- Hirdetés -

Így csökkentené a CO2-kibocsátást az Allianz

|

- Hirdetés -

Az Allianz 10. alkalommal tartotta meg Allianz Motor Day nevű rendezvényét, amelynek keretében többek között azt a kérdést is körüljárták, hogy mennyire lehet fenntartható a gépjármű-biztosítás ágazata. Az Allianz által szervezett nemzetközi eseményen folytatott eszmecserék középpontjában az állt, hogy miként lehetne a termékek és a szolgáltatások területén egyaránt előmozdítani az elektromobilitást a dekarbonizáció egyik alapvető lépéseként. Emellett arról is szó esett, miként lehetne csökkenteni a CO2-kibocsátást fenntartható kárrendezéssel.

Az Allianz egyértelmű javaslattal állt elő: „A gépjármű-biztosítás terén a fenntartható kárrendezés számos olyan tényezőt foglal magában, amellyel jelentősen csökkenthető a CO2-kibocsátás” – fejtette ki Klaus-Peter Roehler, az Allianz SE németországi, svájci, közép- és kelet-európai biztosítási üzletágáért, valamint a vállalat Global P&C Retail és SMC, illetve Global Claims üzletágáért felelős igazgatósági tagja. „Ebből a szempontból az a legfontosabb, hogy új alkatrészek használata helyett éljünk a megfelelő javítási lehetőségekkel.”

Az ütközésekből eredő káresemények többsége kis- vagy közepes mértékű sérüléssel jár, amely elsősorban a gépjárművek külső részét érinti. Ezek a károk különféle környezetbarát módszerekkel javíthatók. Az új alkatrészek gyártásának jóval nagyobb a szén-dioxid-lábnyoma, mint a javításé. „Noha ezeket a javítási lehetőségeket már sok esetben használjuk, úgy gondoljuk, hogy jelentős fejlődést lehetne még elérni ezen a téren. Ha a biztosítók évente akár csak két százalékponttal növelnék Európában a javítások arányát, szakértőink szerint közel 30 000 tonnányi CO2-kibocsátást kerülhetnénk el, ami nagyjából 5100 háztartás éves energiafogyasztásának felel meg” – magyarázta Roehler. „Ezért javasoljuk azt, hogy a jövőben növeljük a környezetbarát javítások arányát.”

Fenntartható műhely” tanúsítvány

A fenntarthatóbb kárrendezés másik alaptényezője lehetne az európai piacokon működő műhelyek fenntarthatósági kritériumoknak megfelelő szabványos tanúsítványrendszerének bevezetése. „Az Allianz a gépjárműipar egyéb érdekelt feleivel együtt egységes előírásokat szeretne kialakítani Európában” – fejtette ki Roehler. „Csak így tudjuk tudatosan beépíteni a fenntarthatósági kritériumok betartását a műhelyválasztás folyamatába.”

A cél: az elektromos gépjárművek váljanak tömegesen elérhetővé a lakosság számára

Az éghajlatváltozás megfékezéséről szóló uniós jogszabály kimondja, hogy Európának 2050-re klímasemlegessé kell válnia, 2030-ra pedig legalább 55 százalékos csökkenést kell elérnie az üvegházhatásúgáz-kibocsátás terén az 1990-ben mért szintekhez képest. Az ENSZ által életre hívott Net Zero Insurance Alliance (Biztosítók szövetsége a nulla nettó szén-dioxid-kibocsátásért) – röviden NZIA – nevű társulás tevékenységei ehhez az általános kibocsátáscsökkentéshez járulnak hozzá. Az Allianz már egészen korán szorgalmazott lépéseket ezen a területen, és 2021 nyarán az NZIA egyik társalapítója lett, célul tűzve ki a biztosítási portfóliók dekarbonizációjának előmozdítását.

