- Hirdetés -

Kategória: Biznisz

- Hirdetés -

Rendszerhasználati díjat vezet be a foodpanda

A megváltozott gazdasági környezet miatt versenytársaihoz hasonlóan a foodpanda is rendelésenkénti extra díjat számol fel novembertől annak érdekében, hogy továbbra is folyamatosan kiemelkedő rendelési...

Tovább növekedett a Zalando

A bruttó kereskedelmi forgalom 7,1 százalékkal, az árbevétel 2,9 százalékkal nőtt, a korrigált EBIT pedig elérte a 13,5 millió eurót a harmadik negyedévben. Az...

Közösségi iroda nyílik a Westendben

Új közösségi irodával gazdagodik a főváros. A központi elhelyezkedésű Westend első emeletén nyílik újra a Workplace&ArtSpot. A kávézóval kiegészülő helyszínnek két funkciója lesz, a...

Rangos elismeréseket kapott a magyar fintech startup

Két héten belül két jelentős elismerést is kapott a Flexibill startup, amely Magyarország egyik legnagyobb múltú vállalata, a BÁV kötelékében működik. Októberben az eFinance...

Félmilliárd forint jogdíjat kapnak a filmszínészek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) félmilliárd forintot meghaladó összegű jogdíjat fizet ki több mint 58 ezer magyar és külföldi előadóművésznek.Az EJI idén csaknem...

Hárommilliárdnyi kedvezménnyel készül az eMAG a Black Friday -ra

2022. november 18-án a nem megszokott gazdasági helyzetben tartja meg a cég tradíciójának megfelelően 24 órán át tartó Black Friday-át az eMAG: a fekete...

Divattagozattal bővül a Szentkirályi Tehetségprogram

Négy sikeres évad után kibővül a Szentkirályi Tehetségprogram. A korábban utánpótláskorú sportolókat segítő kezdeményezés az idei évtől divattagozattal egészül ki, amelynek célja a feltörekvő...

Együttműködik az Óbudai Egyetem és a Yettel

A mobilszolgáltató az Óbudai Egyetem (ÓE) területén 5G technológiát alkalmazó mobilkommunikációs hálózatot épít ki, valamint oktatási és munkaerő-toborzási területeken is együttműködik a felsőoktatási intézménnyel...

Rekordbevétel az LG-nél

Az LG Electronics (LG) történetének legmagasabb negyedéves árbevételével zárta a 2022 július-szeptemberi időszakot.A dél-koreai vállalat a harmadik negyedévben 21,2 ezer milliárd von forgalmat ért...

Meta-otthonon dolgozik az LG

Egyetértési megállapodást írt alá az LG Electronics (LG) és a világ vezető, valós idejű 3D (RT3D) tartalmak létrehozására és működtetésére specializált platformját működtető Unity...

Tovább terjeszkedik a Green Fox Academy

A Sandberg Capital többséget vásárolt a Green Fox Academy-ben, az így biztosított tőke és stratégiai támogatás új dimenziókat nyit a Green Fox vállalati üzletágának...

Környezetbaráttá tennék a kriptovaluta-piacot

Az LGC mögött álló tapasztalt európai csapat, amely blockchain szakértőket, fejlesztőket, üzleti specialistákat és tanácsadókat foglal magában bejelentette azt az új közép-európai kezdeményezést, amelynek...

Tavaly öt százalékkal nőttek a beszedett szerzői jogdíjak

A múlt évben 5,3 százalékkal, 9,6 milliárd euróra növekedtek 2021-ben a világszerte beszedett szerzői jogdíjak, de nem érték el a pandémia előtti, 10 milliárd...

Bővíti banki kriptoszolgáltatásait a Mastercard

A Mastercard bemutatta legújabb programját, amely biztonságos és ügyfélközpontú kripto-szolgáltatások létrehozásában segíti a pénzintézeteket.A 2022-es Mastercard New Payments Index jelentés szerint a lakosság 29...

