- Hirdetés -

Kategória: Kutatás

- Hirdetés -

Folytatódott a bérleti díjak csökkenése

Az országos lakbérek tavaly novemberre 12 százalékkal, a budapestiek 15 százalékkal voltak alacsonyabbak a januárihoz mérten – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal és...

Így alkalmazkodik a munkaerőpiac a járványhoz

A koronavírus, a digitalizáció és az automatizációs folyamatok eredményeként a munkaerőpiac olyan útelágazáshoz ért, amelynél a most hozott intézkedések a következő generáció életét is...

Így birkózunk meg a távmunkával

Az 50 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásoknál dolgozók általánosságban kevesebb munkáltatói támogatást igényelnek a távmunkához, mint a nagyobb vállalatoknál dolgozó társaik – derül ki...

A vállalkozásokban bízunk leginkább, a médiában a legkevésbé

Már jobban bíznak az emberek a vállalkozásokban, mint a civil szervezetekben (NGO), a kormányok a pandémia első hónapjaiban sokat veszítettek hitelükből, a média pedig...

Tartunk a tömegközlekedéstől, megnőhet a kereslet az autókra

Sokan hosszú távon is felhagynának a tömegközlekedéssel a koronavírus-járvány miatt – derül ki az EY 3300 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A hirtelen megváltozó...

Felértékelődött az informatikai vezetők szerepe

A vállalati célok elérésében egyre nagyobb szerepet kapnak az informatikai vezetők, áll a Deloitte Tech Trends 2021 kiadványban, amely a sikeres végrehajtást szolgáló együttműködés...

Tízből négy cég vár növekedést idén

A vállalkozók 42 százaléka számít arra, hogy az idén éves árbevétele nőni fog 2020-hoz képest a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató...

Átfogó jelentés készül a hazai startup ökoszisztémáról

A magyarországi startup ökoszisztéma jelenlegi helyzetét térképezi majd fel a Startup Hungary által indított kutatás, melyre már várják a hazai vállalkozások válaszait. A végeredményt...

Ezek lesznek a jövő meghatározó technológiai trendjei

A vállalati és a technológiai stratégiai még jobb összehangolása, a működést támogató kritikus fontosságú rendszerek jövőjének átgondolása, a felhőalapú megoldások alkalmazása a digitális bevándorlók...

Csak a sofőrök harmada tudja, mivel jár, ha nincs matrica

A megkérdezettek kevesebb mint harmada tudta a helyes választ arra, hogy mekkora büntetést kell fizetni, ha valaki jogosulatlanul hajt fel fizetős útszakaszra az OTP...

Optimistán tekintenek 2021-re a cégek

Nem befolyásolta jelentősen a kkv szektor várakozásait novemberig a járvány második hulláma. A hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó kilátásait előrejelző K&H...

A járvány miatt kevesebbet költöttünk karácsonykor, de sokat pazarolunk

A járványhelyzet miatt kevesebbet költött karácsonyra 2020-ban, mint egy évvel korábban a megkérdezettek 40 százaléka – derül ki abból az online kérdőíves kutatásból, amelyet...

Így védekezhetünk a SIM-cserés átverés ellen

Egyre sűrűbben fordulnak elő úgynevezett SIM swap csalások, melyek hatalmas károkat okoznak: 2015 óta jelentősen, négyszeresére nőtt az ilyen típusú támadások száma, és ma...

Közel duplájára nőtt az online videófogyasztás

A 2016-os 4,28 óráról a múlt évben már 7,91 órára nőtt az átlagos online videófogyasztás a Limelight „State of Online Video 2020” kutatása szerint....

Hasznos tippek családi vállalatoknak

A családi vállalatok fejlődésének kulcsa lehet, ha a vezetőségben a családtagok mellett külsős szakemberek is jelen vannak. Az így létrejövő „hibrid menedzsment” előnye, hogy...

