- Hirdetés -

Kiderült, melyik kerület pörög legjobban az ingatlanpiacon

|

- Hirdetés -

Vidékies jellegű kültelekből elsőként az ország legfontosabb gépipari központjává nőtte ki magát, majd az elmúlt 5 évben szinte töretlenül birtokolta a legnépszerűbb fővárosi kerület címet, és jelenleg itt épül Budapest legtöbb újépítésű lakása. A Duna House összegyűjtötte a legérdekesebb ingatlanpiaci információkat a legek kerületéről.

Hazánk fővárosának huszonhárom kerülete közül 2017 januárja óta minden hónapban dobogós helyen végzett a XIII. kerület a Duna House budapesti kerületek iránti érdeklődési adatai szerint. Mindössze tíz olyan hónap volt, amikor az ingatlanvásárlók más kerületet preferáltak leginkább, ebből összesen két alkalommal csúszott a harmadik helyre a kerület. A legnagyobb versenytársnak Zugló számít, de a II. és a XI. kerület is volt már keresettebb a XIII. kerületnél.

A XIII. kerület 11,33 négyzetkilométeres területével a 15. a budapesti kerületek között, összesen körülbelül 120 ezer lakosa van, így ez a városrész a főváros negyedik legnépesebb közigazgatási egysége. A többi kerülettel szemben a XIII. kerület nem kapott egységes elnevezést, Angyalföld, Göncz Árpád városközpont, Újlipótváros, Vizafogó városrészek alkotják, valamit ide tartozik a Népsziget déli része is, 2013-as elcsatolásáig pedig még a Margitsziget is a kerülethez tartozott.

Az egykori, vidékies jellegű kültelek a 20. századra már Magyarország legfontosabb gépipari központja lett, itt épült az ország első nyugati stílusú bevásárlóközpontja, napjainkban pedig az ingatlanállományt vizsgálva az egyik legváltozatosabb kerületté vált.

Angyalföld rendkívül sokféle körzetből áll, Lőportáldűlő például a 20. század elejéig teljes egészében katonai célra használt terület volt. Aki Angyalföldre költözne tíz- és négyemeletes panelházak lakásai közül választhat, de népszerű a családi házas övezetet kedvelők körében is, valamit számos újépítésű lakópark épült és épül ezen a területen. A Váci út környéke teljes átalakuláson esett át, irodaházak, kereskedelmi egységek és lakóparkok emelkedtek az egykori ipari épületek helyén.

A kerületben 2021-ben a Duna House kollégái több száz ingatlan eladásában működtek közre, az eladott ingatlanok értéke több mint 5 milliárd forint volt. Az adatok alapján az átlagos négyzetméterár 791 756 Ft volt. Az országos szinten tapasztalható áremelkedés a XIII. kerületet sem kerülte el, 2022 első 5 hónapjának értékesítési adatai szerint eddig a budapesti kerületek közül a XIII. kerületben történt a legtöbb ingatlantranzakció, amelyek alapján 942 499 Ft-ra nőtt az átlagos négyezetméterár, köszönhetően a növekvő számú újépítésű ingatlannak, amely felfelé húzza az átlagárakat. A kerület angyalföldi részén kelt el a legalacsonyabb négyzetméterárú – 361 405 Ft/m2 - ingatlan, egy 59,5 négyzetméter nagyságú, Frangepán utcai téglalakás, 21,5 millió Ft-os áron.

A négyzetméterenként több mint egy milliót kóstáló, 2022-ben eddig a legdrágábbnak számító magyar panellakás szintén a XIII. kerületben, de az újlipótvárosi részen talált új tulajdonosra. A Pozsonyi úti, jó állapotú, 36 négyzetméteres lakásért 39 milliót kaptak az eladók. Az idei első negyedév legdrágábban vevőre talált panellakása is Újlipótvárosban található, egy Kárpát utcai 61 millió Ft értékű, 80 négyzetméteres, jó állapotú ingatlan, 762 500 Ft-ért négyzetméterenként.

Újlipótvárost 1950-ben csatolták a kerülethez, déli részén a ’20-as, ’30-as években épített, kedvelt, belső udvaros lakóházak alkotnak egységes városképet, északi felén pedig keveredve találhatnak az érdeklődők belső udvaros házakat, panelépületeket, valamint lakóparkokat is. A XIII. kerület legmagasabb áron értékesített ingatlana szintén itt található, egy Garam utcai, 105 négyzetméteres, újépítésű lakás, ami 241 185 000 Ft-ért kelt el, ez kiugróan magas, 2 283 948 Ft-os árat jelent négyzetméterenként.

