- Hirdetés -

Közeleg a határidő, nem készültek fel a cégek

|

- Hirdetés -

Csak minden negyedik vállalat tartja magát felkészültnek egy független ESG tanúsításra. Azon vállalatok, melyek nem állnak készen, az ESG szempontoknak való megfelelés és a részvényesi profitelvárások összeegyeztetését említették legfontosabb indokként.

A KPMG új ESG Tanúsítási Érettségi Indexe alapján világszerte a vállalatok 75 százaléka úgy érzi, hogy még hosszú út áll előtte ahhoz, hogy készen álljon az ESG teljesítményének tanúsítására és az új szabályozási követelményeknek való megfelelésre. Pedig a 2024. január 1-jétől kezdődő üzleti év vonatkozásában az európai uniós közérdeklődésre számot tartó nagyvállalatoknak már kötelező lesz jelentést közzétenniük nemcsak arról, hogy árbevételük és költségeik mekkora hányada kapcsolódik fenntartható tevékenységhez, hanem az Európai Unió által elfogadott vállalati fenntarthatósági jelentési irányelv (CSRD) értelmében a külön erre a célra megalkotott sztenderdek alapján be kell mutatniuk a vállalati működés környezetre gyakorolt, illetve a klímaváltozáshoz kapcsolódó hatását, ide értve a kitűzött stratégiai célokat, a kockázatokat, az azonosított lehetőségeket és mindezek kezelésére szolgáló intézkedéseket, valamint a célok teljesülését jelző mérőszámokat (emlékeztetőül: 2024-től végérvényesen velünk lesz a CSRD).

"Egyszerűen összefoglalva, akkor áll készen egy vállalat az ESG tanúsításra, ha lefektette a vonatkozó szabályozási keretet, elvégezte a vonatkozó lényegességi felmérését, meghatározta a megfelelő mérőszámokat, és rendelkezik a hatalmas adatmennyiség méréséhez, összegyűjtéséhez és kezeléséhez szükséges rendszerekkel, folyamatokkal és kapcsolódó, jól kialakított, hatékonyan működő kontrollokkal" – így fogalmazott Nagy Zsuzsanna, a magyarországi KPMG ESG Megfelelőségi Szolgáltatásokért felelős partnere az index publikálásának apropóján. "Ha ezeket az előfeltételeket a vállalatok már megteremtették, akkor az előttük álló jelentéstételi ciklus során lépéselőnybe kerülnek, mert jobb eséllyel teljesítik a tanúsítás kritériumait. Sőt, az ESG-jelentéstételből további előnyökre is szert tehetnek."

A KPMG ESG Tanúsítási Érettségi Index legfontosabb megállapításai a következők:

A nagyobb vállalatok (10 milliárd USD feletti árbevétel) általában jobban felkészültek az ESG tanúsításra, az ő átlagpontszámuk 0-100-as skálán 56,3, szemben az 5-10 milliárd USD közötti (45,3 átlagos pontszám) és az 5 milliárd USD alatti (41,7) vállalatokkal.

Földrajzi szempontból a vállalatok ESG tanúsításra való felkészültsége nem mutat jelentős eltérést: a legmagasabb értéket elért országok - Franciaország (50,4), Japán (50,0) és az USA (49,4) - és a legalacsonyabb értéket elért országok - Brazília (43,1) Kína (43,0) – pontszámai egészen közel vannak egymáshoz.

Az index felső 25 százalékához tartozó cégek a többi válaszadóhoz képest több mint háromszor magasabb pontszámot értek el a környezeti adatok („E”) dokumentált, tesztelt és működő folyamataiban, valamint a bevezetett ellenőrzések terén (50% a 14%-hoz képest), és hasonlóan kiugró a különbség a szociális („S”) adatok (45% a 16%-hoz képest) és az irányítási („G”) adatok (52% a 19%-hoz képest) tekintetében is.

A rangsor legerősebb 25%-ába tartozó vállalatok döntően integrálták az ESG adatrendszereiket a pénzügyi jelentési rendszerekkel. Azonban a többi válaszadónak ezidáig csupán 35 százaléka tett így.

Az index alapján a válaszadók fele (52 százalék) alkalmaz valamilyen szintű külső ellenőrzést a meglévő ESG jelentéstételére. Ugyanakkor csak minden hetedik válaszadó rendelkezik kellő bizonyosságot (14 százalék) vagy korlátozott (16 százalék) bizonyosságot nyújtó tanúsítással. Ez azt jelzi, hogy az ESG tanúsítási érettség terén még további komoly lépésekre van szükség.

