Míg néhány hete Elon Musk felvetette, hogy kivásárolják a befektetőket és kivezetik a tőzsdéről a Teslát, most visszakozott a cégvezető.
Elon Musk bejelentette, hogy nyilvános...
A Nestlé 7,15 milliárd dolláros (közel 2 ezer milliárd forintos) licencszerződést írt alá a Starbucksszal, így mostantól a svájci cég az előre gyártott Starbucks-termékek...
Az elmúlt öt évben legalább 50 százalékkal nőtt azoknak a vendéglátó egységeknek, borászatoknak a száma, amelyek egész évben nyitva tartanak.
Kardos Gábor, a tóparti vendéglátás...
A Samsung 2018-as prémium UHD és QLED televíziói HDR10+ minősítést kaptak, amely igazolja, hogy a készülékek nagy dinamikatartomány (High Dynamic Range, HDR) 10+ megjelenítésére...
Budapesten már életbe lépett a Wizz Air új poggyászszabálya, mely szerint az utasoknak fel kell adniuk a kézipoggyász méretű csomagjaikat.
A cég tájékoztatása szerint a...
Új adategyeztetésre számíthat több százezer vodafone-os kártyás előfizető, akiknek az adatait tavaly a mobilszolgáltató nem a törvényi előírásoknak megfelelően ellenőrizte, vagyis azokat az ügyfelek...
A MINI támogatását immár három éve élvező nagyszabású, nyitott shownak ezúttal rendhagyó módon Balatonfüred egy különleges, mediterrán hangulatú utcája adott otthont.
Zoób Kati a soron...
Idén első alkalommal száll ringbe a győzelemért Magyarország a European Street Food Awardson. A hazai előválogatóra a versenyzők 7 kategóriában, augusztus 31-ig adhatják le...
A SEAT az Aronában és az Ibizában is bevezeti a sokoldalú és tetszés szerint beállítható digitális műszerfalat, amely áttekinthetőbb, és a gépkocsivezetők igényeinek jobban...
Az 5. DreherFeszt fantasztikus sörfelhozatallal jelentkezik szeptember 1-jén, a kínálatában néhány, eddig még sohasem kóstolt Dreher specialitással is megismerkedhet a közönség. Ráadásul a jubileum...
Az esseni Design Zentrum “piros pontja", a Red Dot minden grafika, koncepció vagy formaterv számára talán legrangosabb nemzetközi elismerést jelenti. 2018-ban a Graphasel Design...
Fogadásból, kólarajongása miatt, buli kedvéért vagy épp barátnői unszolásra, de mind nagy lelkesedéssel jelentkeztek a Coca-Cola Magyarország őszi plakátkampányába
Körülbelül kétszer annyi nő, mint férfi,...
A soproni Modelart Presentation nyerte az Iconic Awards 2018 innovatív építészetért járó díját kommunikáció kategóriában.
A DANUBIO 3 különböző lakástípusát bemutató, abszolút újszerű makettjével nyert...
A Vodafone Magyarország a Family ajánlat és a Digitális család weboldal indulása óta kiemelt hangsúlyt fektet a generációk közti digitális szakadék csökkentésére, és legújabb...
Ahogy a kriptoszektor maga mögött hagyja 2025-öt, egy dolog egyértelművé válik: a digitális eszközök többé nem párhuzamos rendszert alkotnak a hagyományos pénzügyek mellett. A piacok szerkezete átalakul, az infrastruktúrák összeolvadnak, és 2026-ra ez alapjaiban...
A Rakuten Viber partnerségre lépett a DoubleVerify-vel, a médiaminőség hitelesítésére, a hirdetések teljesítményének optimalizálására és a kampányeredmények igazolására szolgáló vezető szoftverplatformmal. Az együttműködés révén a hirdetők magabiztosan érhetik el a valódi felhasználókat a Viber...
Mostantól még több család a nagyvárosokban megszokott kényelmes online bevásárlást – hosszú utazások és zsúfolt üzletek nélkül. 40 új településen elérhető január 12-től a Kifli.hu szolgáltatása, melynek eredményeként a Kifli.hu szolgáltatása ma már a...
2025-ben a DataHouse adatai szerint 128 155 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami 15,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, 110 961-es értéket. Noha ezzel öt éve nem látott szintre emelkedett...
Egy tipikus felhasználó a leggyakrabban pénteki napon rendel a Woltról, a hamburger és a pizza mellett pedig előszeretettel kér gourmet alapanyagokat, társasjátékokat, de ha úgy adódik, terhességi tesztet vagy megfázás elleni szereket is. A...
A Hisense bemutatta legújabb fejlesztését, a Hisense S6 FollowMe kijelzőt. Az új modell a vállalat bővülő Lifestyle TV termékvonalának legfrissebb darabja, amely újraértelmezi, hogyan és hol használhatjuk a képernyőket otthonunkban. Az S6 úgy készült,...
Soha nem mozgott még ennyi pénz digitálisan Magyarországon – és soha nem volt ekkora tétje annak, hogy ki, hogyan és milyen védelemmel vesz részt ebben a forgalomban – erről szól majd a 2026. január...
Bemutatta legújabb Laser Home Cinema fejlesztéseit a Hisense. Az XR10 és a PX4-PRO modellek célja, hogy a nagyképernyős, moziminőségű megjelenítést rugalmasabban, többféle lakókörnyezetben is elérhetővé tegyék, a lézeres technológia előnyeire építve.A globális szórakoztatóelektronikai gyártóként...
A Samsung a világ egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai és informatikai kiállításán, a január 6. és 9. között zajló CES 2026-on olyan új projekteket mutat be, amelyek a C-Lab program támogatásával a legkülönfélébb területeken – többek...
A Samsung, a hangprojektorok piacának egyik kiemelt szereplőjeként, bemutatta 2026-os kínálatát, amely új fejezetet nyit az otthoni hangélményben. A Q-szériás hangprojektorok és a vadonatúj Music Studio hangszórók a továbbfejlesztett Q-Symphony révén teltebb, tisztább és...