Két új vezető kinevezését jelentette be a WarnerMedia a frissen megalakult EMEA-régiós gyerektartalom-részleg menedzsmentjébe. Monika Oomen EMEA-szerte felel majd a márkaépítésért, a kommunikációért és...
Juho Wallenius tizenöt piacon - köztük Magyarországon is - irányítja a vállalat összes marketingtevékenységét, munkája fókuszában a digitális pénzügyi és e-kereskedelmi szolgáltatások erősítése áll...
2021. március elsejével új fejezet nyílt a Universal Robots történetében azzal, hogy a 38 éves Kim Povlsen személyében új elnök került a vállalat élére....
Július elsejétől Gergely Márton veszi át az ország legnagyobb közéleti hetilapjának vezetését Jakus Ibolyától, aki hét éve tölti be a felelős szerkesztői pozíciót.
Jakus Ibolya...
Új céget alapított, Moooregroup néven saját csapattal dolgozik az Elle márkaportfólió értékesítésén Kovács Anita, a Marquard Media volt kereskedelmi igazgatója. Egyedi, a minőségi olvasókat...
Lakatos Zsófiát, a Magyar PR Szövetség korábbi elnökét választotta Örökös Tagjának a Magyar PR Szövetség. Ezt a címet azok a szakemberek kaphatják meg, akik...
További négy éven át Hinora Ferenc lesz a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elnöke, miután az idén 30 éves szervezet online tisztújító közgyűlésén a tagság...
Szívesen dolgoznál 2020 egyik legszerethetőbb munkahelyén? A Sales csapat tagjaként részt vennél a mindennapi pörgésben? Nem csak hazai piacvezető márkáknál szeretnéd megmutatni, mit tudsz,...
Közel 30 év tőkepiaci tapasztalattal rendelkező pénzügyi szakembert nevezett ki újonnan létrehozott, ötödik befektetési igazgatóságának élére a Széchenyi Alapok, amely egy év alatt megötszörözte...
2021. március 1-től Siliga Tündét nevezték ki a Schneider Electric gyöngyösi gyára igazgatójának.
Az új gyárigazgató 7 éve csatlakozott a Schneider Electric magyarországi csapatához, ahol...
Távozik Szabó Éva a Central Médiacsoporttól, a cégnél a PR feladatok menedzselését Vági Róbert vezérigazgató-helyettes felkérésére május 1-jétől Roczkó Zsuzsa viszi tovább.
Az új...
A Philip Morris International 2021. évi részvényesi gyűlésén Jacek Olczak személyében új vezérigazgatót neveztek ki. Jaczek Olczak korábban a társaság globális ügyvezető igazgatójaként (COO)...
Augusztus elsejével dr. Szászi István veszi át a magyarországi Bosch csoport és a cég Adria régiójának vezetését. A pozíciót eddig betöltő Daniel Korioth a...
Hetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának elnökét nevezték ki a győri székhelyű járműgyártói vállalat vezérigazgatójának május 8-i hatállyal.
Az új cégvezető feladata a...
Új divíziót indít a Scripted Productions, Hámori Barbara műsorgyártó vállalata, ami kifejezetten a heti sorozatok, játékfilmek, és streaming tartalmak fejlesztéséért és gyártásáért felel majd...
Az IKEA Magyarország rekorderedményeket jelentett be a 2025-ös pénzügyi évre vonatkozóan: a teljes kiskereskedelmi forgalom elérte a 144,3 milliárd forintot, ami 4,4%-os éves növekedést jelent az előző pénzügyi évhez képest. Ez a kimagasló eredmény...
A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért...
A SimplePay Zrt. a nyáron lezajlott névváltás folytatásaként megújítja arculatát is. A cél az egységes és konzisztens márkamegjelenés kialakítása volt, illetve a márkacsalád albrandjeinek következetes megjelenítése.2025 nyarán a vállalat nevében és márkastruktúrájában is új...
Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.Összességében...
Miközben a gazdasági környezet bizonytalanabb, mint az elmúlt években bármikor, a magyar munkavállalók biztonságérzete és jövőképe is megingott. A PwC Munkaerőpiaci Körkép kutatása szerint 2025-ben egyre többen érezték bizonytalannak saját szakmai kilátásaikat, és a...
Elfelejthetjük azt a képet, hogy az okosotthon a gazdagok játékszere, ahol tapsolásra kapcsolódik a villany. 2026-ra a magyar lakosság számára a technológia már színtiszta matematika: hogyan faragjunk le a rezsiből és hogyan nyerjünk napi...
A telefon a felhasználók egyik legszemélyesebb tere, mégis a legkevésbé privát helyeken is használják. A buszon, a liftben vagy bárhol, ahol sorban állnak, a „digitális szennyesük” így könnyen napvilágra kerülhet. Ahogy a telefonok egyre...
A mesterséges intelligenciának köszönhető termelékenységi nyereség szinte teljes egészében a szenior szoftverfejlesztőknél csapódik le, nem a kezdőknél – bár az MI-t a juniorok többet használják – derül ki a Science folyóiratban megjelent tanulmányból, amelyet...
Az NFC-alapú mobilos támadások száma 87 százalékkal nőtt, a zsarolóvírus-támadások áldozatainak száma pedig már 2025 vége előtt meghaladta a teljes 2024-es értéket – ez derült ki az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentéséből (Threat Report H2...
A Samsung nemzetközi olimpiai és paralimpiai partnerként bemutatja a Galaxy Z Flip7 Olympic Edition-t, amelyet a 2026-os milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokon induló sportolóknak terveztek. A mintegy 90 országból érkező, közel 3800 olimpikonnak...