“Nem kérdés, hogy hatalmas feladat előtt állnak a vállalatok. A kötelező nem pénzügyi információkra vonatkozó adatszolgáltatás, a bevételek és a költségek Taxonómia rendelet szerinti csoportosítása, az ehhez illeszkedő ellenőrzési környezet kialakítása és megvalósítása komplex teendők, amivel előbb-utóbb valamilyen szinten minden vállalat szembesül. Ez igaz azokra a társaságokra is, akik jelenleg még nem esnek a szabályozás alá, hiszen az üzleti partnereik, a befektetők, a finanszírozók egyre inkább elvárják tőlük is a transzparens, széleskörű, megbízható ESG adatszolgáltatást. A piac bizalmát az adatok független tanúsítása tovább növeli, azonban a tanúsításnak jelenleg rendkívül széles palettája létezik, így a vállalatoknak ezen a téren is okosan kell tudniuk választani.” – emelte ki a KPMG indexe kapcsán a tanulságokat Nagy Zsuzsanna.

A KPMG indexe öt kritikus lépést határoz meg, amelyeket a vezető vállalatok megtesznek a sikeres ESG tanúsítás érdekében:

1. Beazonosítják az alkalmazandó ESG jelentéstételi szabványokat

2. Erős belső ESG irányítást építenek ki, valamint fejlesztik a szükséges készségeket

3. Meghatározzák a releváns ESG közzétételeket és az azokat alátámasztó adatszolgáltatási követelményeket.

4. Digitalizálják az ESG adatok feldolgozását, és magas minőségű adatokat állítanak elő

5. Együttműködnek a teljes értéklánccal az ESG információk összegyűjtése érdekében.

A KPMG ESG Tanúsítási Érettségi Index alapján figyelemre méltó, hogy az ESG tanúsításra kevésbé felkészült vállalatoknál a vezérigazgatók és igazgatósági tagok 58%-a szerint kihívást jelent az ESG szempontok és a részvényesek profitelvárásai közötti egyensúly megteremtése. Az index legfőbb tanulsága azonban az, hogy a legfelkészültebb vállalatok esetében az ESG az üzleti stratégia szerves része, az üzleti sikeresség alapja és nem opcionális extrája. A válaszadók több mint fele (53 százalék) állítja, hogy a vezetés tisztában van a vállalatuk ESG témáival és elkötelezett az ESG célok megvalósítása iránt. 54 százalék szerint az ESG tanúsítás növelheti a piaci részesedést is, mivel a vállalat értékei jobban összehangolódnak a hasonlóan gondolkodó ügyfelek és befektetők értékeivel.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...

Exkluzív premierekkel zárja az évet az HBO Max

Közeledik az év vége, így decemberre is tartogat néhány nagyszerű tartalmat az HBO Max. Több magyar film, köztük exkluzív premierek (Utolsó esély, Café Marylin), blockbuster franchise (Pókember), karácsonyi filmek és animációk (Mariah Carrey All...

A Sztárbox és a Reggeli miatt is eljárás indult

A „Sztárbox” és a „Reggeli” című műsorszámok egy-egy epizódja miatt is eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület több, külföldi hatóság alá tartozó műsorszám helytelen...

Hatályos: jövőre sem kell reklámadót fizetni

A november 30-i Magyar Közlönyben megjelent az adótörvények módosításáról szóló törvény Novák Katalin köztársasági elnök aláírásával, így jogerőre emelkedett a jogszabály, amely alapján a reklámadó mértéke 2024. december 31-ig továbbra is az adóalap 0...

Átlépte a másfél milliárdos határt az 5G

Az év végére 5-ből 1 mobilelőfizetés már az 5G technológiát használja majd a világban, vagyis a számos piacon továbbra is érezhető gazdasági és geopolitikai nehézségek ellenére töretlenül terjed a legújabb hálózati generáció – derül...

Tovább kalandozik Thuróczy Szabolcs és a SsangYong

A legszigorúbb apósjelölt szívét is meglágyítja a SsangYong Torres – legalábbis a friss kampányfilmek szerint. A dél-koreai SUV specialista legújabb modelljének bevezetőkampányáért a Mediator felelt.A dél-koreai SUV specialista új kalandokat és a hétköznapokból való...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újabb lépéssel támogatja az ALDI a fenntarthatóságot

A vállalat biatorbágyi méhecskeháza után most hét városban nyitott rovarotthonokat, amelyek a virágok beporzásához nagymértékben hozzájáruló, emberekre ártalmatlan beporzó rovaroknak nyújtanak menedéket.Az ALDI biatorbágyi logisztikai és igazgatási központjánál már 2016 óta működik egy öt...

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Újabb lépéssel támogatja az ALDI a fenntarthatóságot

A vállalat biatorbágyi méhecskeháza után most hét városban nyitott rovarotthonokat, amelyek a virágok beporzásához nagymértékben hozzájáruló, emberekre ártalmatlan beporzó rovaroknak nyújtanak menedéket.Az ALDI biatorbágyi logisztikai és igazgatási központjánál már 2016 óta működik egy öt...

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....