Valaki szerint a fizetés, mások szerint a szakmai fejlődés lehetősége a legfontosabb tényező, ha a munkáról van szó. Bár mindenki számára mást jelent a...
A TotalEnergies és a Honeywell stratégiai megállapodást jelentett be, melynek értelmében a Honeywell vállalja, hogy a TotalEnergies számára újrahasznosított polimer nyersanyagot szállít a Honeywell...
Megnyílt a jelentkezés a Startup Plastic Surgery programra, amely harmadik alkalommal nyújt támogatást a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi kihívásokra megoldást kínáló startupoknak....
Magyarországon a Duna Autó nyithatott elsőként és egyedüliként hivatalos Tesla Approved body shopot.14 évvel a márka indulása után a hazai utcaképhez is egyre inkább...
Több mint 90 százalékkal növekszik az AutoWallis részvények súlya a BUX kosárban a Budapesti Értéktőzsde előző, tavaly szeptemberi határozatához képest. A döntés értelmében a...
Kétnapos hackermaraton várja március 25. és 27. között a vállalkozó szellemű innovátorokat, az esemény fókuszában pedig az egyik legfontosabb kincsünk, az egészség áll majd....
Letették az alapkövét annak a 4000 nm-es gyártócsarnoknak, ami Martonvásár Ipari Park területén épül meg még az idén. A beruházás a főként kozmetikai, háztartásvegyipari...
Idén újra jelenléti képzéssel indul a BME Z10 öthetes Akcelerátor Programja, melyre 2022. március 18-ig várják a szervezők a fiatal tehetségek jelentkezését. A képzést...
Az Alza.hu a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán 3000 Ft értékű kupont oszt majd szét ügyfelei között. A kedvezményt a 2019-es évben az Alza webáruházában...
Tízmilliárd forint feletti árbevétellel zárta a tavalyi évet a Work Force minősített HR szolgáltató, ezzel 45 százalékkal múlta felül 2020-as eredményeit. Továbbra is a...
Csaknem 10 millió euró ráfordítással új kutatás-fejlesztési lokációt hoz létre Zalaegerszegen a magyarországi Bosch csoport.
A vállalat a ZalaZone járműipari tesztpályához kapcsolódó területen a jövő...
Lezárult a Huawei Technologies Európai Ellátó Központja (ESC) pátyi üzemének digitalizációs fejlesztése, amelynek köszönhetően számos 5G-n alapuló, Ipar 4.0-ás megoldás segíti a logisztikai és...
Biztonságos pénzügyi modellel, a működési költségek jelentős lefaragásával, új ügyvezetéssel, új tulajdonosi körrel folytatja tevékenységét az idén 12 éves, közösségi vásárlási oldalt működtető Bónusz...
A sportfogadók március 5-től egyedülálló sportműsorral találkozhatnak a Tippmix újonnan induló YouTube-csatornáján és a legnagyobb podcastszolgáltató felületeken. A Mester2es című, labdarúgás és sportfogadás fókuszú...
A felhasználók tizede már mesterséges intelligencia alapú megoldásokra bízza a vásárlást, az automatikus kosárfeltöltést vagy a rutinszerű banki műveletek elvégzését. Az EY friss, több mint 18 ezer fő körében végzett nemzetközi kutatása szerint (Global...
A globális ingatlanpiac értéke több száz billió dollárra tehető. Az ingatlanok ma a valós eszközök (RWA – real-world assets) piacának legnagyobb szegmensét alkotják, értékének közel egyharmadát képviselve. Ráadásul az előrejelzések szerint a tokenizáció mértéke...
A Konecta, az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások globális piacvezetője bejelentette stratégiai szövetségét a technológiai szektor meghatározó szereplőjével, a Lenovóval. Az együttműködés a kategóriaelső technológiai megoldásokat ötvözi a fejlett ügyfélkezelési szakértelemmel, hogy alapjaiban formálja...
A modern nagyvárosok közlekedése egyre összetettebb: az autók, kerékpárosok és gyalogosok mellett immár az elektromos rollerrel közlekedők is sok esetben ugyanazokon az útfelületeken osztoznak, vagy keresztezik egymás útját. Ebben a környezetben különösen fontos a...
A Samsung Electronics a frankfurti Eschbornban megrendezett Inside Samsung – The First Look Europe eseményen mutatta be AI-támogatott képernyőinek és csatlakoztatott élményeinek legfrissebb újításait, amelyek a márka kétévtizedes élvonalbeli szerepére épülnek. A vállalat továbbra...