Összefogtak a hazai oktatástechnológiai cégek

Megalakult az EDUCATION:NEXT Oktatástechnológiai Szövetség, melynek célja a magyar oktatási ökoszisztéma szereplőinek szakmai támogatása, érdekeinek képviselete és szemléletformálás a nemzetközi trendek és gyakorlatok alapján....

Taroltak a netes csalások elleni megoldások

Közel 70 országból rekordszámú, összesen 722 induló regisztrált az idei JunctionX Budapest hackathonra. A kétnapos innovációs versenyen az Antavo, a SEON és a Wise...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Durva eltérések vannak az albérletárakban

A magyar albérleti piac élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben, amit a Duna House friss tranzakciós adatai is alátámasztanak. Az országos átlagos havi bérleti díj elérte a 230 ezer Ft-ot, miközben a kínálati...

Ezek lakások a legkeresettebbek Magyarországon

A legfrissebb adatok alapján a vásárlók minden településtípuson nagyobb érdeklődést mutatnak a téglaépítésű társasházi lakások, mint a panelek iránt. A markáns különbség nemcsak a kereslet alakulásában, de a négyzetméterárakban is egyértelműen megmutatkozik. Ez különösen...

Teljes készpénzmentesség lesz a Forma-1 magyar futamán

A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet...

Stohl Andrással érkezik a Nagy Ő! új évada

Fischer Gábor, a TV2 Csoport Programstratégiai és Tartalomgyártási Igazgatója jelentette be új szakmai Instagram oldalán, a TV2Fischer_vision platformon, hogy a Nagy Ő! következő évadában Stohl András keres majd új párt magának. „Az igazat megvallva eredetileg...

Kalandos júliust ígér a JimJam

Júliusban a JimJam gyerekcsatornán minden a kíváncsiságról szól – az apró kérdésekből induló nagy kalandok és a felfedezés öröme kerülnek a középpontba. Új évadokkal érkezik Sam, a tűzoltó és Caillou, a mindig kíváncsi aprócska...

Digital Center

Tovább emelik a tévézés élményét a Samsung új tévéi

A Samsung QLED biztonságos és valódi kvantumpont-technológiájával (Real Quantum Dot Technology), valamint 100 százalékos színtérfogatával magasabb szintre emelheti a tévénézés élményét. A biztonságos, kadmiummentes kvantumponttal ellátott tévék, rugalmas funkcióival és az AI-technológia alkalmazásával ragyogó...

Sokat tehetnek a nők egészségéért az okosórák

A testünk egy változó, alkalmazkodó és finomhangolható rendszer, és ha megtanulunk rá jól figyelni, életminőségünk is érezhetően javulhat. A ciklusszinkron-tudatos életmód épp erre épít: a nők ciklusuk szakaszait megismerve optimalizálhatják a napi rutinjaikat, a...

Így vigyáz az adatainkra a Samsung

A Galaxy eszközök olyan mesterséges intelligencia technológiákkal érkeznek, amelyek középpontjában a felhasználó személyes adatainak védelme áll. A Galaxy AI-t arra tervezték, hogy a felhasználói kéréseket megelőzve megértse az egyéni szükségleteket – legyen szó a...

Elképesztő megoldásokkal segíti az alvást a Samsung

A Samsung légkondicionálók „Good Sleep” (szép álmokat) üzemmódja, amely az alvási fázisokhoz igazodva szabályozza a hőmérsékletet, a zavartalan pihenést támogathatja. A vállalat továbbfejlesztette ezt a funkciót, így a felhasználók összekapcsolhatják klímaberendezésüket Galaxy Watch okosóráikkal...

Olcsóbb tarifacsomagokat vezet be a One

A One Magyarország legújabb tarifái egyszerűbbé, átláthatóbbá és mindenki számára elérhetővé teszik a korlátlanság valamely formáját – legyen szó beszélgetésről, internetezésről vagy akár mindkettőről. Az új tarifacsomagok kedvezőbb díjszabással érhetők el, mint az elmúlt...