„Átfogó megközelítést dolgoztunk ki a fenntartható mobilitás témájával kapcsolatban. Egy biztos: fenntartható mobilitás és az elektromos közlekedés következetes bővítése nélkül az EU nem fogja tudni elérni ezeket a nagyratörő célkitűzéseket” – szögezte le Roehler. „Csak úgy tehetjük tömegesen hozzáférhetővé az elektromos mobilitást a lakosság számára, ha a piac összes szereplője ügyfélbarát megoldásokat alakít ki. Ide tartoznak többek között a versenyképes árak, a töltési infrastruktúra gyorsabb és szélesebb körű kiépítése, valamint az elektromos gépjárművekhez kapcsolódó hasznos szolgáltatások.”

„Bár az elektromos autók iránti kereslet Magyarországon is folyamatosan nő, a villanyautózás a legtöbbeknek még továbbra is jelentős életmódváltással jár. Az eddig hozzánk elért visszajelzések alapján a töltőhálózat sűrűségén túl jellemzően a töltők adott időpontban való elérhetősége, a töltési idő hossza, a gyorstöltés akkumulátorkapacitásra gyakorolt esetleges hatásai, illetve az áramdíj a legfontosabb félelmek az elektromos autókkal kapcsolatban” – teszi hozzá a téma hazai vonatkozásait Antalffy Dániel, az Allianz Hungária Zrt. szenior termékmenedzsere. „Szerencsére a piac növekedésével együtt egyre jobban fejlődik az infrastruktúra Magyarországon is, ahol tavaly év végén már csaknem 2000 nyilvános töltőberendezés működött kétszer annyi töltőponttal.”

Elektromos gépjárművekre szakosodott platform fogja megkönnyíteni az ügyfelek fenntartható mobilitással kapcsolatos döntéseit

Az Allianz elismert szakértőkkel és márkákkal működik együtt egy kimondottan elektromos gépjárművekkel foglalkozó digitális platform kialakításán. A platform széles körű információkat szolgáltat az ügyfeleknek az elektromobilitás témájában, és egy válogatott termékekből és szolgáltatásokból álló piacteret biztosít számukra az elektromos gépjárművekhez kapcsolódóan. Információkat nyújt többek között a biztosítási fedezetekkel és a töltőállomásokkal kapcsolatban, valamint olyan szolgáltatásokat kínál, mint az akkumulátor-vizsgálat a használt elektromos gépjárművek megvásárlása/értékesítése előtt, vagy a wallbox fali töltők beszerelését helyszíni ellenőrzéssel. Ezenkívül a felületen egy kedvező feltételekkel kibocsátott töltőkártya is megvásárolható, és kimondottan elektromos gépjárművekhez kialakított biztosítási termékek is elérhetőek. A platform 2023 elején lesz üzemkész, és először Németországban tudják majd igénybe venni az ügyfelek. A következő évben az Allianz Partners számos más piacon is tervezi a felület bevezetését. „Az ügyfelek az Allianz platformján széles körű, elektromobilitáshoz kapcsolódó információkat, termékeket és szolgáltatásokat találnak egyetlen felületen. Ezzel az a célunk, hogy segítsünk nekik letenni a voksukat a fenntartható mobilitás mellett” – magyarázta Roehler.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Felpörgött az energiahatékony háztartási gépek iránti kereslet

Lényegében azonnal láthatóvá vált a rezsiáremelkedés bejelentése a nagy háztartási gépek forgalmán. Akadt olyan termékkör, amely esetében az „A” energiaosztályú, azaz legenergiatakarékosabb eszközök iránti kereslet rögötön duplájára ugrott – derül ki a Candy Hoover...

Egyre többen vesznek használt mobilokat

Az újracsomagolt mobiltelefonok piacterének kutatása szerint azok, akik megtartják régi telefonjukat, általában nem is használják azt, és sokan egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy pénzt is csinálhatnának belőle. A Rejoy szeptemberi indulása óta több mint 200...

Nehéz évre számíthatnak az építőanyag-kereskedők

Rég nem látott nehéz évvel néz szembe az építőanyag-kereskedelem. Mérséklődő lakossági kereslet, csökkenő állami beruházások, növekvő infláció, hitelkamatok, kifutó támogatások és az emelkedő építőanyagárak minden oldalról szorongatják a kereskedéseket. Stratégiát kell váltani - hangzott...