Vizafogó kínálatában is szerepelnek téglaépítésű bérházak, de főként lakótelepeiről híres és a Göncz Árpád városközpontban is változatos az ingatlanállomány. Utóbbi városrészben kelt el a kerület legalacsonyabb árú ingatlana, egy 22,5 négyzetméteres, felújított, félszuterén téglalakás a metró közelében, a Váci úton 11,7 millió Ft-ért, 518 847 Ft-os négyzetméteráron.

Budapesten a XIII. kerület számít az újépítésű ingatlanok fellegvárának, hiszen 2022 második negyedévében itt adták el a legtöbb fővárosi, újépítésű ingatlant, összesen 417 darabot, átlagosan 1 119 392 Ft-os áron négyzetméterenként. A második negyedévben meghirdetett projektek alapján összesen 6002 db lakásról beszélhetünk a kerületben, amelynek már csak a 14 százaléka vár vevőre.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újabb témákkal érkezik a Made In Gyetván Csabával

A Made In Gyetván Csabával hetedik évada hoz el izgalmas témákat nézőinek a Discovery Channel képernyőire. A vadonatúj, hetedik évadban – amely szeptember 25-én, 19:00 órakor debütál a csatornán – újabb gyártási titkokra derül...

Dr. Fazekas Ildikó kapta az MMSZ Életműdíját

Az elmúlt esztendők során összesen öten kapták meg a rangos elismerést, amelyet minden évben a Marketing Summit-on, a szakma csúcstalálkozóján adnak át ünnepélyes keretek között. Ebben az évben, a sorban hatodikként Dr. Fazekas Ildikó,...

Új trend a napelemeknél

Az energiaválság hatására a napenergia hasznosítása minden eddiginél kiemelkedőbb figyelmet kap napjainkban. Sokan már ellátási gondoktól is tartanak, ezért érdemes élni a korszerű, jövőbe mutató technológiával és függetleníteni magunkat a szolgáltatótól. Ugyanakkor a fogyasztók...

David Beckhamről készít sorozatot a Disney+

A Disney+ bejelentette, hogy a „Példaképünk, Beckham” (Save Our Squad with David Beckham) című brit originals (saját gyártású) sorozat premierje november 9-én, szerdán lesz a Disney+-on.A sorozat a BAFTA- és RTS-díjas Twenty Twenty produkciós...

Díjazták a közösségi média hazai sztárjait

Hatodik alkalommal díjazták a hazai közösségi média legnagyobb sztárjait. A JOY Social Media Award gálán a legismertebb véleményvezérek mellett számos híresség is tiszteletét tette, hogy együtt ünnepeljék meg a közönség kedvenceit. Díjat kapott többek...

Átalakulóban a luxusingatlanok piaca

A prémium ingatlanok szegmensében is elkezdődött a piaci átrendeződés. A járványidőszaktól kezdődően csökkent a külföldi befektetők aránya a fővárosban és az agglomerációban, azonban a balatoni luxusingatlanok még mindig vonzóak a határon túli vásárlók körében....

Marketplace-t indít a Decathlon

Magyarország piacvezető sportszerkereskedője a sportszektorban elsőként marketplace-ként működteti tovább webshopját. A bővülő termékkínálattal a vásárlói elégedettséget szeretnék növelni, céljuk ezenfelül új vásárlók megszólítása és egy új értékesítési csatorna megnyitása. A COVID az elmúlt években...

Nem szabad leírni a rádiózást

A rádió népszerűsége töretlen és a reklámbevételei is folyamatosan növekedtek. Persze nem olyan ütemben, ahogy a teljes piac nőtt, ezért a teljes piaci share összességében csökkent, de a rádió messze nem a haláltusáját vívja...

Megnyílt a World Press Photo kiállítás

Csaknem 140 felvételt mutat be a világ minden tájáról a World Press Photo kiállítás péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM). Marika Cukrowsky, az idei kiállítás kurátora elmondta: a World Press Photo csaknem hét évtizedes történetének...

Prémium kávémárkával erősít a Coca-Cola

Minden második magyar eszpresszóval kezdi a reggelt – derült ki a Coca-Cola HBC Magyarország és a GKID közös, mintegy 2500 fő megkérdezésével készült kutatásából. A kávé töretlen és egyre növekvő népszerűsége az egyik oka...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Új vezető a Central Médiacsoportnál

A Central Médiacsoport évek óta nagy hangsúlyt fektet a digitalizáció nyújtotta lehetőségek kiaknázására, illetve a szervezeten belüli digitális kompetenciák erősítésére és összehangolására. Ennek érdekében hazánk egyik vezető médiavállalata egy olyan saját, digitális tudásközpontot hoz...

