- Hirdetés -

Korán kezdődött a szezon a Balatonnál

|

- Hirdetés -

Az év első hónapjától kezdve jelentős fellendülés tapasztalható a Balaton déli partján és a Velencei-tó ingatlanpiacán, akkora, hogy a kínálat nehezen tud lépést tartani a kereslettel. Míg a magyar tenger közelében már minden ingatlantípus iránt megnövekedett az érdeklődés, addig az ország harmadik legnagyobb természetes tavánál a telkek népszerűsége ugrott meg az előző évekhez képest. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban Siófok és környékének, valamint a Velencei-tó ingatlanpiacának aktualitásait és sajátosságait veszik górcső alá.

Hagyományosan tavasszal indul a nyaralóvásárlási szezon, de idén már januárban megbolydult a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiaca. Vidéki viszonylatban mindkét terület átlagárai magasnak számítanak és esetenként vetekednek a fővárosi átlagárakkal is, de a jelek szerint ez sem riasztja el az érdeklődők hadát. Sőt a Velencei-tó és a Balaton déli part piacának olyan szegmensei is vannak, ahol a kínálat már nem tud lépést tartani a kereslettel.

A NAV forgalmi adatai alapján a 2020-ban eladott lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Velencei-tó és a Balaton déli partján fekvő városok közül Zamárdiban (471 ezer Ft) megközelítette, míg Siófokon (523 ezer Ft) és Balatonlellén (522 ezer Ft) át is lépte a félmillió forintos határt. Gárdonyban az átlagos négyzetméterár 2020-ban 376 ezer Ft, míg Velencén 346 ezer Ft volt, ezekhez hasonló árszínvonal volt kimutatható Balatonföldváron (377 ezer Ft), Fonyódon (376 ezer Ft) és Keszthelyen (314 ezer Ft); az átlagárakat természetesen nagyban meghatározza az eladott ingatlanok összetétele is.

Míg a Balaton és környéke az ország egyik legnépszerűbb nyaralási célpontja, addig a Velencei-tóra egyre többen tekintenek agglomerációként, ez a különbség a két terület ingatlanpiacának sajátosságaiban is tetten érhető.

A déli part fővárosa

Siófokon már januárban megjelentek mind a befektetési vásárlók, mind a nyaralót vagy lakás célú ingatlant keresők a piacon, és az érdeklődés februárban sem csökkent. Az elmúlt évben a koronavírus járvány hatására érezhetően visszaesett a társasházi lakások iráni kereslet és elsősorban az önálló nyaralókat keresték az érdeklődők, most viszont minden ingatlantípusra élénk az érdeklődés. Az adásvételek ugyanakkor hosszabb időt vesznek igénybe, ami azzal magyarázható, hogy sokan hitelt vesznek igénybe a vásárláshoz, foglalta össze tapasztalatait Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója.

A folyamatosan növekvő kereslet miatt az újépítésű ingatlanoknál megfigyelhető az akár többszöri árnövekedés is. A legkeresettebbek a 100-150 ezer forintos négyzetméterárat is elérő beépíthető vízparti telkek, de ezek mára szinte teljesen elfogytak.

„Bár vannak, akik lakás céllal keresnek siófoki házat vagy lakást, a vevők túlnyomó többsége nyaralásra keresi a vízparti ingatlanokat. Az újépítésű ingatlanok növekvő árai miatt a vízparttól távoli telkek, panellakások és használt ingatlanok árai is emelkedtek. A belföldi érdeklődők mellett megjelentek a külföldi befektetők is Siófokon, azonban a koronavírus járvány az ő szempontjukból különösen hátráltató tényező” – mondja Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója.

Siófok városi részén is jelentősen emelkedett az ingatlanok és beépíthető telkek ára, így azok, akik otthonteremtés céljából felújítandó, vagy jó állapotú és elérhető árú ingatlanokat keresnek, esetleg építkezni szeretnének, inkább Siófok vonzáskörzetében, a háttértelepüléseken keresnek maguknak új lakhatási lehetőséget.

Vízparti agglomeráció

A Velencei-tó és a környező települések helyzete sok szempontból eltér a Balaton déli partjától. A főváros és Székesfehérvár közeli fekvése valamint a jó vasúti és közúti közlekedésnek köszönhető gyors elérhetőségük miatt egyre többen tekintenek erre a területre agglomerációként.

Az ország harmadik legnagyobb természetes tavának partján már az év elején megélénkült a telkek iránti kereslet. A használt ingatlanok 500-600 ezer forintos átlagos négyzetméter ára miatt sokan inkább az újépítésűeket preferálják, ahol szinte mindent a saját ízlésük és elvárásaik szerint tudnak kialakítani.

„A telkek esetében egyértelműen növekednek, a lakóingatlanoknál stagnálnak, míg a hétvégi házak, nyaralók esetében csökkennek az árak, itt az alkura is nagyobb a vevők lehetősége. A használtaknál kelendőbbek az újépítésű ingatlanok, azonban az eladó telkek száma véges és ezek ára is napról-napra emelkedik. Látva a megélénkült keresletet, az eladók esetenként inkább kivárnak és tavaszra-nyárra halasztják az értékesítést, bízva abban, hogy még magasabb árat realizálhatnak a telkükért” – mondja Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadója.

Az érdeklődők jellemzően Budapestről és környékéről érkeznek, akik egy fővárosi lakás árából a Velencei-tó partján egy családi házba tudnak költözni. Azt, hogy a Velencei-tó funkciójában nagyvárosi agglomerációvá vált, támasztja alá az is, hogy az ingatlanválasztásnál fontos szempont a vasútállomástól, illetve Velence esetében az M7 lehajtójától való távolság is.

A szakértő hozzátette, hogy a beruházói oldalon is élénkül a kereslet, és az évente 2-3 újépítésű ingatlant felépítő kis cégek mellett nagyobb volumenű projektek is megjelentek a tó partján, ezeknek a társasházi lakásoknak az átlagára a 650-750 ezer forintot is eléri.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...