Jó ügyek mellé állt az AVON

Az AVON nemzetközi szépségvállalat működését kezdetektől fogva meghatározta a nők életének jobbá tétele, kereseti lehetőséget biztosítva a nőknek, amikor még szavazati joguk sem volt. A vállalat évtizedek óta elkötelezetten áll ki két társadalmi ügy...

Béremelésről döntött a Tesco

Sikeresen megállapodott a 2023/24-es üzleti évre vonatkozó bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint az Egyenlő.hu – a modern szakszervezet. A Tesco idén 5,7 milliárd forintot fektet az áruházakban...

Díjazták a Néprajzi Múzeum alkalmazását

A digitális gondolkodás és a digitális megoldások újszerű, innovatív, ötletes megvalósítását díjazó Pixel Perfect Awards megmérettetésen kiosztott 6 arany elismerés közül egyet a Néprajzi Múzeum gyűjteményeire épülő Motívumalkotó alkalmazás nyert el 2023. január 25-én....

A nőké a főszerep az HBO-n

Ebben a hónapban az HBO csatorna középpontjában a fantasztikus nők állnak. Újabb thriller érkezik a Cinemaxra, ufókkal találkozhatunk a Discoveryn.Jön Emma Thompson főszereplésével készült Minden jót, Leo Grande (02.05), Kristen Stewart a Spencerben (02.12)...

Fizetős streaminggel pörög az európai piac

Az európai piac 100 legnagyobb audiovizuális szolgáltatója kétszer olyan gyors növekedést tudott felmutatni a 2016-2021 közötti időszakban, mint a piac egésze – derül ki a European Audiovisual Observatory nevű szervezet elemzéséből. Bár a teljes...

Már naponta 2,5 óra megy el közösségi médiára

A jelek szerint ismét változóban van a felhasználók online viselkedése, miközben az interneten töltött idő csökkent az elmúlt egy évben, a közösségi média oldalakra még több időt szánnak. A „Digital 23” jelentésből kiderült az...

Már kevésbé tartunk az inflációtól

Januárban minimálisan mértékben, de harmadik hónapja emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint a fogyasztói bizalmi index javulása e negyedév alatt összesen is hibahatáron belüli,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Cápák között nézettség 2023 január

Főműsoridőben fordított az RTL

Az esti sávban és a kereskedelmi célcsoportnál az RTL átvette a vezetést a TV2-től. Minden más felosztásban azonban továbbra is piacvezető a TV2 és csoportszinten is vezetnek. A műsoros toplista élén a Cápák között...

Felpörgött az energiahatékony háztartási gépek iránti kereslet

Lényegében azonnal láthatóvá vált a rezsiáremelkedés bejelentése a nagy háztartási gépek forgalmán. Akadt olyan termékkör, amely esetében az „A” energiaosztályú, azaz legenergiatakarékosabb eszközök iránti kereslet rögötön duplájára ugrott – derül ki a Candy Hoover...

Egyre többen vesznek használt mobilokat

Az újracsomagolt mobiltelefonok piacterének kutatása szerint azok, akik megtartják régi telefonjukat, általában nem is használják azt, és sokan egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy pénzt is csinálhatnának belőle. A Rejoy szeptemberi indulása óta több mint 200...

Nehéz évre számíthatnak az építőanyag-kereskedők

Rég nem látott nehéz évvel néz szembe az építőanyag-kereskedelem. Mérséklődő lakossági kereslet, csökkenő állami beruházások, növekvő infláció, hitelkamatok, kifutó támogatások és az emelkedő építőanyagárak minden oldalról szorongatják a kereskedéseket. Stratégiát kell váltani - hangzott...

Jó ügyek mellé állt az AVON

Az AVON nemzetközi szépségvállalat működését kezdetektől fogva meghatározta a nők életének jobbá tétele, kereseti lehetőséget biztosítva a nőknek, amikor még szavazati joguk sem volt. A vállalat évtizedek óta elkötelezetten áll ki két társadalmi ügy...