Újabb témákkal érkezik a Made In Gyetván Csabával

A Made In Gyetván Csabával hetedik évada hoz el izgalmas témákat nézőinek a Discovery Channel képernyőire. A vadonatúj, hetedik évadban – amely szeptember 25-én, 19:00 órakor debütál a csatornán – újabb gyártási titkokra derül...

Dr. Fazekas Ildikó kapta az MMSZ Életműdíját

Az elmúlt esztendők során összesen öten kapták meg a rangos elismerést, amelyet minden évben a Marketing Summit-on, a szakma csúcstalálkozóján adnak át ünnepélyes keretek között. Ebben az évben, a sorban hatodikként Dr. Fazekas Ildikó,...

Új trend a napelemeknél

Az energiaválság hatására a napenergia hasznosítása minden eddiginél kiemelkedőbb figyelmet kap napjainkban. Sokan már ellátási gondoktól is tartanak, ezért érdemes élni a korszerű, jövőbe mutató technológiával és függetleníteni magunkat a szolgáltatótól. Ugyanakkor a fogyasztók...

David Beckhamről készít sorozatot a Disney+

A Disney+ bejelentette, hogy a „Példaképünk, Beckham” (Save Our Squad with David Beckham) című brit originals (saját gyártású) sorozat premierje november 9-én, szerdán lesz a Disney+-on.A sorozat a BAFTA- és RTS-díjas Twenty Twenty produkciós...
- Hirdetés -

Don't Miss

Ha szabad a kezünk, vásárolunk

Most már sehol nem húzzák fel a szemöldöküket a boltosok, ha a telefonomat, netalántán az órámat érintem oda a fizetésnél a terminálhoz – mondta el Mondovics Péter az mmonline.hu-nak adott interjúban. A Mastercard marketing...
Samu Tímea

Az out-of-home-nak van egy szuperereje

A mi területünkön kreativitással és innovációval tudunk úrrá lenni a helyzeten, amelyet edukációs funkciónak is ki kell egészítenie, különösen a digitális felületeken – állítja Samu Tímea. A JCDecaux Hungary vezérigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban...

Bátornak, belemenősnek és nyitottnak kell lennünk

Melyek a legforróbb témák a marketingszakmában, mire kellene nagyobb figyelmet fordítaniuk a területtel foglalkozóknak – többek között erről beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Horváth Tibor (HT), a Salesforce felhőmarketingért felelős vezetője és Siegler Bálint...

Már nem csak a helyi témák meghatározóak

A fogyasztók, ügyfelek még soha ennyire nem keresték azt, hogy legyen mihez kötődni – véli Török Szabolcs, a Magyar Posta marketingkommunikációs igazgatója. A szakember az mmonlie.hu-nak beszélt arról is, hogy milyen kihívást jelent az,...

A gazdaság motorjaként is hivatkozhatunk a marketingre

Már nem szabad csak egy jól csengő üzenetként gondolni a fenntarthatóságra, elérkezett az idő, hogy a „green washing” helyét valódi tettek vegyék át – állítja Sándor Gabriella, a Libri-Bookline Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója....
- Hirdetés -

SzuperZöld

Tovább zöldül a ŠKODA

Töretlenül folytatja a ŠKODA AUTO a vállalat szén-dioxid-mentesítését, amit „NEXT LEVEL – ŠKODA STRATEGY 2030” koncepciója keretében holisztikus cselekvési tervvel is támogat. Az elektromobilitási átállás felgyorsítása mellett az akkumulátorhajtású elektromos járművek hosszú távon fenntartható...

Faültetési akcióban a K&H

A klímaváltozás már nem csak a jövő fenyegetése, egyre többször saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk a felmelegedés hatásait, legyen szó forró nyárról vagy a nemrég véget érő aszályról. A globális felmelegedéshez vezető egyik ok a...

Így hat a klímaváltozás a gazdaságra

A klímaváltozás ma már nem kérdés, hanem tény, ami feladatok sokasága elé állítja a gazdasági szereplőket. A vállalatok működésére és teljesítményére már jelenleg is, de a jövőben még inkább hatással lesz az éghajlatváltozás. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....