- Hirdetés -

Kétmillió fának keresnek helyet

|

- Hirdetés -

1 fő - 1 fa! – négy éve ezzel az üzenettel indult a 10 millió Fa közösség, mely azóta több százezer fát és cserjét ültetett és tartott életben. Az alapítványt is létrehozó 10 millió Fa országos közösség folyamatosan keresi az önkénteseket és a pénzforrásokat, de az idei ültetési szezonra szerencsére eljutottak odáig, hogy már földterületekre is szükségük van az ültetésre. Alapítvány lévén azonban nem tulajdonolhatják azokat, hanem csak be szeretnék ültetni!

Idén már mindannyian a saját bőrünkön érezhetjük, hogy a klímaválság megérkezett: a szélsőségek egyre gyakoribbak és az sem titok, hogy elértük a kritikus másfél fokot is, ami szintén nem sok jóval kecsegtet. Sejtéseink vannak, de pontos fogalmunk nincs arról, hogy mi várhat hosszútávon az emberiségre – hívja fel a figyelmet a 2 millió fának keresünk helyet című cikkében a 10 millió Fa.

Fát ültetni muszáj!

Bojár Iván András, a közösség vezetője egyben azonban biztos: ültetni muszáj, hiszen ültetni minden körülmények között érdemes! Kiemelte, hogy az évek során már megtanulták hogyan kell jól ültetni, és jól éltetni is, hiszen ezen az égövön még évekig óvni, gondozni kell csemetéket, hogy életerős fává terebélyesedhessenek. Az elmúlt években az időjárástól kaptak hideget és meleget egyaránt: megtapasztaltak egy rendkívül aszályos nyarat, míg idén egy szinte szélsőségesen csapadékdús esős nyárban kellett a túlélést biztosítaniuk az elültetett facsemetéknek.

A közösség a fentiek alapján négy nélkülözhetetlen összetevőre szűkítette a faültetéshez szükséges elemeket:

1.) ültető emberekre

2.) facsemetékre, a facsemetékhez legtöbbször

3.) pénzre, de mindenek felett

4.) földterületre!

Föld nélkül nem lehet fát ültetni

Az első két összetevő már folyamatosan rendelkezésre áll, vannak tettre kész önkéntesek, civilek, akik napról napra hajlandók tenni környezetük zöldítéséért. Az évek során egy alapítványt is létrehozó 10 millió Fa közösség olyan beszerzési forrásokat épített ki, amik folyamatosan biztosítják az őshonos, Magyarország klímáján legnagyobb eséllyel megeredő fiatal facsemetéket a 10 millió Fa számára. Természetesen sosem elég a segítő kéz és anyagi források gyűjtése is folyamatos, az Alapítvány azonban nem rendelkezhet földtulajdonnal, ami – nem nehéz belátni – elmaradhatatlan lételeme a faültetéseknek.

Akár már két hektáron is ültet erdőt a 10 millió Fa

Most 2 millió fának keres helyet a közösség, ami az erdősítés szakmailag elfogadott szabályai szerint nagyjából összesen 250 hektáron ültethető el. Helyet, helyszíneket, lehetőségeket keres tehát a szervezet, ahol az erdősítés szakmai módszertanát betartva, egy összefüggő erdőt telepíthet az elkövetkező generációk javára akár már 2 hektáron is.

Az első felhívás után már érkeztek is felajánlások az Alapítvány tevékenységét közelről figyelő szimpatizánsoktól. A sikeren felbuzdulva most szélesebb körben is kampányol a 10 millió Fa, a cél az azonnali cselekvés, hogy egy élhető bolygót adhassunk át az elkövetkezendő generációknak.

Ha van erdősítésre alkalmas földterülete a 10 millió Fa Alapítvány minden segítséget megad egy életerős, zöldellő rengeteg kialakításához.

Az alapítvány a 10milliofa@10milliofa.hu e-mail címen várja a megkereséseket – minden javasolt területet megvizsgálnak szakértőikkel.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...

Nagyot ment „A LEGO Oroszlán” az idei Effie-n

A marketing Oscarjaként is emlegetett Effie hazai versenyének nagy győztese a három Arannyal és a Platina Effie-vel jutalmazott „A LEGO Oroszlán” című pályamű lett. A LEGO Hungary és a Red Lemon Media kampánya az...

Az E.ON a Cafét választotta

Régiós médiaügynökségi partnert választott magának az E.ON SE energiavállalat, a tendernyertes a Mediaplus, melynek magyarországi partnere a Café Reklám. 2024-től indul el a közös munka, amelyben a Café az E.ON Hungária Csoport médiatervezési, stratégiai...

Új ügyfél a Positive Adamskynél

Novembertől a Positive Adamsky egészségügyi marketingre szakosodott tagügynöksége, a Positive Health and Care felel a piacvezető magánegészségügyi szolgáltató marketing és kommunikációs feladataiért.A dinamikusan változó egészségügyi szektor komoly kihívások előtt áll, ami új lehetőségeket hoz...

Még mindig alacsony a magyar vállalatok innovációs tevékenysége

A kedvezőtlen gazdasági helyzetben a magyar cégek innovációs tevékenysége változatlanul alacsony szinten stagnál – derül ki a K&H innovációs indexének második féléves felméréséből. A cégvezetők elsősorban a háttérfolyamatok ésszerűsítésére összpontosították újító szándékukat, ezzel igyekeztek...

Újabb szektorban javítanák a nemi arányokat

Szinte minden szektorban egyenlőtlen a vezetők nemi megoszlása, különösen igaz ez az olyan férfiasnak tartott szakmára, mint amilyen a logisztika. Az egész szektorban alulreprezentáltak a nők hazánkban, arányuk csupán 25 százalék. A női vezetők...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...

Fókuszban a multiplatform növekedés

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

Faültetéssel kompenzál a Spar

Megrendezte, majd kiértékelte az első, karbontudatosságot előtérbe helyező eseményét a SPAR. A Budapest Borfesztivál partnerrendezvényének szén-dioxid-kibocsátását a vállalat 392 őshonos gyümölcsfa telepítésével kompenzálja.„A világ, amelyben élünk sérülékeny, ezért mindent meg kell tennünk, hogy a...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....