Podcast

A játék egy válságálló műfaj

Mi a jellemző a magyar emberre játékvásárlás szempontjából és hogyan tudja fenntarthatóságra nevelni vásárlóit egy játékforgalmazó? Erről is szó esett a Business Lounge podcast december 20-i, itt meghallgatható epizódjában, ahol ezúttal Gyaraki Dávid, a...

Az elégedett partner viszi a jó szolgáltató hírét

Varga Balázs huszonötévnyi koncertszervezés után hozta létre a Tixát, vele beszélgettek a Business Lounge műsorvezetői a jegyértékesítő piac telítettségéről, a kultúrafogyasztói szokások változásáról, és arról is, hogy szükség van-e egy újabb Pesti Estre? A...

A trendet alakítani kell, nem pedig követni

Online kontra offline vásárlás, felhalmozás, vásárlói edukáció – többek között erről is faggatták a műsorvezetők Kanyó Rolandot, a dm kft. marketing és PR menedzserét és Fazekas Bálintot, az Euronics kereskedelmi ügyvezetőjét a radiocafé Business...

Don't Miss

Óvatos tervezés

Az ember és a gép újjászervezett együttműködése új üzletágakat nyithat meg és segíthet a munkaerőhiány kezelésében – jelezte a technológia kínálta lehetőségek kapcsán Rakoncza Zsolt. A Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója beszélt arról is, hogy...

A megújulás kötelező

Palkó András, a Coca-Cola HBC Magyarország marketingigazgatója is egyike annak a 14 üzleti döntéshozónak, akik idén Signature CEO díjban részesültek. Amennyire derűsen vette át a díjat, annyira lelkesen válaszolt kérdéseinkre Jakus Melindával, a Signature...

60 százalékkal nőtt a digitális lottózás aránya – interjú Bánhegyi Zsófiával

Hogyan élte meg a pandémiát a Szerencsejáték Zrt.? Milyennek látják a marketingszakmán belül megváltozni látszó helyzetet? Milyen új, innovatív megoldásokat terveznek jövőre, amikor megjelennek az első külföldi versenytársak a táv-szerencsejátékpiacon? Többek között ezekre a...

Reklámszakemberként időben felkészültél a 2023-as év kihívásaira?

Összeszedtünk néhány tippet a digitális reklámköltések esetében mire érdemes figyelni a piaci szereplőknek, amennyiben sikeres évet szeretnének tudni maguk mögött. Egy olyan évben, amikor az elmúlt időszak legmagasabb inflációjával és a megélhetési költségek drasztikus emelkedésével...

Azon dolgozunk, hogy kitörjünk az építőipari skatulyákból és vonzóvá tegyük az építőipart

Hogyan látja vezetőként marketing szempontjából a 2023-as évet a friss Signature CEO díjas Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója? Milyen kihívásokkal szembesülnek külföldi terjeszkedés során, felfedezhetőek az egyes régiókban különbségek vásárlói attitűd szempontjából? Többek...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Forradalmi újítás a műanyag újrahasznosítására

A Procter & Gamble elkötelezett a fenntarthatóság és a technológiai fejlődés mellett, mindez erőteljes befolyással bír globális partnerségeinek kialakításában is. Az idei Világgazdasági Fórum panelbeszélgetésein bemutatták többek között együttműködésüket a PureCycleTM újrahasznosítási rendszerrel, saját...

Nem tud mit kezdeni a használt sütőolajjal? – Itt egy új lehetőség

Használt sütőolaj gyűjtésére és tárolására alkalmas konténereket telepített országszerte 40 üzemanyagtöltő állomásán az OMV olajtársaság. A kihelyezett tárolókban a lakosság csavarzáras PET palackokban biztonságosan lerakhatja a használatra már alkalmatlan zsiradékot – írja az MTI a...

Fiatalok fenntarthatósági törekvéseit segíti a Mercedes

A márka egy Mercedes-Benz 300 SLR Uhlenhaut Coupé árveréséből származó bevételt a beVisioneers: The Mercedes-Benz Fellowship ösztöndíjprogram támogatására ajánlja fel. A kezdeményezés egy globális ösztöndíjprogram, amely évente akár 1000 fiatalnak nyújt támogatást olyan projektek...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....