja a személyes üzeneteket a jövőben a Facebook és az Instagram a The Wall Street Journal (WSJ) beszámolója szerint. A két közösségi platformot működtető Meta azzal indokolja a változtatást, hogy így a...

PR szakértők: fókuszban az ESG és a mesterséges intelligencia

Az ESG területére várják a legtöbb befektetést 2024-ben, emellett a mesterséges intelligenciával kapcsolatos képességek elsajátítását tartják a legfontosabbnak a globális PR-iparág vezető szakértői – derült ki az ICCO „World PR Report 2023-2024” című új...

Jelentős béremeléssel számolnak a hazai munkaadók

Az idén a januári tervekhez képest végül jóval több vállalat emelt a munkavállalók bérén, ráadásul a növelés mértéke is meghaladta az eredeti elképzeléseket. Ennek elsődleges oka a munkaerő megtartása volt és az inflációt hivatott...

Új megoldással segíti ügyfeleit a Yettel

Számos előnye miatt máig növekvő népszerűségnek örvend a mobilszámlára történő "vedd meg most, fizesd később" típusú kisértékű vásárlás, mint a mobilparkolás, az autópályamatrica, a lottó vagy a közösségi közlekedési jegy vásárlása. A Yettel alkalmazásban...

Átalakítja influencer marketing tevékenységét a L’Oréal

Az influencer marketing feladatokat a jövőben az összes L’Oréal márka számára a WS Hungary, a WS Czech és az AMI Communications Slovakia ügynökségi konzorciuma látja el Magyarországon, Csehországban, illetve Szlovákiában.2024 januárjától a L’Oréal új...

Nehéz átállni az elektromos járművekre

A fosszilis tüzelőanyaggal működő belső égésű motorokkal felszerelt új autók 2035-től való betiltása ma igencsak ambiciózus tervnek tűnik. Az új elektromos autók regisztrációja felívelőben van, bár a keleti piacok jócskán el vannak maradva a...

Kiderült, hol a legdrágábbak az ingatlanok

A 2023-as év tranzakciószámban visszafogott, szélsőségekben azonban bővelkedő évet jelentett a hazai ingatlanpiacon. Volt, aki 3 millió forintnál is többet fizetett egy újépítésű lakásért négyzetméterenként, de gazdára találtak 12 négyzetméteres minilakások is, és volt,...

A Toyota vezeti a hazai újautópiacot

A teljes magyarországi személyautó és kishaszongépjármű újautópiacon a Toyota 16.150 új autó értékesítésével, 13,6%-os piaci részesedéssel áll az első helyen az év első tizenegy hónapjának eladásait vizsgálva, ami több, mint a másfélszerese a második...

Így állunk a nyugdíjmegtakarítással

Magyarországon a 40-49 évesek rendelkeznek a legnagyobb arányban nyugdíjmegtakarítással, de az előrelátó és felelős pénzügyi gondolkodás abban is megnyilvánul körükben, hogy hosszú távú befektetési célokat tűznek ki, megtervezik pénzügyeiket és ezt a szemléletet egyre...

Hatalmas küzdelemmel zárult az e-sport verseny

Kiemelkedő sikerrel zárult december 2-án Budapesten az esport CUP powered by Telekom, a tehetséges hazai e-sportolók és a színvonalas technológiai megoldások eseménye. Az harmadik alkalommal megrendezett rendezvény egész napra tartogatott izgalmas programokat a versenyzőknek...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Nem hisznek a fenntarthatósági jelentéseknek a befektetők

Noha a fenntarthatóság fontos szempont a befektetési döntések meghozatalakor, a befektetők 94 százaléka szerint a fenntarthatósági teljesítményről szóló vállalati jelentések megalapozatlan állításokat tartalmaznak – áll a PwC 2023-as globális befektetői felmérésében. Ezért nem is...

Jön az automatikus titkosítás a Facebookon

Automatikusan titkosítani fogja a személyes üzeneteket a jövőben a Facebook és az Instagram a The Wall Street Journal (WSJ) beszámolója szerint. A két közösségi platformot működtető Meta azzal indokolja a változtatást, hogy így a...

PR szakértők: fókuszban az ESG és a mesterséges intelligencia

Az ESG területére várják a legtöbb befektetést 2024-ben, emellett a mesterséges intelligenciával kapcsolatos képességek elsajátítását tartják a legfontosabbnak a globális PR-iparág vezető szakértői – derült ki az ICCO „World PR Report 2023-2024” című új...

Jelentős béremeléssel számolnak a hazai munkaadók

Az idén a januári tervekhez képest végül jóval több vállalat emelt a munkavállalók bérén, ráadásul a növelés mértéke is meghaladta az eredeti elképzeléseket. Ennek elsődleges oka a munkaerő megtartása volt és az inflációt hivatott...

Új megoldással segíti ügyfeleit a Yettel

Számos előnye miatt máig növekvő népszerűségnek örvend a mobilszámlára történő "vedd meg most, fizesd később" típusú kisértékű vásárlás, mint a mobilparkolás, az autópályamatrica, a lottó vagy a közösségi közlekedési jegy vásárlása. A Yettel alkalmazásban...
- Hirdetés -

Podcast

Újabb csatornákon megyünk az olvasók után

Az Indamedia könyvkiadásban erősített, a Wizzair pedig növelte repülőflottáját – erről és még tucatnyi másik dologról beszélgettek a Business Lounge november 21-ei adásában Starcz Ákossal, az Indamedia csoport igazgatósági tagjával és Radó Andrással, a...

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

Don't Miss

A Jófogás márka is külön cégként fog működni

A Jófogást egy apróhirdetési oldalból olyan e-kereskedelmi platformmá, piactérré akarják átalakítani, amely igazodik a fiatalabb felhasználók igényeihez is – mondta el Várkonyi Balázs. A Vatera.hu, valamint a Jófogás.hu befektetője és vezérigazgatója a Marketing&Media magazinnak...

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Nem hisznek a fenntarthatósági jelentéseknek a befektetők

Noha a fenntarthatóság fontos szempont a befektetési döntések meghozatalakor, a befektetők 94 százaléka szerint a fenntarthatósági teljesítményről szóló vállalati jelentések megalapozatlan állításokat tartalmaznak – áll a PwC 2023-as globális befektetői felmérésében. Ezért nem is...

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Minierdőt telepítettek Budapesten

November 29-én a XII. kerületben immár a harmadik Miyawaki erdőt adták át a GreenGo két éve indított Gurulj a fákért! Támogatói Programjának keretében. Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója ezzel már...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....