Járványhatás – az önkifejezés terepe lett az otthonunk

Az európai háztartások tízszer nagyobb eséllyel költenek okostechnológiákra vagy berendezésekre, mint például dizájner ruhadarabokra – derül ki a Samsung megbízásából az IPSOS MORI által...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Boldog, békés karácsonyt kíván a Marketing&Media

Boldog, békés karácsonyi ünnepeket kíván minden kedves olvasónak a Marketing&Media magazin és az mmonline.hu csapata. Meglepetésért kattints a képre!  
Csillag Születik döntő RTL

Listavezető lett a Csillag Születik, de a hetet a TV2 nyerte

A mostanában megszokottnál kisebb előnnyel, de a múlt hetet is a TV2 nyerte a 18-59 éveseknél és főműsoridőben. A szombat és vasárnap az RTL-nek, a hétköznap esték a TV2-nek hoztak több sikert. A múlt hét...

Hódit a streaming, de a lineáris TV még fontos

A WPP Media VideoTrack CEE 2025 kutatása részletes képet fest a közép- és kelet-európai (CEE) streamingpiacról. A Lengyelországban egy évtizede futó, az idén Csehországgal, Magyarországgal és Romániával kibővített elemzés rávilágít a fogyasztói szokásokra, a...

Filmklasszikusok és közönségkedvencek az ünnepi kínálatban

Prémium filmélménnyel várja a nézőket az ünnepi időszakra és az új évben is a FILM+ csatorna, míg az RTL HÁROM ikonikus, generációkon átívelő filmklasszikusokat kínál az egész család részére. Az ünnepek alatt és az új...

Nézzük, mit hoz a jövő! – 3. rész

Nem volt könnyű év 2025, és várhatóan 2026 is nagyon komoly kihívásokat tartogat majd. Az alábbiakban a Marketing&Media szerkesztőbizottsági tagjainak hagyományos évértékelőit és piaci előrejelzéseit közöljük.   Meghatározó pillanatok ELKÁN PÉTER 4iG, group head of corporate affairs...

Digital Center

Év végi hajrá a kiberbűnözőknél – tippek arra, hogyan ne kerüljünk bajba

Az év végi ünnepi időszak az egyik legtermékenyebb szezonja az online- és kiberbűnözőknek. Az ünnepek előtt megszaporodnak az internetes vásárlások és forgalom, azonban lankad a figyelem, hiszen igyekszünk minél hamarabb beszerezni az ajándékokat. Az...

Nagy bejelentést tett a One: ingyen lesz karácsonykor a korlátlan mobilnet

A One Magyarország 2025. december 24. és 26. között díjmentes, korlátlan belföldi adatforgalmat biztosít korlátlan adatcsomaggal nem rendelkező előfizetőinek. A szolgáltató ünnepi bevezető kampánya keretében 2026. január 12-ig valamennyi vezetékes és műholdas TV-előfizetője díjmentesen...

Kiderült, mennyire vagyunk védtelenek a mesterséges intelligenciával szemben

A „Kulcs te vagy!” kampány keretében a Médiaunió Alapítvány egy többgenerációs kísérletben vizsgálta, hogyan hat a mesterséges intelligencia az emberek valóság érzékelése. Fiatalok és idősebbek próbálták eldönteni, mely tartalmak valódiak és melyeket készítette MI....

Mesterséges intelligenciával okosítja az autózást az LG

A mobilitási technológiák területén globális vezetőnek számító LG Electronics a 2026-os CES kiállításon (amit Las Vegasban rendeznek meg 2026. január 6. és 9. között) mutatja be új, mesterséges intelligencia-alapú fedélzeti platform (AI Cabin Platform)...

Üzleti kockázat lehet a lakosság hiányos digitális felkészültsége

A Kingston Technology Europe Co LLP, a memóriatermékek és technológiai megoldások terén világvezető Kingston Technology Company, Inc. egyik társvállalata, a magyar lakosság* adatbiztonsági tudatosságáról és adatvédelemmel kapcsolatos szokásairól készített felmérést az Europion piackutatóval közösen....